Fellélegzik a cégvilág?

Nem egészen 4300 cég szűnt meg Magyarországon májusban, számottevően kevesebb, mint áprilisban. Nagy örömre még sincs ok, nem biztos, hogy trendfordulóról beszélhetünk az Opten céginformációs szolgáltató közleménye szerint.

Kép: SXC

4245 cég szűnt meg a magyar gazdaságban májusban. Idén eddig minden hónapban négyezernél több társaság szűnt meg, a májusi szám viszont csaknem négyszázzal kisebb, mint az áprilisi. „Korai lenne trendfordulóról beszélni, mert 2014-ben nagyot ugrott azoknak az eljárásoknak a száma, amelyek idén akár cégtörléssel is végződhetnek” – mondja Tóth Tamás, az Opten igazgatója.

2013-ban összesen 39 500 felszámolás, végelszámolás és kényszertörlés elindítását tette közzé a cégbíróság, tavaly viszont már 57 ezer feltehetőleg cégtörléshez vezető eljárás indult el, főleg azért, mert 15 100-ról 31 500-ra nőtt a kényszertörlések száma. „Ez azért lényeges, mert bár a kényszertörlések egy része is felszámolásba fordulhat, elmondható, hogy a kényszertörlések átlagban rövidebb idő alatt lezárulnak, mint a klasszikus felszámolások. A tavalyi növekedés így felfelé húzza az idei megszűnési rátát” – mondja Tóth Tamás.

Az Opten szakértői mindezek miatt azt várják, hogy idén ismét rekordot dönt a megszűnések száma, ugyanakkor látnak olyan folyamatokat a cégvilágban, amelyek bizakodásra adhatnak okot. „Ilyen mindenek előtt a frissen indult felszámolások tavaly szeptember óta tartó csökkenő trendje” – mondja Tóth Tamás. 2014-ben az egy évvel korábbinál 29 százalékkal több induló felszámolást tett közzé a cégbíróság, ám az adat elleplezi a tényt, hogy az utolsó negyedévben masszívan csökkent a felszámolások száma, s a tendencia idén hónapról hónapra folytatódott. „Tavaly éves átlagban havonta 1453 új felszámolást tett közzé a cégbíróság, idén viszont már csak 930-at. Az éven belüli lefutás is folyamatos csökkenést mutat: májusban már csak 737 új eljárást regisztráltunk” – mondja az Opten igazgatója. A szakértő szerint ez mindenképpen pozitív fejlemény, azt jelenti, hogy egyre kevesebb cég hagy hátra működő vállalkozásokat is sújtó adósságokat megszűnésekor.

A renyhe cégalapítási kedv miatt ugyanakkor gyorsul a működő társaságok számának csökkenése. „Idén az első öt hónapban 21 ezer céget töröltek a hatóságok, ezzel szemben csak 10 500 újat jegyeztek be. Az ország gazdasága így 10 ezer gazdasági társasággal karcsúbb lett, mint fél éve” – mondja Tóth Tamás, aki szerint az adatot nem kell dramatizálni: a magyar cégstruktúra különösen szétaprózott, mindenképpen ráfér a konszolidáció.

KÉNYSZERTÖRLÉS? MIKOR KERÜLHET ERRE SOR?
Egyre több cég kerül kényszertörlésre, részben azért is, mert nincsenek tisztában azzal, hogy az eljárás legfőbb szabályai 2014. július 1-jei hatállyal jelentősen módosultak, ezért érdemes áttekinteni az új rendelkezéseket. A kényszertörlési eljárás a cég jogutód nélküli megszűnését eredményezi, és amely a végelszámolással és felszámolási eljárással ellentétben a cég visszafordíthatatlan megszűnésére irányul.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo