Egyre többen ismerik fel, hogy nem lesz elég a nyugdíjuk

Az idei év első felének végére az MNB adatai szerint közel 153 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kötöttek az ügyfelek, ez a szám az év végére 200 ezer fölé is emelkedhet.

Kép:PP archív

Az UNION Biztosító felmérése szerint a lakosság 85 százaléka gondolja úgy, hogy jövőbeli nyugdíja nem lesz elegendő a megélhetésre. A válaszadók átlagosan a fizetésüknek mindössze 55 százalékára várják a jövőbeli nyugdíjuk mértékét – ugyanezt 2013-ban még 63 százaléknyira becsülték. Minél fiatalabbak a válaszadók, annál kevésbé számítanak a megfelelő mértékű állami gondoskodásra: míg a 45-54 év közöttiek átlagosan 59 százalékos mértéket valószínűsítenek, a 25-34 éves korosztály esetében ez az arány mindössze 51 százalék.

Vakrepülésben a nyugdíjkorhatár felé
Egészségügy, anyagiak, lakhatás és a család – ezek kellenek az időskori biztonsághoz, de a lakosság harmadának nincs megtakarításra és 12 százaléka nem is tervez félretenni ellátására, vagy gyógyszereire.
A nyugdíjbiztosítási befizetések után adójóváírás jár, melynek mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez azonban éves szinten 650 ezer, azaz havi szinten átlagosan 54 ezer forintot kellene befizetni a számlára, amit az UNION felmérése szerint a megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka engedhet meg magának. Az MNB statisztikái is azt támasztják alá, hogy az ügyfelek messze nem használják ki a teljes adókedvezményt: átlagosan évi 200 ezer forintot fizetnek be nyugdíjbiztosítási számlájukra, amelynek nyomán a következő évben 40 ezer forintos adójóváírásra jogosultak.

„A nyugdíjbiztosítás ma a biztosítási piac egyik húzótermékének számít: míg 2014 végén 70 ezer, a tavalyi év végén pedig közel 120 ezer, addig az idei év felére már mintegy 153 ezer ilyen biztosítási szerződés szerepelt a biztosítók állományában – tájékoztat Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. „Jelenleg mintegy 80 különböző nyugdíjbiztosítási konstrukció létezik a piacon, minden életbiztosítással foglakozó biztosító termékpalettáján legalább 2-3 féle ilyen termékkel találkozhatunk.”

Beüthet a nyugdíjkatasztrófa
Hihetőnek tart egy esetleges nyugdíjkatasztrófát a fiatalok többsége, ezért sokan nem is számolnak elfogadható időskori állami ellátással. A mostani idősebbek közül viszont sokan úgy gondolják, nyugdíjasként is dolgozniuk kell, vagy pénzzé kell majd tenniük az évtizedek alatt megszerzett értékeik nagy részét, hogy meg tudjanak élni.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo