Ki felel a fejünkre eső tégláért?

Nemrég történt, hogy a Körút egy forgalmas részén található épületről a járdára hulló vakolatdarab sérülést okozott egy járókelőnek. Viszonylag gyakran fordul elő az is, hogy a lehulló vakolat, egyéb épületrész az épület mellett parkoló gépjárműben okoz kárt. Ki a felelős a kárért ilyen esetben? Lényeges-e hogy milyen dolog esik le az épületről?

Kép:Pixabay

Ha az épület valamely lehulló része okoz sérülést vagy anyagi kárt, akkor a Polgári Törvénykönyv szerint az épület tulajdonosa köteles helytállni e károkért. Ennek oka, hogy az épület tulajdonosától elvárható, hogy az épületet megfelelően karbantartsa. A lehulló épületrész legtöbb esetben például a vakolat, tetőcserép, díszítőelem szokott lenni, de ide tartozik az is, ha maga az összeomló épület okoz kárt. Társasház esetén ilyen esetekben a társasházközösség viseli a felelősséget, mivel az épület külső szerkezeti elemei, burkolata közös tulajdonba tartoznak.

Abban az esetben is a tulajdonos felel a károsulttal szemben, ha magában a károkozásban esetleg harmadik személy is közrehatott. Például, ha az épület felújítását végző vállalkozó nem szakszerűen járt el, és emiatt később a felújított épületről leeső épületrész okoz kárt, a károsult felé akkor is a tulajdonos felel. Természetesen ebben az esetben az épület-tulajdonos követelheti a vállalkozótól az őt ért kár megtérítését, ha maga már helytállt a károsulttal szemben.

Nem keveredő össze ez az eset azzal, ha közvetlenül a harmadik személy tevékenysége okozza a kárt. A fenti példánál maradva: ha a vállalkozó a tatarozási munka elvégzése közben hibázik, és a munka során leeső épületrész okoz kárt, azért közvetlenül a vállalkozó lesz a felelős.

Mentesülés a felelősség alól       

A tulajdonosnak van lehetősége arra, hogy mentesüljön a felelősség alól. Ehhez bizonyítania kell, hogy az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat nem sértette meg, valamint a károk megelőzése érdekében úgy járt el, ahogy ez általában elvárható.

Természetesen e szabályok betartását a kárral összefüggésben kell bizonyítania. Tehát ha például a tulajdonos bizonyítja, hogy a tetőszerkezet és a tetőfedés az építési szabályoknak megfelelt, és a tetőt rendszeresen karbantartotta, állapotát ellenőrizte, akkor mentesül a szél által lesodort tetőcserép okozta kár megtérítése alól. Ez még abban az esetben is így lenne, ha más építési szabályt ugyan megsértett, azonban az a tetővel nincsen összefüggésben.

Viszont nem mentesíti a tulajdonost kártérítési felelősség alól önmagában az, ha az épületet nem ő építette. Ebben az esetben is bizonyítania kell, hogy az építkezésre vonatkozó szabályokat elődje nem sértette meg.

Károkozás, kártérítés – mire kötelezhet a munkaadó?
Ellopják a céges laptopot. A dolgozó véletlenül leveri a nyomtatót. Megsérül a céges autó. Számos oka lehet, hogy a munkáltatót kár érje. Mi a következménye a károkozó vagy érintett munkavállalóra nézve? Öt esetre ad választ dr. Sipos Márta ügyvéd, a Monster.hu munkajogi tanácsadója és dr. Újvári Melinda ügyvéd.
Épületen elhelyezett tárgyak

Kicsit más helyzet akkor, ha nem az épület lehulló része okozza a kárt, hanem a kár az épületen elhelyezett valamely tárgy lehullásából származik. A különbség az, hogy az ilyen tárgy nem alkotórésze az épületnek. Ilyenek például az épületen elhelyezett cégtáblák, hirdetőtáblák, kamerák, világító eszközök stb.

Ebben az esetben a Polgári Törvénykönyv a felelősséget kiterjeszti arra a személyre is, akinek az érdekében a tárgyat elhelyezték. Az ilyen személy az épület tulajdonosával együtt felelős a kárért. Például a cégtáblán feltüntetett cég és az épület tulajdonosa együtt fog felelni a leeső cégtábla által okozott kárért. Természetesen a felelősség alóli kimentés lehetősége ilyenkor is fennáll mindkettőjük esetében.

Dr. Szabó Gergely ügyvéd Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo