A könyvek üzleti év végi zárásához, a mérleg tételeinek alátámasztásához, a beszámoló elkészítéséhez olyan leltárt kell összeállítani, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a vállalkozó mérleg fordulónapján meglévő eszközeit és forrásait, mennyiségben és értékben. Ezt a szakma röviden „mérlegleltárnak” nevezi – írta Héhn Miklós az RSM-DTM számviteli üzletág vezetője, legfrissebb blogbejegyzésében.
Ahhoz, hogy a mérleget leltárral lehessen alátámasztani (mind az eszköz és mind a forrás oldalt) a főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartások adatai közötti egyeztetést az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozóan el kell végezni. Az egyeztetés csak az értékben kifejezhető és az idegen helyen tárolt eszközökre, illetve a kötelezettségekre értelmezhető. Az egyeztetés nem jelent mást, minthogy a főkönyvben és az analitikában megjelenő számok egyezőségét biztosítani kell. A fejlett vállalatirányítási rendszerek ezt az egyezőséget automatikusan biztosítják, mert a főkönyvi adatokat csak az analitikán keresztül lehet könyvelni. Még ilyen esetekben sem mellőzhető az ellenőrzés. A leltárt az egyeztetés és az ellenőrzés alapján a könyvelés adataiból kell összeállítani.
Érdemes ügyelni, mert jelentősen változtak január elsejétől a könyvelési szabályok! Változott többek között a közbenső mérlegkészítési kötelezettség meghatározása, vagy a megszűnt tagsági jogviszonyra jutó vagyon elszámolása is.
Milyen eszközök legyenek a leltárban?
A csak értékben nyilvántartott eszközöket és kötelezettségeket (pl.: követelések, bankszámla pénzek, saját tőke, szállítói kötelezettségek) minden üzleti év végére kell egyeztetéssel elvégezni. Itt az egyenleg megerősítéseknek, egyenleg közlőknek, számlakivonatoknak kiemelt szerepük van.
- ha a vállalkozó a számviteli alapelveknek megfelelő folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezet, a leltárba bekerülő adatok valódiságáról analitikus egyeztetéssel köteles meggyőződni. Ezt az analitikusan összeállított leltárt az eszközök és a források leltárkészítési és leltározási szabályzatában meghatározott időszakonként, de legalább háromévente kötelezően mennyiségi felvétellel alá kell támasztani.
- ha a vállalkozó a számviteli alapelveknek megfelelő mennyiségi nyilvántartást nem vezet, vagy e nyilvántartást nem folyamatosan vezeti, akkor a leltárba bekerülő adatok valódiságáról leltározással köteles meggyőződni.
Fontos azonban, hogy a fenti szabály csak a kereskedelmi forgalom folyamatosságát szolgáló árukészletekre alkalmazható. A saját termelésű készletek és az anyagok esetében fordulónapi leltározás (mennyiségi felvétel) szükséges.
Hiány – káló
Abban az esetben, ha a gazdálkodó év közben folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezet, akkor a nyilvántartás szerinti mennyiség és a tényleges, leltározott mennyiség közötti különbség, előjelétől függően hiány vagy többlet lehet.
A hiány és a többlet bár egymás „komplementerei”, számviteli elszámolásuk különbözik. A hiányt az egyéb ráfordításokkal szemben kell elszámolni, míg a többlet rendkívüli bevétel lesz. A többletet a készlet állományból történő kikerüléséig (ami lehet értékesítés, felhasználás, selejtezés stb.) halasztott bevételként kell elhatárolni.
A készletek hiányához kapcsolódó fogalom a káló. A káló egyfajta névleges hiány, a tárolással szükségszerűen együtt járó mennyiségi veszteség (például gyümölcsök, vegyi anyagok). Ezek elszámolása azonban nem hiányként, hanem működési ráfordításként, anyagköltségként, vagy elábéként történik. A káló megengedett mértékét a számviteli politikában kell rögzíteni, a megfelelő szakmai standardokkal összhangban.
Záróérték
Ha a gazdálkodó folyamatos mennyiségi nyilvántartást nem vezet az adott készletfajtáról, akkor hiányról, illetve többletről, az összehasonlítási alap hiányában nem beszélhetünk. Ekkor a leltárban szereplő mennyiség lesz a készlet záróértéke.
A bejegyzés teljes formában itt olvasható!
