Majdnem hét magyar stadion árát zsebelte be a legjobban kereső híresség

Sean "Diddy" Combs a Forbes magazin szerint olyan celebeket utasított maga mögé a bevételi listán, Beyoncé Knowles, Cristiano Ronaldo, Drake vagy Kylie Jenner.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Sean "Diddy" Combs amerikai rapper, színész, producer és vállalkozó a világ legjobban kereső híressége a Forbes magazin szerint: a lap 130 millió dollárra (35,7 milliárd forint) becsüli a Grammy-díjas előadó elmúlt egy évben szerzett keresetét. Valamivel többől, 42,11 milliárd forintból építettek 2010 és 2016 között hét stadiont Magyarországon az Átlátszó szerint. A portál megjegyzi: az összeg 95 százaléka, 40,2 milliárd forint a közpénz.

A magyar fociról vélhetően bizonyára mmit sem sejtő Combs, aki tavaly a lista 22. helyén végzett, egy közelmúltbeli amerikai turné, egy vodkagyártó céggel kötött megállapodás, valamint a Sean John ruhamárka egyharmadának eladása révén jutott fel a százas lista csúcsára - írta a BBC News.

A második helyet Beyoncé Knowles amerikai popénekesnő szerezte meg, aki 105 millió dollárral lett gazdagabb tavaly június elseje óta. A dobogó harmadik helyén J.K. Rowling, a Harry Potter-regénysorozat szerzője áll 95 millió dollárra rúgó tavalyi keresetével. Ugyanakkor a lista mindössze 16 százalékát foglalják el női hírességek.

Negyedik helyen áll Drake kanadai hiphopsztár (94 millió dollár), utána Cristiano Ronaldo portugál labdarúgó következik a sorban (93 millió dollár). Hatodik lett The Weeknd kanadai énekes (92 millió dollár), hetedik Howard Stern amerikai rádiós műsorvezető (90 millió dollár), nyolcadik a Coldplay angol rockegyüttes (88 millió dollár), a kilencedik James Patterson amerikai krimiszerző (87 millió dollár), a tizedik pedig LeBron James amerikai kosárlabdázó (86 millió dollár).

Az újoncok közé tartozik a 19 éves Kylie Jenner, aki a lista legfiatalabb tagjaként az 59. helyet szerezte meg 41 millió dollárral. A fiatal híresség a családjával közös televíziós valóságshow-jának, a nevét viselő kozmetikai és ruhamárkának, valamint egyéb vállalkozásainak köszönheti vagyonát.

 

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo