Van élet a plázák után?

Az elmúlt ötven évben Amerikában a bevásárlóközpontok közösségi helyekből a régi vásárlói szokások emlékhelyeivé változtak át. Úgy tűnik, mégsem a bevásárlóközpontoké a jövő?

 


Kép:sxc

Korábban is voltak problémáik, mostanság azonban az internet még több vásárlót szipkáz el tőlük. És miközben a kiskereskedők lassan kivergődnek a plázák megjelenése óta bekövetkezett legsúlyosabb gazdasági visszaesésből, sokan közülük rájönnek, hogy lehetőségeiken túl terjeszkedtek, és gyors ütemben zárják be boltjaikat. Az eredmény a szabad helyiségek rendkívüli megszaporodása a bevásárlóközpontokban. A híres Sears Holding százhúsz üzletének bezárásáról döntött, a Gap ruházati cég kétszázéról.

A legtöbb város - költségvetésének szűkössége miatt - nem engedheti meg magának, hogy támogassa a betegeskedő bevásárlóközpontokat, az egészséges kiskereskedelmi cégek - mint például a ruhakereskedő H&M - pedig általában nem nyitnak boltot olyan helyeken, ahol rosszul megy az üzlet. A várostervezők így nem tehetnek mást, mint megpróbálják újragondolni és átalakítani a plázák funkcióit.

Az érintett létesítmények bérlői között ma már iskolák, orvosi rendelők, telefonos ügyfélszolgálati központok, kormányhivatalok, sőt egyházak is találhatók a The New York Times összeállítása szerint. A clevelandi Galleria, amely 1987-ben nyitott, és mintegy hetven üzletnek és étteremnek adott otthont, a kereskedelmi részt függönnyel leválasztva most esküvőkre és más eseményekre kölcsönöz helyiségeket, a terület egy részét pedig fedett zöldségpiaccá alakítja át. Más központokat akváriummal, kaszinóval, gépkocsiszalonnal egészítettek ki, hogy több látogatót vonzzanak. Az ohiói Columbus - arra hivatkozva, hogy túl költséges dolog egy drága telken fenntartani egy üres bevásárlóközpontot - lebontotta City Centerét, és parkot létesített a helyén. Jól menő bevásárlóközpontokkal is előfordul azonban, hogy lebontják őket, és közteret alakítanak ki a helyükön kutyafuttatóval, zöld területtel és olyan helyreállított természeti elemekkel - például patakkal -, amelyeket a létesítmény építésekor megszüntettek. (A válság hatására átalakul a fogyasztói magatartás, a gazdasági kényszer erősíti a vásárlói tudatosságot, és ennek pozitív társadalmi következményei vannak.)

A várostervezők megpróbálják újragondolni és átalakítani a plázák funkcióit.

A változások azt tükrözik, hogy jelentősen módosultak a vásárlási szokások a bevásárlóközpontok szülőhelyén, Amerikában, és a nagy, néha nyomasztó hatalmas épületek helyett sokan előnyben részesítik az utcáról megközelíthető kisebb boltokat, amelyek környékén önálló éttermek, szórakozási lehetőségek találhatók. A nagy parkolók számának csökkenését pedig az okozza, hogy az elővárosokból munkába járók kezdenek átszokni a tömegközlekedésre. (A hazai plázák is átalakulás előtt állhatnak a szakemberek szerint.)

Magyarországon is hasonló változások indultak el, legalábbis a GfK tavalyi felmérése szerint a különálló boltok a legkedveltebbek és leglátogatottabbak, a lakosság 42 százaléka e bolttípust választja legtöbbször. A vásárlók egynegyede a városszéli bevásárlóközpontokat részesíti előnyben leggyakrabban, és további egyhatoduk jár belvárosi plázákba vásárolni. 2010-hez képest megnőtt a különálló boltok kedveltsége és látogatottsága, míg a belvárosi plázáké csökkent. (És egyre inkább nő az online vásárlás aránya is hazánkban.) Ráadásul - bár egyelőre messze vagyunk az Egyesült Államok mintegy 108 ezer bevásárlóközpontjától - az országgyűlés tavaly decemberben elfogadott egy törvénymódosítást az épített környezet alakításáról és védelméről, amelyben 2014 végéig moratóriumot hirdettek minden 300 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi létesítmény építésére. Az Európai Bizottság ugyan vizsgálja a „plázastoptörvényt", de egyelőre külön engedély nélkül (eddig hét ilyet adtak ki) Magyarországon nem épülhetnek új áruházak, bevásárlóközpontok.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo