Így használja ki az adóelőnyöket

Zsúfolt hetek várnak a hazai vállalkozásokra, ráadásul több jelentős, adózási kötelezettségeiket érintő törvényi változás lép életbe 2014. január 1-jén. Érdemes tehát mielőbb átgondolni a legfontosabb adózási teendőket, illetve feltérképezni és végrehajtani a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítési lépéseket. Az időben megkezdett felkészülés nemcsak a decemberi, hanem a május végi bevallási időszakot is nagyban megkönnyítheti.

Kép:PP archív

A 2014-as adótörvény-változások miatt érdemes kiemelt figyelmet szentelni az adófolyamatok helyes, a szabályozás adta lehetőségek szerinti legmegfelelőbb kezelésének, és ennek tükrében átgondolni az adott vállalkozás adózási gyakorlatát. A 2014. évi adócsomag az előző évek módosításaihoz képest kevésbé tartalmaz nagymértékű változtatásokat, inkább csak kiegészítéseket, finomításokat találhatunk benne. A változtatások fő célja a korábbi években már megkezdett egyszerűsítés folytatása, valamint a feketegazdaság elleni küzdelem” – mondta Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország adó-tanácsadási üzletágának vezetője korábban.

A vonatkozó rendelkezések és a kínálkozó adókedvezmények pontos ismerete nem csupán a folyamatosan szigorodó adóhatósági vizsgálatok miatt fontos, hanem spórolni is segít, hiszen a törvények által biztosított adóelőnyök kihasználása jelentősen ésszerűsítheti a vállalkozások adóterhelését.

A társasági adózás területe idén is kínál ilyen egyszerűsítési lehetőségeket - hívta fel a figyelmet Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere. A cégeknek mindenképpen érdemes átgondolniuk, hogy kihasználták-e az összes adóalap-csökkentési lehetőséget, így például a behajthatatlan követelések megfelelő elszámolásában rejlő adóelőnyöket, vagy tudnának-e például más, kedvezőbb amortizációs kulcsokat alkalmazni egyes eszközcsoportok esetében. Természetesen vállalkozásonként eltérő a felsorolt kedvezmények alkalmazásának ésszerűsége, de a következő évekre beruházást tervező cégek fejlesztési tartalék képzésével idén akár 50 százalékos adózás előtti eredménynek megfelelő adóalap-csökkentést is elérhetnek. Fontos tudni, hogy lehetőség van a K+F tevékenység minősítésére is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, az erre vonatkozó határozatot pedig az adóhatóságnak kötelező elfogadnia. A minősítést azonban csak a projekt megkezdését megelőzően lehet kérni, így az adóbevallás benyújtása előtt meg kell hozni az erre vonatkozó döntést.

Ne fizessen rá december 20-ra!
December 20-a (péntek) több szempontból is fontos adózási határidő. Egyrészt ez a határideje a társaságiadó-feltöltésnek, és ugyancsak eddig lehet az egyszerűsített vállalkozói adót fizetők körébe bejelentkezni, vagy abból kijelentkezni.
„Látványos” támogatások

Az adócsökkentési megoldások között továbbra is népszerűek a támogatással összefüggő kedvezmények. Látvány-csapatsport, filmalkotás vagy előadó-művészeti szervezet támogatása révén (erről itt olvashatja a Piac&Profit szakértőjének részletes összefoglalóját) ugyanis további adókedvezményhez juthatnak a cégek, amelyek jelentős megtérülést eredményezhetnek. Év végéig például jobban megéri filmalkotást, vagy előadó-művészetet támogatni, hiszen a látvány-csapatsport esetében év közben bevezetett 75%-os kiegészítő támogatási kötelezettséget a film- és előadó-művészet esetében csak 2014-től teszi kötelezővé a törvény.

A vállalkozások számára a személyi jövedelemadót érintő változások is feladatokkal járhatnak. Mielőbb döntést kell hozniuk például azzal kapcsolatban, hogy milyen formában biztosítanak többletjuttatást 2014-től a munkavállalóknak, amennyiben erre lehetőség nyílik. Kérdésként merülhet fel, hogy érdemes-e munkáltatói lakáscélú támogatást (itt olvashat róla bővebben), biztosítást vagy más adómentes juttatást nyújtani a munkavállalóknak, illetve hogy a családi kedvezményt minden munkavállalónál teljes mértékben figyelembe vették-e, vagy minden lehetséges szociális hozzájárulási kedvezményt kihasználtak-e. Amennyiben a vállalkozást érinti, kiemelt figyelmet kell fordítani arra is, hogy a külföldi munkavégzésre küldött munkavállalók, vagy a belföldre (akár rövidtávra) érkező külföldi munkavállalók jövedelmére eső adót és járulékot helyesen számolták-e el.

Devizás könyvvezetés és elektronikus számlázás: megéri?

Az adóév végéhez közeledve ismét aktuális kérdés annak megfontolása, hogy devizában történő számlázás esetén a társaság más hitelintézet árfolyamát alkalmazza-e, esetleg az MNB vagy az Európai Központi Bank által publikált árfolyamra térjen-e át. Ideje mérlegelni az elektronikus számlázásra való áttérést is, ezzel ugyanis nemcsak a számlák rendszerezése és kezelése egyszerűsödik, de a váltás a költséghatékonyság miatt is kifizetődő lehet hosszú távon - mondta Veszprémi István.

Fontos az év végi elhatárolás!
Az elhatárolások fontosak. Eredménynövelő és -csökkentő hatásuk is lehet attól függően, hogy melyik évben számoljuk el őket. Itt találja a tudnivalókat!
Emellett olyan kérdésekre is figyelmet kell fordítania a vállalatoknak, amelyekre a legtöbben még csak nem is gondolnak. Javasolt áttekinteni, hogy a vállalkozás optimálisan kezeli-e az ingyenes átadásokat, árengedményi konstrukciókat, kuponos/pontgyűjtő akciókat és egyéb promóciókat. Az adózónak már a bevallás benyújtása előtt, azok számlázása során tudatában kell lennie annak, hogy az adott tétel módosítja-e a befizetendő áfát, vagy esetleg kezelhető-e áfa-körön kívül. Az adóteher optimalizálása érdekében érdemes még az év vége előtt arra is gondolni, hogy a vállalkozás a következő adóévre kedvezőbb arányosítási módszerre váltson, vagy az ingatlan bérbeadására és értékesítésére adómentesség helyett adókötelezettséget, esetleg csoportos adóalanyiságot válasszon.

Az adózást érintő ésszerűsítő lépések nem csupán a sokszor kiszámíthatatlan kimenetelű adóhatósági vizsgálatok szempontjából fontosak, hanem hosszú vagy akár már rövid távon is komoly megtakarítással járhatnak, csupán a törvények által biztosított adóelőnyök és kedvezmények tervezett kihasználására kell törekedni. Ugyanakkor számos, most aktuális döntés jelentős hatással lehet a következő adóévre is, hatékonyabb irányba terelve a vállalkozás későbbi adózási gyakorlatát.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo