Nem ürítettük ki a Szép-kártyákat, pedig keményen próbálkoztunk

A múlt héten mintegy 600 millió forintot költöttek SZÉP-kártyával a belföldi turisták, és összesen 910 millió forint lejárt összeg maradt a kártyákon. A SZÉP-kártya tulajdonosok május 31-ig költhették el kártyájukról a 2013-ban feltöltött összeget. Amennyiben ezt nem tették meg, cégüknek visszautalják a tavalyelőttről megmaradt pénzt.

„A SZÉP-kártya birtokosok 910 millió forintot hagytak kártyáikon, ez 450 millió forinttal kevesebb, mint az előző évben lejárt összeg” - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán..

Hozzátette: míg a múlt évben megmaradt, fel nem használt egyenleg a két évvel korábban feltöltött összeg 1,9 százaléka volt, addig az idén megmaradt összeg már csak 1,3 százaléka volt a 2013-as feltöltésnek. Míg tavaly kártyabirtokosonként átlagosan 900, addig idén már csak 800 forint maradt elköltetlenül.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az utóbbi hetekben meredeken emelkedett a lejáró összeg felhasználása: május első hetében 170 millió forint, a második héten már 235 millió, a harmadikon 356 millió, míg az utolsó héten minden korábbinál több, 565 millió forint fogyott belőle. Hozzátették, hogy a most lejárt összeget a bankok június 30-ig visszautalják a munkáltatóknak.

A most lejárt összeget a bankok június 30-áig visszautalják a munkáltatóknak.

A cafeteria adója is csökkenhet
Amennyiben a Parlamentben átmennek a jövő évi adótörvények, mind a béren kívüli juttatások adója is csökkenhet, és az egyes meghatározott juttatások is jól járhatnak.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo