Ha nincs bolt, jó lesz a netről is?

2015. március 15-től az üzletek döntő többségének tilos lesz a vasárnapi nyitva tartás. pedig a lakosság körében a vasárnapi vásárlás eddig népszerű időtöltésnek számított hagyományos értelemben is. Mi lesz most velük?

Kép: SXC

Annak érdekében, hogy megítélhessük a szabályozás online kiskereskedelemre gyakorolt hatásait, a GKI Digital lakossági felmérést végzett az interneten vásárló felnőtt lakosság körében, melynek nagysága közel 2,3 millió fő és akik között a hagyományos bevásárlás is népszerű időtöltés volt vasárnaponként.

A válaszadók mint negyede jellemzően minden héten élt ezzel a lehetőséggel, összességében pedig közel 60 százalékuk vásárolt havi rendszerességgel vasárnaponként valamilyen üzletben. Mindössze 11 százalék mondta, hogy eddig se járt vasárnap boltba, további 30 százalék esetében pedig alig évi néhány alkalommal volt erre példa. A vasárnaponként gyakran vásárlók körében ez a nap jellemzően a közepes méretű bevásárlásról szólt. (A turizmusnak is betehet a vasárnapi nyitvatartás.)

Inkább jó, mint rossz

Egy, a témában publikált felmérés (Szonda-Ipsos) adatai alapján, a lakosság kétharmada negatív véleményt fogalmazott meg a vasárnapi zárva tartásról. Az online vásárlók esetében ez az arány valamivel magasabb, 74% – köszönhetően az aktív dolgozók nagyobb arányának. A rendszeresen vasárnap is vásárlók 91%-a a szabályozást rossz, vagy nagyon rossz ötletnek tartja.

Az online is vásárló lakosság közel tizedét egyáltalán nem érinti a törvény, hiszen saját bevallásuk szerint vasárnap sohasem vásárolnak boltban. Ennek ellenére, még körükben is 44% azok aránya, akik negatívan ítélik meg a szabályozást.

Gyerekekkel máskor nem megy

A vasárnap boltban vásárlók 45 százaléka azért járt vasárnap boltba, mert máskor nem tudta ezt megoldani. Ráadásul, minél több kiskorú gyermek van a háztartásban, annál nagyobb problémát jelent a vasárnapi bevásárlás helyettesítése.

Az interneten is vásárló lakosság 14 százaléka már most is úgy vélekedik, hogy a szabályozás miatt növelni fogja online vásárlásainak számát. Ugyanakkor ez az online forgalom tekintetében legfeljebb 2-3 százalékos bővülést okozhat.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a törvény e-kereskedelemre gyakorolt hatását valójában az online vásárlóknak az a közel 50 százaléka fogja meghatározni, akik jelenleg még nem tudják megítélni, hogy a vasárnapi boltbezárás miként alakítja át eddigi vásárlási szokásaikat.

Kereskedő legyen a talpán, aki tudja, kinyithat-e vasárnap
Hány négyzetméteres üzlethelyiségnek minősül egy webshop? A világörökségi helyszínen található bolt végezhet kiszállítást vasárnap? Mivel igazolhatjuk, hogy családtag áll a pult mögött vasárnap? Ilyen és ehhez hasonló kérdések tucatjával merülnek fel a vasárnapi nyitva tartás kapcsán és a válaszok cseppet sem megnyugtatóak. A jogszabály ugyanis számtalan esetben homályosan, nem egyértelműen fogalmaz.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo