Jövőre sem lesz adóforradalom

A vállalkozók szempontjából alapvetően kedvező változásokat tartalmaz a 2014-es adócsomag, bár igazán lényegi változásokat nem hoz e téren. A csomagból elsősorban az üzleti környezet javításának, illetve a korábbi jogalkalmazás során felmerült problémák kiküszöbölésének a szándéka olvasható ki.

Sok kis apró változtatást tartalmaz az új adócsomag – Kép: Pixabay

A 2014-es adócsomag összességében az adórendszer szerkezetét tekintve lényegesen kisebb horderejű változásokat tartalmaz, mint a korábbi évek hasonló csomagjai, azonban a részletszabályozás tekintetében mégis 31 jogszabály fog módosulni jövő év elejétől. A gazdaságot érintő kedvező változások közé tartozik a tárgyieszköz-beruházásokat finanszírozó kölcsönökkel kapcsolatos adókedvezmény növelése, a szociális hozzájárulási adó módosítása, illetve az a változás, amelynek értelmében áfás számla nélkül is elismert költségnek tekinthető a cégek által üzleti céllal igénybe vett éttermi szolgáltatás.

„A kormányzati szándékok szerint a csomag célja a vállalkozói üzleti környezet javítása, a gazdaság további fehérítése, a családi adózás kiszélesítése. Emellett az adócsomag a jogalkalmazás során felmerült problémák megoldását, valamit jogharmonizációs kötelezettségeknek történő megfelelést is szolgálja” – mutatott rá Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgató partnere. Szakmai szempontok figyelembe vételével pozitív „meglepetésként” értékelhető, hogy a luxusadó nem szerepel az adócsomagban, a szűk költségvetési mozgástér miatt pedig a húságazat által várt kedvezményes általános forgalmi adót (áfa) sem vezetik be.

Családi adózás

A beterjesztett adócsomag egyik kiemelt eleme a családi adózás kiterjesztése, amelynek megfelelően már az egyéni egészségbiztosítási járulékból és a nyugdíjbiztosítási járulékból is levonhatóvá válik a személyi jövedelemadónál fel nem használt adókedvezmény. A korábbi családi adózást érintő kedvezmények mértéke nem változik jövőre. A családi járulékkedvezmény megosztására is lesz lehetőség, ugyanakkor a családi járulékkedvezmény igénybevétele kizárja a további személyi jövedelemadó-kedvezmények igénybevételét.

2014-es szja-változások

A személyi jövedelemadózás vonatkozásában számos kisebb változás található a csomagban, mint például a munkavállalói részvényjuttatási programot érintő adminisztrációs egyszerűsítés vagy a külföldi pénznemben megszerzett jövedelmek átszámításának újragondolása. Kiemelendő azonban, hogy a munkáltatók és a munkavállalók által közkedvelt cafeteriarendszer juttatásai változatlan formában adóznak 2014-ben. Az utalvány vagy készpénz-helyettesítő eszköz formájában kapott béren kívüli, illetve egyes meghatározott egyéb juttatások viszont csak abban az esetben esnek a korábbi kedvező adóztatás alá, amennyiben azok nem átruházhatóak vagy visszaválthatóak. Ez az intézkedés vélhetően a juttatási rendszerrel tapasztalt korábbi visszaéléseket kívánja visszaszorítani. (A cafeteriarendszer változásairól szóló összefoglalónkat itt olvashatja!)

Adókedvezmény a vállalkozások számára

Adómentesség: mikor és kinek éri meg?
Az alanyi adómentesség szabályai a vállalkozók elenyésző rétegét érintik, de mivel az utóbbi időben az alanyi adómentesség szabályai többször is változtak, érdemes áttekinteni újra ezt az egyszerűnek tűnő, de buktatókkal is járó adózási formát. Szakértőnk a legfontosabb szabályokat eleveníti fel.
A kis- és közepes vállalkozások tárgyieszköz-beruházásait finanszírozó kölcsönökkel kapcsolatos adókedvezmény mértéke 40 százalékról 60 százalékra nő. Ezenfelül kiterjesztik a kutatás-fejlesztési tevékenység alapján történő társasági adóalap-csökkentést, amennyiben az adózó kapcsolt vállalkozása saját tevékenységi körben végzi ezt. Az előbbi javaslat a kis- és középvállalkozásoknak, míg az utóbbi inkább a nagyobb, magyarországi gyártó- és fejlesztési kapacitással is rendelkező cégeknek lehet kedvező.

Szociális hozzájárulási adó

A szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozások letelepedését szolgálja a szociális hozzájárulási adó tervezett módosítása, ennek megfelelően a munkavállaló a szabad vállalkozási zónától 20 km-re, illetőleg a kapcsolódó kistérségben is rendelkezhet lakóhellyel, a kedvezményt a munkáltató ebben az eseten is igénybe veheti.

Éttermi szolgáltatás számla nélkül

Az üzletpolitikai céllal igénybe vett éttermi szolgáltatások tekintetében igazi unikumot tartalmaz a javaslat, amely szerint úgynevezett áfás számla nélkül is elismert költségnek minősül a vállalkozásoknál az éttermi szolgáltatás, amennyiben a fizető fél bankkártyával fizet és a tranzakció kapcsán pusztán a nyugtával rendelkezik.

Illetéktörvény

Az illetéktörvény tervezett módosítása lehetővé teszi, hogy minden magányszemélyt automatikus, 12 havi pótlékmentes részletfizetési lehetőség illesse meg az első lakástulajdon szerzésénél. Az építési telek 4 éven belüli lakóházzá történő beépítése esetén fennálló illetékmentesség pedig akkor is megilleti 2014-től a vagyonszerzőt, ha más tulajdonos nevére szól a használatbavételi engedély. Ez a javaslat egy több éve létező bürokratikus problémát kezel.

További probléma kerülhet nyugvópontra az osztalék elengedése kapcsán: a javaslat szerint 2014-től már nem kell ajándékozási illetéket fizetnie a társaságnak, amennyiben magánszemély tulajdonosa az osztalékot elengedte a társaság számára. Ráadásul a házastársak esetén már nemcsak az öröklés, hanem az ajándékozás is illetékmentes lesz. Ugyanígy mentesül az ajándékozási illeték alól a csődegyezség keretében történő, illetve felszámolási eljárás során megvalósuló követelés elengedése, feltéve, hogy nem társaság tagja a követelés jogosultja. Az intézkedés a gazdasági válság során nehéz helyzetbe került vállalkozások további terheit kívánja csökkenteni.

Áfa: nem lesznek forradalmi változások

Hol állunk a régiós adóversenyben?
Vegyes képet mutat a közép-kelet-európai régió adózási szempontból. A befektetők számára egyre nehezebb az összehasonlítás, s a trendek sem egyértelműek a Mazars friss kiadványában összegzett információk szerint. Magyarország több ponton – egyebek mellett a forgalmi adó mértéke, illetve az élőmunka-terhek terén – a szélsőséges példák között említhető. Mindezzel együtt Smicsek Sándor, a könyvvizsgáló és tanácsadó cég partnere szerint a jövőt illetően a legfontosabb a befektetők bizalmának visszaszerzése lenne.
Az általános forgalmi adó tekintetében sem várhatóak forradalmi változások. (Pedig korábban pedzegette a kormány a hús áfájának csökkentését.) Számos jogharmonizációs kötelezettséget érintő változáson túl várhatóan 2018 végéig kiterjesztik a gabonaszektort érintő fordított adózást. Ez nem más, mint a 2014. június 30-ig fennálló határidő kiterjesztése. A fordított adózást érintő további változás, hogy 2014-től az ingatlanhoz kapcsolódó építési-szerelési és egyéb szerelési munka esetében a hatósági engedélyköteles munkákon túl a hatósági tudomásulvételi eljáráshoz kötött munkákra is kiterjesztik a fordított adózást.

Tb

A társadalombiztosítási járulékok esetében 2014-től nem terjed ki a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség bizonyos feltételek teljesülése mellett többek között azon gyakorlati képzés keretében foglalkoztatott hallgatókra, akiket hallgatói munkaszerződés alapján alkalmaznak. A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó és társas vállalkozó mentesülhet jövő évtől az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetés alól, amennyiben munkaviszonyban 36 órás jogviszonnyal rendelkezik. Kedvezőbb társadalombiztosítási megítélés alá kerülhetnek 2014-től a Magyarország on foglalkoztatott külföldi munkavállalók is, ami fontos rendelkezés a külföldi tőkebeáramlás szempontjából.

Összegzés

A jövő évi adócsomag a vállalkozások számára többségében kedvező változásokat tartalmaz, a jogalkotók az adórendszerhez látszólag nem kívántak érdemben hozzá nyúlni, ez alól kivételt képez a családi járulékkedvezmény rendszerének bevezetése. Tekintettel a jövő évi feszített költségvetésre, a bevételi oldal esetleges későbbi növelése a jelenlegi adórendszer keretei között nehezen elképzelhető, hiszen a forgalmi adók, illetőleg a különadók további emelése már jelenleg is károsan hat a gazdasági növekedésre. „A családi adókedvezmény további kiterjesztése, a költségvetési hiánycél betartása, az adóbevételek növelésének kényszere ugyanakkor 2015-re előre vetítheti a progresszív személyi jövedelemadózás ismételt bevezetését” – figyelmeztet a csomag áttekintése kapcsán Kalocsai Zsolt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo