Ennyit költött a kormány munkahely-megőrzésre

Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek - erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt az MTI-nek adott interjúban.

A gazdasági tárca vezetője szerint bizakodásra ad okot, hogy a kedvezményezett munkavállalók száma folyamatosan növekszik, júniusban mintegy 9 ezerrel több fő foglalkoztatását könnyítette meg az akcióterv.

Kép: SXC

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendelkezésére álló júniusi, öthavi bevallást lefedő adatai szerint a legnagyobb kedvezményértéket az 55 év feletti foglalkoztatott munkavállaló utáni adókedvezményeket után kapták a munkáltatók, összesen 22,99 milliárd forintot. Ebben a kategóriában átlagosan 348,2 ezer dolgozó esetében vették igénybe havonta a járulékkedvezményt. (Ugyanakkor a fiatalok és az 55 év felettiek munkanélküliségi rátája nem változott az előző évhez képest az idei március-májusi időszakban.)

A szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak után 11,99 milliárd forintnyi támogatást igényeltek, 196,7 ezer fős átlagos havi igénybevétel mellett. A 25 éven aluli munkavállalók esetében 6,18 milliárd forintnyi (95,3 ezres átlagos igénybevétel), a kismamák után 2,44 milliárd forintnyi (22,8 ezres átlagos igénybevétel), a pályakezdő fiatalok esetében 894 millió forint (8,1 ezres átlagos igénybevétel), a tartósan álláskeresők esetében pedig 475 millió forint (4,4 ezer fős átlagos igénybevétel havonta) támogatást igényeltek a programban résztvevők.

Akcióterv
Orbán Viktor miniszterelnök 2012 júliusában hirdette meg a kormány munkahelyvédelmi akciótervét, amelynek célja a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése az élő munkára rakódó terhek mérséklése révén. A tízpontos program keretében kiemelt munkavállalói csoportok esetében csökken a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás.
Ez egy pozitív év lesz a munkaerőpiacon

A munkahelyvédelmi akcióterv Varga nyilatkozata szerint jelentős szerepet tölt be a munkahelymegtartásban. "Válság idején nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne szűnjenek meg munkahelyek. Ha ezek mellé új munkahelyek is megszületnek, akkor 2013 mindenképp pozitív év lesz a munkaerőpiacon" - fogalmazott a miniszter.

 

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo