EB és olimpiai biztosítással csábítanak

Továbbra is alacsony szinten, 40 százalék körül alakul azoknak az aránya, akik utasbiztosítással indulnak külföldi utazásra. Ezt az arányt a biztosítók egyedi termékekkel igyekeznek növelni, idén például már megjelent az egyedi Foci EB, illetve olimpiai biztosítás is a kínálatban.

Kép: Pixabay

A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a magyar állampolgárok összesen 6,4 millió utazás során mintegy 40 millió napot töltöttek többnapos út keretében külföldön, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az utasbiztosítási bevételek éves növekedése némileg elmarad ettől a mértéktől, vagyis újra elmondható, hogy az utasbiztosításokkal fedezett külföldi utak aránya továbbra sem tudja meghaladni a piacra jellemző mintegy 40 százalékos mértéket.

A Netrisk. hu statisztikái szerint a korábbi évekhez hasonlóan az utasbiztosítások 44 százalékát a nyári hónapokban kötötték. A többi hónap egyenként hat százalékos értékétől csupán a január-februári időszak tér el 1-2 százalékponttal a síszezonban megnövekvő kiutazások miatt, a legkevésbé frekventált időszak egyértelműen a november (3,7%)

Új, egyedi termékek lehetnek az új csodafegyverek?

Az utasbiztosítások népszerűbbé válása érdekében a biztosítók és a közvetítők többek között olyan egyedi csomagokat igyekeznek összeállítani, amelyek igazodnak az utazás egyedi sajátosságaihoz. Immár évek óta elérhetők a különféle sí- illetve extrémsport-biztosítások, találkozhatunk zarándok-biztosítással vagy éppen területileg szegmentált módozattal, erre jó példa a horvátországi nyaralásokra kínált termék.

Az idei nyár két kiemelkedő eseménye lesz a franciaországi labdarúgó Európa Bajnokság, illetve a riói olimpia. Mindkét rendezvényre elérhető már olyan utasbiztosítás, amelynek szolgáltatásait a rendezvények speciális adottságaihoz igyekeztek igazítani. Így például ha az eltérő helyszíneken zajló sportesemények valamelyikét közlekedési vagy időjárási okokból lekési valaki, a csomag szolgáltatásai alapján ugyanúgy (belépő-, szállás- és utazási költséget egyaránt térítő) kárpótlást nyújt neki a biztosító, mint ahogyan betegség vagy baleset miatti távolmaradás esetén.

A nagy tömegeket vonzó rendezvények célpontjai lehetnek terrorcselekményeknek, ezért ezek a egyedi biztosítások már ezt a kockázatot is fedezik. Emellett a szolgáltató külön figyelmességként a biztosítás három napnyi ingyenes meghosszabbítását kínálja arra az esetre, ha a labdarúgó EB-n a magyar válogatott bekerül a nyolcaddöntőbe is.

Milyen biztosítást kötne James Bond?
Novemberben a legszenzációsabb filmesemény a 007 Spectre – A Fantom visszatér című film premierje volt, melyben a 007-es ügynök újra akcióba lépett. Az Allianz szakértői megvizsgálták James Bond milyen károkat okozott a filmben, ezt követően áttekintették, hogy a Military Intelligence Section 6 (MI6) ügynökeinek milyen biztosításokat érdemes kötniük a hétköznapjaikra.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo