Tippek a céges weboldal forgalmának növelésére

„Szeretnék sokkal több látogatót a honlapomra” - ez az egyik leggyakoribb kívánság a cégvezetők részéről, hiszen az online sikeresség egyik fontos mérőszáma a weboldal látogatottsága. A látogatók hiánya ugyanis azt eredményezheti, hogy elmarad az optimális forgalom és ennek következtében a bevételek is megcsappannak.

A kis- és középvállalkozások még mindig csak felének van saját weboldala. Ezek a honlapok, - lehetnek akár a legszebb és legmutatósabb kidolgozásúak is – azonban gyakran nem hozzák a tőlük elvárt eredményeket. Szakértőnk néhány praktikájával azonban csekély költséggel növelhető a látogatottság és az online forgalmon keresztül generált bevétel.

A problémát a gyökerénél kell megragadni!

Odafigyeléssel és precíz munkával jelentősen növelhető a látogatók száma - Kép: SXC

A „kezelést” érdemes a probléma gyökerénél kezdeni. Ha egy oldal már elindult és nincsen látogatottsága, annak nagy valószínűséggel az lehet az oka, hogy a honlap nem megfelelően keresőoptimalizált, tehát a netezők által használt keresőprogramok nem listázzák előkelő helyen. Érdemes tudni, hogy a felhasználók – azaz a lehetséges ügyfelek – csak a keresések első néhány oldalát böngészik végig, ez7ért nem mindegy, hogy már akkor rátalálnak-e céges oldalunkra. Egy már évek óta elkészített oldalt utólag nagyon nehéz optimalizálni, nem is szerencsés megoldás, mert nem hoz tökéletes eredményt sem. Helyette érdemes inkább új, és keresőoptimalizált weboldalt készíttetni, hiszen egy honlap sikerét vagy kudarcát alapjaiban ez a tulajdonság határozza meg.

Hogyan alakítsuk a weboldalt látogatószerző és bevételtermelő gépezetté?

A SEO, azaz a keresőoptimalizálás fogalma talán már nem ismeretlen a cégvezetők számára, de fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Röviden annyi a lényege, hogy a keresőoptimalizált weboldal a releváns kulcsszavakra, az első oldalakon fog szerepelni a Google és egyéb keresőkben. Ajánlott olyan keresőoptimalizálási stratégiát kidolgozni a weboldalon forgalmazni kívánt termékeknek és szolgáltatásoknak megfelelően, aminek a segítségével az érdeklődők megtalálják a honlapot a különböző keresők első találatai között. Ennek a legfontosabb részeként, ki kell találni, milyen kulcsszavak és kifejezések lehetnek fontosak a potenciális érdeklődők számára.

Annak érdekében, hogy egy adott kulcsszóra jó helyezést érjen el a weblap a keresőkben, a kiválasztott kulcsszavakat megfelelően kell elhelyezni a metategekben (cím, leírás és kulcsszavak), az oldal címében, a szöveg kezdő bekezdésben, a képek elnevezéseiben…. Ez rendkívül alapos és precíz munkát jelent. Fontos tudni, ha nem megfelelő kulcsszavakat választ az oldalához, akkor továbbra is elmaradhatnak a várt eredmények és a weblap továbbra sem kap semmilyen forgalmat.

Eredeti, releváns és minőségi tartalmak a weboldalra

Mobilra optimalizálni: miért, hogyan és kinek jó?
A rohamosan terjedő okostelefonok korában alapvető elvárásnak számít, hogy a céges weboldalak, vagy webáruházak mobileszközökről is élvezhetőek legyenek. Az optimalizálás hogyanja és mikéntje a cégvezetők számára sok esetben ismeretlen terület, ezért a leggyakrabban felmerülő kérdésekre most választ kaphat szakértőnktől, Bátky Zoltántól, a Technet.hu főszerkesztőjétől.
Az utóbbi években erőteljesen megváltoztak a vásárlási szokások. A tartalom, az információ szerepe felértékelődött. A vásárlók egyre inkább a neten tájékozódnak, vásárlási döntésük meghozatala előtt. Mégis, talán ez az a pont, amit a leginkább figyelmen kívül hagynak a weboldal tulajdonosok. Pedig minél  több tartalmat helyezünk el a weboldalunkon, annál inkább növeljük az esélyét, hogy megtalálható lesz a keresőkben a legkülönbözőbb keresési kifejezések esetén is. A tartalomnak mindvégig hasznosnak és segítőnek kell lennie a látogató számára. Fontos, hogy igazodjon a célcsoport igényeihez, érdekeihez és nyelvezetéhez. Soha ne „kilóra” írjunk! A szöveg egyszerre legyen a látogató számára érdekes, és ugyanakkor megírásánál tartsuk be a keresőoptimalizálási szempontokat is.

Példának okáért, mielőtt valaki nyomtatót vásárol, először csak szétnéz a neten, hogy az ő igényeinek melyik felel meg leginkább. Ha nem szakértője a témának, akkor nagyon szívesen veszi, ha végigkalauzolják őt a kiválasztási folyamaton. (Magán vagy üzleti célra használja majd a nyomtatót? Milyen gyakorisággal nyomtat? Milyen minőségben szeretne nyomtatni? Egy márkához ragaszkodik, vagy más is megfelel? Egyéb funkciókra mire lesz szüksége? Milyen összegben gondolkodik? stb.) Ha a termék előzetes kiválasztásánál már az Ön segítségét vette igénybe, akkor sokkal nagyobb lesz a valószínűsége, hogy Öntől, mint „ismerőstől” fog majd vásárolni is.

Fontos még kiemelni, hogy nem elég egyszer felépíteni a tartalmakat. A tartalomnak folyamatosan bővülnie, frissülnie kell, igazodnia kell a látogatók változó igényeihez. A visszatérő látogatók mindig találjanak érdekességeket, újabb hasznos információkat. Az oldalt érdemes legalább hetente egyszer frissíteni, bővíteni és aktualizálni.

Optimalizálás után linképítés.

Mire jó a keresőoptimalizálás?
Most már fent van a cég a neten. Így már jó? Hát, az a rossz hírünk van, hogy nem. Ha megvan a honlap, a céges megjelenés, hátra van valami igazán nagyon fontos: el kell érni, hogy a potenciális vevők és partnerek meg is találjanak az internet elképzelhetetlenül nagy dzsungelében.
Az egyik fontos tényezője honlapunk minőségi besorolásának az az, hogy milyen külső linkek mutatnak a weboldalra. Feladat tehát, olyan linképítést végrehajtani, melynek eredménye nagyszámú, a honlapunkra mutató minőségi külső link. Mik lehetnek „minőségi külső linkek”? Érdemes beregisztrálni az oldalt releváns, online gyűjtőkönyvtárakban mint a Startlap vagy linkcenter gyűjtő oldalaira. Minél több, magas minőségű link mutat a weboldalra, annál magasabb minőségi besorolást kap az oldal. Ez pedig a találati listán komoly helyezéseket jelenthet. A linképítést sem szabad egyszer elvégzendő feladatnak tekinteni: heti rendszerességgel épített linkeknél várható ugyanis a helyezésbeli előrelépés. Érdekesség, hogy a régóta működő weboldalakon elhelyezett linkek jobban teljesítenek.

Fizetős, kattintás alapú online hirdetések

A különböző keresőkben 2-6 hétbe is beletelik, mire az oldal indexelésre kerül és a honlap a kulcsszavakra előrébb sorolódik. Ez alatt az idő alatt, ha a weboldal már látogatók fogadására alkalmas, semmiképp sem érdemes várni. Már ilyenkor is hozhatunk a honlapra látogatót, elkezdhetjük a forgalomnövelést. Sőt a későbbiek során is érdemes lesz online, kattintás alapú hirdetésekkel kiegészíteni a saját ’organikus’ találatok számát. Jelenleg a leghatékonyabb és legnépszerűbb kattintás alapú hirdetési program a Google Adwords. Előnye, hogy pontosan és jól célozható, rendkívül költséghatékony reklámozási lehetőség. Azonnal forgalmat hoz az oldalra és kizárólag csak az érdeklődők, azaz kattintók után kell fizetni. A legjobb stratégia, ha a keresőoptimalizált weboldal hatékony működéséig rásegítünk a látogatottságra fizetett, kattintás alapú hirdetésekkel.

Ne feledkezzünk meg az offline lehetőségekről sem.

Tegye ki a webcímet a nyomtatott céges anyagokra, névjegyekre, brosúrákra, hírlevelekre, hirdetésekbe, reklámeszközökre, cégautókra, a kirakatba, a munkaruházatra és minden egyéb helyre, ahol látható lesz. Ilyen esetekben hasznos, ha a cég weboldalának címe könnyen megjegyezhető.

Mit tegyünk, ha már rátalálnak a weboldalunkra? Hogyan és mivel vehetjük rá a látogatóinkat a vásárlásra, rendelésre vagy a kapcsolatfelvételre? Ez lesz a következő rész témája…

Göcző Ágnes kkv marketing tanácsadó, Marketing Jam Kft. www.marketingjam.eu

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo