A kupon titka: az új vevő

Hogyan használjuk megfelelően a kedvezményes kuponokat az értékesítésünkben, mire jók, és mire vigyázzunk? Erre a kérdésre keresték a választ a Piac&Profit és a BKIK által szervezett KKV-AKADÉMIA rendezvényen részt vevő szakértők.

„Ha valaki logikusan, jól megfontolt stratégiát követve használja a kedvezménykuponokat, akkor ennek az értékesítési eszköznek nagyon komoly előnyei vannak” – mondta Kovács Gergely, a KuponBirodalom munkatársa a Piac&Profit és a BKIK közös, „Válságmarketing” című rendezvényén.

A kupon ugyanis költséghatékony: csak azt a kupont kell kifizetni, amelyet valóban felhasznál a vásárló. Ugyanakkor a szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy minden kkv-nak érdemes komolyan utánanéznie a kuponkibocsátó cég hátterének. „Sok cég kiskapukat épít be a szerződésekbe – érdemes ezekre nagy figyelmet fordítani” – emelte ki a szakértő, aki szerint a kuponozás lényege elsősorban az új ügyfelek szerzése, nem pedig a régiek megtartása. (További vevőszerző tippekről itt olvashat!)

„A kuponozás titka, hogy ugyan árengedménnyel érkezik a vevő hozzánk, ám ha képesek vagyunk olyan ügyfélélményt vagy akciót nyújtani neki, amellyel megragadjuk, akkor máris van egy törzsvásárlónk. A legtöbb cég pontosan erre nem ügyel, és hiába jönnek be hozzá az új vásárlók, sorra veszíti el az ügyfeleket” – hangsúlyozta Kovács Gergely. Kiemelte, hogy nem minden szegmensnél megfelelő módszer a kuponozás, de kellő rugalmassággal és kreativitással a legtöbb ágazatban sikerrel használható. „De fontos kiemelni, hogy ez egy marketingforma, ne erre alapozzuk a cégünk megélhetését” – mondta.

Marketing a válságban – csak kreatívan!
A gazdasági válság hatására megváltozott fogyasztói szokások új, kreatív marketingkommunikációs eszközöket igényelnek, amelyek a túlélés zálogát jelenthetik egy magyar kis- és középvállalkozás számára – emelték ki a szakértők a Piac&Profit és a BKIK által rendezett KKV-AKADÉMIA rendezvényen.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo