Brüsszel rászáll a zavaros ügyletekre

A vállalatok és vagyonkezelők tulajdonosi láncolatainak végén álló személyeket nyilvános regiszterben tartsák nyilván az uniós országokban: ezt tartalmazza az a pénzmosás elleni szabálytervezet, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament.

Egyszerűbb lesz az elsíbolt pénzek nyomára akadni - Kép: SXC

Ezentúl, többek között a bankoknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek, ingatlanügynököknek és kaszinóknak is körültekintőbben kell eljárniuk ügyfeleik gyanús tranzakciói kapcsán. A javaslat célja a zavaros ügyletek elrejtésének megnehezítése és az adóelkerülés elleni fellépés. „A nyilvántartások létrehozása megnehezíti a pénzük elrejtésével próbálkozó bűnözők dolgát. A gazdaságaink hatalmas összegeket veszítenek az adóelkerülés miattˮ - mondta az állampolgári jogok bizottságának képviseletében Judith Sargentini holland zöldpárti képviselőnő. Mint azt korábban megírtuk, a tervezet a központi cégtulajdonosi jegyzékekben bármilyen jogi formát öltő gazdasági társaság, többek között vállalatok, alapítványok és vagyonkezelők végső tulajdonosaival kapcsolatos információk nyilvánosan elérhetők legyenek.

A nyilvántartásból kiderül, ki áll a vállalat mögött

A pénzmosás elleni irányelv-tervezetet módosító képviselők kötelezővé tennék, hogy a több központi cégtulajdonosi nyilvántartásban bármilyen jogi formát öltő gazdasági társaság, többek között vállalatok, alapítványok és vagyonkezelők végső tulajdonosaival kapcsolatos információk nyilvánosan elérhetők legyenek.

A nyilvántartásokat összekapcsolnák, és azokba „az információhoz hozzáférni kívánó személy előzetes, egyszerű online regisztráció révén történő azonosítását követőenˮ tekinthetne be, mondták a képviselők. A Parlament azonban az adatvédelemre tekintettel olyan szabályokat is beillesztett a tervezetbe, amelyek biztosítják, hogy csak a legszükségesebb adatok kerüljenek be a nyilvántartásba.

Nagyobb éberség a gyanús pénzmozgások esetén….

A szabálytervezet nagyobb éberségre szólítja fel a bankokat és pénzintézeteket, de a könyvvizsgálókat, könyvelőket, jegyzőket, adótanácsadókat, vagyonkezelőket és ingatlanforgalmazókat is, amennyiben ügyfeleiknél gyanús pénzmozgást észlelnek. Bizonyos esetekben a kaszinóknak is át kell világítaniuk ügyfeleiket, de a kevésbé kockázatos szerencsejátékokat a tagállamok kivonhatják a szabályok hatálya alól.

Fogynak az offshore-menedékek
Aktivizálódott a magyar adóügyi diplomácia, egyre több korábbi adóparadicsommal kötünk egyezményeket. Ez elsősorban azokra jelent veszélyt, akik idehaza eltitkolt jövedelmeiket külföldi bankszámlákon, vagy cégekben parkoltatják.
A pénzmosás elleni módosított irányelv figyelembe veszi a kockázat mértékét, így a tagállamok rugalmasabban, a potenciális veszélyfaktorral arányban büntethetik a pénzmosást és a terrorizmus finanszírozását. Az Európai Parlament a fizetők és a fizetést fogadók, illetve a vagyonmozgások nyomon követése érdekében az átutalásokra vonatkozó rendelet frissítéséről is döntött.

… és a politika szereplőivel kapcsolatban

A „politikai közszereplőkreˮ, azaz a politikai pozíciójukból adódóan a korrupció veszélyének a szokásosnál jobban kitett emberekre vonatkozó szabályokat a „belföldiˮ politikai szerepet vállalókra is kiterjesztették. Ők olyan természetes személyek, akik egy „tagállam megbízásából fontos közfeladatokat látnak vagy láttak elˮ, például államfők, a kormány tagjai, a legfelsőbb bíróság bírái vagy parlamenti képviselők.

Amennyiben egy kockázatosnak ítélt pénzmozgásnak ilyen személyek a címzettjei, akkor különösen nagy figyelmet kell szentelni például az ügylet tárgyát képező pénz kiindulási helyének.

Következő lépések

Az Európai Parlament most a jogszabálytervezetről első olvasatban alkotott álláspontját szavazta meg annak érdekében, hogy a ciklus munkáját összefoglalva azt átadhassa a következő Parlamentnek.

Új törvények is segíthetik az etikus működést
Szigorodnak a vállalatok átlátható és etikus működésére vonatkozó szabályozások. Egy januárban életbe lépő új törvény kötelezi a cégeket csalásmegelőző rendszereik nyilvánossá tételére, míg a márciustól hatályos polgári törvénykönyv a menedzsment felelősségét terjeszti ki a vállalati működésre.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo