Idén tízből hét autós már év közben válthat kötelezőt

A Netrisk.hu adatai szerint 2017 első félévében a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja 34 500 forint volt, ami 8,5 százalékkal magasabb a 2016 hasonló időszakában mért 31 800 forintos szintnél. Az év eleje óta ugyanakkor érdemi változás már nem tapasztalható a díjak mértékében. Az összes kgfb-kötésnek immár mintegy 66 százalékát teszik ki az évközi szerződések, melyek négyötödén öt biztosító: az Allianz, a K&H, az Union, az Aegon és a Wáberer osztozik.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

„A növekvő gépjárműforgalom és a személyi sérülésekhez kapcsolódó, gyorsan emelkedő összegű kártérítések miatt megugró kárhányad szükségessé tette a díjak korrekcióját az elmúlt évek rendkívül alacsony szintjéről – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Ez a szint ugyanakkor Európában továbbra is az egyik legalacsonyabb, köszönhetően a tucatnyi érintett biztosító közötti erős versenynek. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy ma már a szerződések jelentős részét díj-összehasonlító oldalakon keresztül kötik, amelyek egyszerűen áttekinthetővé teszik az ügyfelek számára a kínálatot.”

Kép: Pixabay

Kampányon kívül is tudatosak az ügyfelek

Az évközi időszakban az ügyfelek alapvetően két okból kötnek kgfb-szerződést: vagy a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (ezt nevezik azonnali kötésnek), vagy a már meglévő szerződés évfordulóját megelőzően elvégzett díjszámítás nyomán, (ezt nevezik évfordulós kötésnek). Míg az utóbbiak esetében átlagosan 27 400 forintért szerződtek az autósok, az összes szerződés közel kétharmadát kitevő azonnali kötések átlagosan 39 200 forinton születtek.

Az idei év első felében a portálon keresztül kezdeményezett összes kgfb-szerződés 35 százaléka évfordulós váltás volt, ami azt mutatja, hogy az autósok jelentős része az év végi kampányidőszakon kívül is tudatosan összehasonlítja a biztosítók ajánlatait.

Év közben is kedvezmények csökkenthetik a fizetendő díjat

Az év végi kampányhoz hasonlóan év közben is számos díjkedvezményt kínálnak a biztosítók, melyek összességében akár harmadával is csökkenthetik az adott autóra vonatkozó fizetendő díjat. Többségük egyaránt kedvezményt ad az egyösszegű befizetésre, illetve a bankszámláról történő fizetésre. Ennek is köszönhető, hogy az évközi váltók 63 százaléka már eltekint a postai csekktől, és 70 százalékuk egy összegben rendezi a díját.

Nagy a forgalom a Mabisz ügyfélszolgálatán
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) 2010. szeptember 1-je óta működő ügyfélszolgálatához 2016 negyedik negyedévével bezárólag már 149 922 megkeresés érkezett. Továbbra is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) kapcsolatos kérdések a leggyakoribbak, és a tavalyi évben is a telefonos megkeresések domináltak.
Ezek a biztosítók szerzik a legtöbb új kgfb-ügyfelet évközben

Biztosítók szerint vizsgálva az évközi kgfb-szerződéseket azt tapasztalhatjuk, hogy miközben egyes biztosítók mind az év végi kampányban, mind az évközi időszakban a topon szerepelnek, mások inkább valamelyik szezonra fókuszálnak.

Az idei évközi szezon eddigi nyertesei az Allianz, a K&H, az Union, az Aegon és a Wáberer, együttesen az új szerződések 79 százalékát szerezték meg. Közülük két nagy biztosító, az Aegon és az Allianz is hiányzott az év végi kampányidőszak top5 listájáról, ami azt mutatja, hogy ők már elsősorban az egyébként immár az autósok 66 százalékát érintő évközi időszakra koncentrálnak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo