Talán egy év múlva kezd majd húzni az építőipar

2017 második felétől járulhat hozzá egyre nagyobb mértékben a magyar GDP-hez, annak növekedéséhez az építőipar az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint. Hogy mi lesz jövőre, az még ebben az évben eldől.

Koji László az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában azt mondta, az országon belül nagyok az eltérések az építőipar teljesítményében, Közép-Magyarországon és a nagyvárosokban sok munka van, másutt viszont kevés.

Azt, hogy az építőipar az elmúlt években változó teljesítményt nyújtott, Koji László azzal magyarázta, hogy ez az iparág függ leginkább az uniós forrásoktól, ezért az új költségvetési ciklus elindulásakor visszaesett az ágazat teljesítménye a támogatások lehívásának nehézségei miatt.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a szegmens 2017-ben jól tudjon teljesíteni, már 2016 második felében meg kell kötni a nagy, éveken átnyúló projektekre a szerződéseket.

Bebicskázott az építőipar, csak a CSOK jelenthet segítséget
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól. Itt találja a részleteket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo