Egyre romlik a versenyképességünk

Három helyet esett vissza Magyarország egy év alatt a Világgazdasági Fórum (WEF) évente közzétett globális versenyképességi rangsorában, így a 63. helyet foglaljuk el - közölte a WEF magyarországi partnerintézete, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet. A makrokörnyezet instabil és magas a korrupció. A régióban szinte mindenki csúszik lefelé.

Magyarország az Európai Unió 28 országa közül a 24. helyen áll, a szövetségben csak Görögországot (91.), Szlovákiát (78.) Romániát (76.) és Horvátországot (75.) előzi meg. Az élen nem történt változás, továbbra is Svájc számít a világ legversenyképesebb országának, amelyet Szingapúr és Finnország követ, Németország pedig két helyet javítva, idén a negyedik.

Nem jó vállalkozni Magyarországon. De hol jó?
Vállalkozásba fogni továbbra is Szingapúrban a legegyszerűbb: a Világbank Doing Business című idei felmérése – immáron hetedik éve – sorolja az ázsiai államot a versenyképességi rangsor élére. Magyarország 5 helyet rontott, az 54. lett az ezt vizsgáló rangsor szerint.
A visegrádi országok közül Csehország a 46. (7 helyet rontva), míg Lengyelország a 42., ezzel pedig a régió legversenyképesebb államává vált, helyet cserélve Csehországgal.

A legtöbb helyet javító ország az EU-ban Málta (47-ről 41-re), valamint Horvátország (81-ről 75-re), míg a legtöbb helyet Csehország után Szlovákia (71-ről 78-ra), és Olaszország (42-ről 49-re) rontotta. A 2004 óta társult új tagállamok közül Észtország számít a legjobbnak (32.).

A visegrádi országok közül Lengyelország az egyetlen tagállam, amelynek nem csökkent jelentős mértékben a pontszáma, a többi ország esetében azonban komoly mértékű pozícióvesztés következett be. Míg 2007-ben a V4 országok elhelyezkedése a 45. hely körül volt, addig 2013-ban már az 57. helyezés körüli.

Kép:Pixabay

Érhetetlen szabályozás, magas adók és korrupció a gond

Magyarországon a jelentés szerint (amely teljes egészében angol nyelven itt található) jó az infrastruktúra (51. hely), sőt az egészségügyi alapellátás és az oktatás is (57.), ugyanakkor az intézményesülés és a makrogazdasági környezet sokat ront a helyzetünkön. A felmérés adatai alapján az üzleti élet kifinomultsága, hogy mennyire képesek a vállalkozások új megoldásokat, új utakat keresni, kirívóan rossz (96.). Az üzleti élet legfőbb akadályának Magyarországon a forráshiányt, a gazdasági környezet instabilitását, a magas adókat és az érthetetlen adószabályzást, az alkalmatlan kormányzati bürokráciát és a korrupciót nevezték meg a megkérdezettek.(Adózási szempontból Magyarország több ponton – egyebek mellett a forgalmi adó mértéke, illetve az élőmunka-terhek terén – a szélsőséges példák között említhető.)

A kiszámítható gazdasági környezet és a gazdasági szereplőkkel folytatott előzetes konzultáció állíthatná helyre a befektetők bizalmát a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) idei, Bizalom és hitelesség címet viselő jelentése szerint. Az üzleti tanács szerint a bizalomnak központi szerepe van a válság megoldásában, a versenyképesség javításában, a befektetők vonzásában és szoros összefüggésben áll az ország imázsával is. A HEBC tagjai úgy vélik, Magyarország sikerének egyik kulcsa lehetne, ha gazdaságilag ésszerű, de tisztességes és méltányos tehermegosztással felépítené a külföldi befektetők, a nemzetközi vállalatok és a pénzügyi szektor bizalmát, ami hozzájárulna a gazdaság további erősödéséhez.

A Tárki közleménye szerint a régióban Magyarország nem nyújt kirívóan rossz teljesítményt, ám egyetlen versenyképességi mutatóban sem első, miközben ötben utolsó.

Kirívóan rosszul teljesítenek a vállalkozások az új megoldások, új utak keresésében.
A Világgazdasági Fórum kimutatásai szerint egyébként 2002-ben a huszonkilencedikek voltunk, és a közép-európai régióban vezettünk ebben a tekintetben, 2003-ban a harmincharmadikok, 2004-ben és 2005-ben a harminckilencedikek, 2006-ban harmincnyolcadikak lettünk, hogy 2007-ben negyvenhetedikek legyünk, 2008-ban hatvankettedikek,  2009-ben ötvennyolcadikak, 2010-ben ismét javítva ötvenkettedikek, majd 2011-ben negyvennyolcadikak lettünk, hogy tavaly végül visszaessünk a 60. helyre.

Egész Európa van lemaradóban?

A kutatás szerint az Európai Unió versenyképessége továbbra is elmarad a világ legfejlettebb részétől. Pontszáma (4,7) jóval alacsonyabb, mint az Amerikai Egyesült Államok (5,48), valamint Japán (5,4) helyezése. A képet tovább árnyalja, hogy a BRIC (Brazília, Oroszország, India és Kína) országok pontszáma (4,43) alig valamivel kevesebb, mint az Európai Unióé összesen.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo