Ötvenezer forint nyugdíjkiegészítés – itt vannak a feltételek

Adó- és járulékmentesen havi ötvenezer forint támogatást kapnak a nyugdíjuk mellé 2018-tól azok, akik legalább 20 évig otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket, ha az Országgyűlés elfogadja az egyes családtámogatási tárgyú, valamint egyéb törvények módosítását.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A támogatást azok kaphatják meg, akik a saját otthonukban legalább húsz éven át gondoskodnak vagy gondoskodtak beteg gyermekükről és emiatt kevésbé tudtak részt venni a munkaerőpiacon, így alacsonyabb bért kaptak. Ebbe a húsz évbe legfeljebb tíz éves időtartamban be lehet számítani azt az időt, amikor az érintett a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után gyermekgondozási segélyt kapott. Feltétel az is, hogy az ellátás formája legalább egy évig emelt összegű vagy kiemelt ápolási díj volt. Ez annak a garanciája, hogy egy tartósan beteg gyermekről van szó. A támogatást attól függetlenül megkapják a jogosultak, hogy tart-e még a gyermek ápolása.

Kép: Pixabay

A hallgatói gyermekgondozási díjjal, azaz a diplomás gyeddel kapcsolatban a módosítás meghosszabbítaná a jogosultság időtartamát a jelenlegi egy évről két évre. Ezenkívül az anyasági támogatást 2018. január 1-jétől azok is megkaphatják, akik nem Magyarország közigazgatási területén szülnek.

További módosítási javaslat a bölcsődei ellátással kapcsolatban, amely a jelenleg a hagyományos bölcsődék esetében 15 százalékban, a mini bölcsődéknél 25 százalékban teszi lehetővé, hogy a körzeten kívüli gyermeket is felvegyék az intézmények. Ez az arány emelkedne hagyományos bölcsődék esetében 25, mini bölcsődék esetében 50 százalékra.

Vagy nyugdíj, vagy jó fizetés – a kettő nem megy?
Év végéhez közeledve gyakran felmerül az a kérdés hogy, a nyugdíj, illetve egyéb ellátások folyósítása mellett végzett keresőtevékenység jövedelmi korlát túllépése miatt szüneteltetett folyósítása meddig fog tartani.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo