A legkockázatosabb a vendéglátásban üzletelni

2016 első negyedévében tovább csökkent a felszámolások és a kényszertörlések száma - áll a Bisnode Magyarország Kft. elemzésében, de ennek ellenére viszont még mindig jelentős eltérések tapasztalhatók a magasabb, illetve az alacsonyabb kockázatot rejtő szektorok között – és nem árt az óvatosság.

Kép: PP

Már 2015-ben megfigyelhetők voltak a javuló trendek a felszámolások, csődök és kényszertörlések terén. A kényszertörlések számának 2014-es tetőzése után 2015-ben már 27%-kal csökkent ennek az eljárás típusnak a száma. A pozitív tendencia várhatóan tovább folytatódik, 2016 első negyedévében már kevesebb, mint 5300 kényszertörlést regisztráltak, ami közel 40%-os javulást mutat az előző év hasonló időszakához képest. A felszámolások száma is tovább csökkent –2015 első negyedévéhez képest több mint 30%-os mérséklődést mutatva – az év első három hónapjában indított eljárások száma nem érte el a 2100-at. A csődeljárások továbbra sem gyakoriak, míg 2014-ben évi 88, addig 2015-ben már csak 63 ilyen eljárás indult. Az idei év első három hónapjában 12 új csődeljárás indult, míg az előző év azonos időszakában 19.

A cégek megszűnése azonban minden eddiginél nagyobb arányt öltött tavaly, riasztó sebességgel zsugorodott a cégvilág. Ez ugyan első pillantásra csődhullámnak tűnik, de a valóságban konszolidációt jelent.

Növekedett viszont a végelszámolások száma, míg az elmúlt két évben számuk 7900 körül mozgott, addig 2016. január és március között már 3200 fölé került a számuk, több mint 32%-os növekedést produkálva a tavalyi első negyedévi értékhez képest. A javuló trendek ellenére sem szabad viszont megfeledkeznünk új partnereink körültekintő átvilágításáról még az üzlet megkötését megelőzően. (Hozomra ugyanis nem lehet üzletet alapozni.)

A vendéglátás a mumus

A legkisebb bedőlési aránnyal rendelkező iparágak listáján hosszú ideje hasonló szektorok szerepelnek. Az egészségügy és az oktatás továbbra is az élen állnak. A listára újonnan felkerülő gépipar mindjárt a 6. helyen nyitott, a szektor bedőlési arányának 1,64 százalékpontos javulásának köszönhetően, kiszorítva ezzel, a tavalyi listán 10. helyezett nemfém ásványi termékek gyártására szakosodott ágazatot.

Bár a legkockázatosabb szektorok közül a vendéglátás kockázatossága csökkent a legnagyobb mértékben, 2,75 százalékponttal, az előző negyedéves adatokhoz képest, még mindig magasabb rizikót rejt, mint a második helyre előretörő fafeldolgozás.

KÉNYSZERTÖRLÉS? MIKOR KERÜLHET ERRE SOR?
Egyre több cég kerül kényszertörlésre, részben azért is, mert nincsenek tisztában azzal, hogy az eljárás legfőbb szabályai 2014. július 1-jei hatállyal jelentősen módosultak, ezért érdemes áttekinteni az új rendelkezéseket. A kényszertörlési eljárás a cég jogutód nélküli megszűnését eredményezi, és amely a végelszámolással és felszámolási eljárással ellentétben a cég visszafordíthatatlan megszűnésére irányul.
Egyre jobb az építőipar

Az építőipar kockázatosságában ugyancsak jelentős csökkenés következett be, 2,33 százalékpontot javítottak, ezzel a negatív lista korábbi második helyéről a negyedik helyre kerültek. A legnagyobb kockázatot rejtő szektorokra kivétel nélkül igaz, hogy csökkent a csődök és felszámolások cégszámhoz viszonyított aránya, a különbségek a csökkenés mértékében keresendők. Ebbe a rangsorba is bekerültek új ágazatok, kiszorítva ezzel a korábbi 9. és 10. helyezett kiskereskedelmet és textilipart. A lista új tagjai a 8. helyen nyitó gumigyártó üzletág, illetve a 10. helyre felkerülő kommunális tevékenységet végző társaságok lettek.

Az egy évvel ezelőtti listavezető Szabolcs-Szatmár-Bereg megye már csak a második legkockázatosabb megyénk, 3,68%-os bedőlési aránnyal Heves megye vette át az elsőséget. A csődök és felszámolások csökkenő számának hatására, minden megyében javuló tendencia figyelhető meg az elmúlt 12 hónapban. A legnagyobb javulás a fővárosban és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, mindkét térségben több mint 1,8 százalék ponttal mérséklődött a bedőlési arány. A legkisebb –0,5 százalékpont alatti– javulás Komárom-Esztergom Heves és Győr-Moson-Sopron megyét jellemezte.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo