A járműgyártás húzta az exportot

Halvány exportnövekedés, szerény importbővülés, s ennek eredőjeként külkereskedelmi termékforgalom mérsékelt emelkedése jellemezte a júliust a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.

A kivitel volumene 5,6, a behozatalé 4,8 százalékkal nőtt a bázisszinthez képest. Továbbra is élénk volt a járműgyártáshoz kapcsolódó termékek (közúti jármű, energiafejlesztő gép és berendezés) mindkét irányú forgalma, valamint a híradás-technikai termékkör importvolumene.

Húz már a Mercedes, csak nem látszik
Az ipari termelés júliusi adataiban a Mercedes gyár üzembe állása már már tetten érhető volt, ám ennek hatása egyelőre nem volt képes ellensúlyozni az egyéb területek visszaesését.
Az esztendő első hét hónapjában a kivitel volumene 3,3, a behozatalé 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A 2012. január–júliusi kivitel értéke 13 709 milliárd forint (46,5 milliárd euró), a behozatalé 12 508 milliárd forint (42,4 milliárd euró) volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 1200 milliárd forintot (4,1 milliárd eurót) tett ki, 47 milliárd forinttal többet – az árfolyamváltozás következtében 193 millió euróval kevesebbet –, mint 2011 azonos időszakában.

A termékforgalom forintban mért árszínvonala az exportban 6,9, az importban 9,0 százalékkal emelkedett, a  cserearány 1,9 százalékkal romlott. A forint a dollárhoz képest 19,4, az euróhoz mérten 9,3 százalékkal gyengült.

Az Európai Unióba irányuló kivitel volumene 2012 január és július között 3,3, az onnan érkező behozatalé 4,5 százalkkal volt több, mint egy évvel korábban. Külkereskedelmi egyenlegünk aktívuma az unió tagjaival szemben 69 milliárd forinttal romlott.

Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben az export volumene – az uniós forgalommal azonos mértékben – 3,3 százalékkal bővült, az importé 4,2 százalékkal elmaradt a bázistól. A külkereskedelmi mérleg hiánya 371 milliárd forint volt, 116 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo