Nem mond le a készpénzről a magyar

Ma már több mint kétszer annyi alkalommal használjuk vásárlásra a kártyákat, mint készpénzfelvételre, de még mindig háromszor akkora összeget veszünk fel a számlánkról, mint amennyit kártyával költünk

Kép: SXC

Vannak szinte teljesen készpénzmentes országok, mint például Svédország, és vannak államok, amelyeknek állampolgárai továbbra is elsősorban a készpénzben bíznak. Ez utóbbiak közé tartoznak a magyarok is. Évente körülbelül háromszor annyi készpénzt veszünk fel bankszámlánkról, mint amekkora összeget bankkártyával költünk. A Magyar Nemzeti Bank teljes évet bemutató statisztikai adatai szerint 2012-ben összesen közel 130 millió művelet során több mint 6278 milliárd forintot vettünk ki bankszámlánkról, miközben a bankkártyás vásárlási műveletek száma meghaladta a 266,5 millió tranzakciót, melynek során viszont csak alig több mint 2000 milliárd forintot költöttek a magyarok. A készpénz elsőbbsége továbbra is elsöprő. (Rengeteg készpénzt is tart otthon a lakosság.)

Az elmúlt évek adatainak vizsgálata viszont azt is mutatja, hogy az elektronikus fizetési módok népszerűsége jelentősen fejlődött: 2002-ben még csak 46,6 millió bankkártyás fizetési tranzakciót regisztráltak az MNB munkatársai, amelyek során valamivel több mint 394 milliárd forintot költöttek a magyarok. Összevetve ezt a 10 évvel későbbi adatokkal, világosan látszik, hogy egyre nőtt a bizalom kártyás fizetési megoldások iránt, hiszen ekkor már 6,2-szer több alkalommal használtuk fizetésre bankkártyánkat, mint 10 évvel korábban, és az így elköltött összeg is jelentősen, mintegy ötször magasabb, mint a 2002-es adat.

Ezzel párhuzamosan a készpénzfelvételi tranzakciók száma alig változott: 2002-ben a készpénzfelvételi műveletek mennyisége 103 millió körül alakult (tehát alig 20 százalékkal volt alacsonyabb, mint 10 évvel később), míg a felvett készpénz mennyisége 3.114 milliárd forintot tett ki (alig fele a 10 évvel későbbi összegnek), de ennek 10 éves időtávon mért megduplázódása nem nevezhető kiugrásnak, elsősorban az infláció és a fogyasztás természetes növekedése játszott benne szerepet.

6 tipp bankkártyahasználathoz külföldön
6+1 olyan hasznos tipp, amelyek segítségével még kényelmesebbé és biztonságosabbá tehetjük a bankkártyahasználatot külföldi utunk során.
Kárpáti Balázs, a TrezEx Hungária Zrt. készpénz-logisztikai szolgáltató vezérigazgatója szerint viszont érdemes figyelembe venni pár dolog, ami árnyalhatja a képet. „Ezek közül talán a legfontosabb a postai kártyás tranzakciók népszerűsége. Habár ezek esetében a fizetés maga bankkártyával történik, a jelenlegi rendszerben ez készpénzfelvételnek számít. Az ilyen jellegű sárga csekkes befizetések, az úgynevezett átutalási megbízások aránya a készpénzfelvétel teljes éves összegének és tranzakciószámának 5-7 százalékát is kiteheti” – mutat rá Kárpáti Balázs. A sárga csekkes befizetések értéke havonta 22-25 ezer forintot tesz ki egy átlagos magyar háztartásnál. (Ugyanakkor a pre-paid kártyák esetén hatalmas az előrelépés.)

Világszerte zajlanak ugyanakkor különböző kezdeményezések a kártyás fizetés népszerűsítésére, az igények felmerésére. „Legutóbb Manchesterben zajlott egy ilyen program, aminek keretében egy forgalmas vásárlóutcát igyekeztek egy napra készpénzmentes övezetté változtatni. A kísérlet végül több tényező miatt is megbukott” – mutat rá a vezérigazgató.

Egy tucat tévhit a bankkártyákról
Bár évről évre többet tudunk a bankkártyákról és azok biztonságos használatáról, a mai napig számos tévhit tartja magát a magyar fogyasztók fejében a plasztikokkal kapcsolatban. Hemberger András, a MasterCard igazgatója szerint ezek közül az egyik legelterjedtebb az, hogy a bankkártya csak nagy összegű vásárlásokra való.
A Nagy-Britanniában végzett kísérlet eredményei igazolták azt a feltevést, miszerint az egyre öregedő társadalmi összetétel és az elektronikus fizetés által nyújtott minimális vagy éppen nem is létező előnyök miatt az emberek bizonyos tranzakciók esetében inkább a készpénzt a preferálják a napi használat során. A kezdeményezést már az üzlettulajdonosok is vegyesen fogadták, volt aki elutasította a felvetést, hogy egyáltalán ne fogadjon el készpénzt a vásárlóktól, mások örömmel vettek részt a kísérletben, de így is meghagyták a készpénzes fizetés lehetőségét opció gyanánt.

A vásárlók számára elsősorban a választási lehetőségek korlátozása generálta az ellenállást. Természetesen a vásárlók egy részét egyáltalán nem zavarta, hogy csak kártyával fizethet, voltak azonban szép számmal olyanok is, akik inkább lemondtak volna a vásárlásról, ha csak kártyával fizethettek volna. Az üzlettulajdonosok éppen emiatt elsősorban vásárlókat vesztettek volna, illetve a kártyás tranzakció költsége is őket terhelte volna, amelyet csak áremelésekkel tudtak volna némileg kompenzálni, ami viszont elmondásuk szerint a készpénzt is elfogadó konkurenciát erősítette volna.

„A kísérlet eredményei abból a szempontból univerzálisak – itthon is inkább a készpénzes fizetés a jellemző a mindennapokban, az elektronikus megoldások ma még inkább csak a nagyobb összegű vásárlások és a fiatalabb korosztály tagjainak körében, illetve a kártyával lebonyolított internetes számlafizetések és vásárlások esetén nyer egyre nagyobb teret” – ismerteti a hazai vonatkozásokat Kárpáti Balázs.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo