Péntekig egyeztethetik adataikat a feltöltőkártyás mobilelőfizetők

Péntekig egyeztethetik adataikat a szolgáltatókkal a feltöltőkártyás mobilelőfizetők, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NHMM) összesítése szerint a határidő előtt 3 nappal az ügyfelek körülbelül 60 százaléka végezte el a törvény által előírt azonosítást – írja az MTI.

A hatóság keddi közleménye szerint nincs jogi akadálya annak, hogy a megszűnt szerződéseket újrakössék, és így az ügyfelek – bizonyos ideig – visszakaphassák a hívószámukat és egyenlegüket.

Kép: Pexels.com

A Magyar Telekom és a Telenor már közölte, hogy ezt a lehetőséget is biztosítja előfizetőinek – írták. Az NMHH ugyanakkor arra számít, hogy sokan szándékosan nem fognak egyeztetni, mert nem kívánják tovább használni a szolgáltatást.

Kiemelték, hogy a 2017 előtt vásárolt előre fizetős (prepaid) SIM-kártyák adategyeztetésére online, telefonon vagy személyesen, illetve a Magyar Posta több száz kirendeltségén is van lehetőség. Az ügyfelek azonosítási kötelezettségét más európai uniós országok is bevezették: Belgiumban június 7-én járt le a határidő, az érintett kártyák több mint 10 százalékát (csaknem 400 ezret) blokkolták – tették hozzá.

Az NMHH a határidő lejárta után ellenőrzi majd, hogy a szolgáltatók az előírásoknak megfelelően hajtották-e végre az adategyeztetést – áll a közleményben.

A jogszabály szerint megszűnik az az előfizetés, amelyik esetében az adategyeztetés nem történik meg a június 30-i határidőig. Karl Károly, az NMHH hírközlés-felügyeleti főosztályvezetője június 1-jei sajtótájékoztatóján jelezte: annak nincs akadálya, hogy határidő utáni egyeztetéssel a szolgáltatók visszakapcsolják a kártyákat, hozzátette ugyanakkor, hogy a hivatalnak nincs tudomása a törvényben megszabott határidő módosításáról. Elmondta azt is, hogy az addigi adatok szerint a feltöltőkártyás adategyeztetés a mintegy 4 millió aktivált kártya mindössze egyharmadánál történt meg.

Meghosszabbítanák a feltöltőkártyás adategyeztetés határidejét
Két mobilszolgáltató meghosszabbítaná a feltöltőkártyás ügyfeleket érintő adategyeztetés határidejét; az azonosítást június 30-ig kell elvégezniük az év elején hatályba lépett rendelet alapján – írja az MTI.
 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo