Itthon a legolcsóbb kirúgni valakit

Magyarországon rugalmasnak mondható a munkajogi környezet, ami az elbocsátások során felmerülő jogi kötelezettségeket és várható munkáltatói költségeket illeti – ez derül ki a Laga és a Deloitte által közösen készített, 25 országot vizsgáló nemzetközi felmérésből. A felmérés eredményeit tekintve a válságban a volt szocialista blokk országainak szabályozása kedvez leginkább az újbóli növekedés eléréséért átszervezéssel és költségcsökkentéssel küzdő vállalatoknak.

Dr. Papp Anna Katalin, a Deloitte Legal hálózathoz tartozó ügyvédi iroda ügyvédje elmondta: A nagyvállalatok elsősorban az adózást, az infrastruktúra szintjét, a képzett munkaerő meglétét, illetve a jogi és munkajogi környezetet vizsgálják, amikor egy országban új irodát vagy üzemet nyitnak, de ugyanilyen fontosak a felsorolt tényezők egy, már évek óta az adott országban működő vállalat hatékony működése szempontjából is.

A cégek többsége nem tervez változtatást a foglalkoztatásban
A vállalati szektor foglalkoztatási hajlandóságában továbbra sem történt áttörés, és a cégek válaszai alapján várhatóan nem változik jelentősen az alkalmazottak száma. Valamennyi méretkategóriában többségben vannak azok a cégek, amelyek nem terveznek változtatást a foglalkoztatottak számában a következő 12 hónapban, s csak a nagyvállalatok körében éri el a munkaerő-bővítésben gondolkodók aránya a 25 százalékot, de ebben a körben a legmagasabb a várakozásaik alapján elbocsátásra kényszerülők hányada is. A tulajdonosi szerkezet alapján a külföldi érdekeltséggel is rendelkező cégek, valamint az exportorientált vállalatok terveznek átlag feletti arányban foglalkoztatás-bővítést. Folytatódott az erős bérkiáramlás – a cégek átlagosan 7,9 százalékkal emelték a bruttó béreket –, amit viszont elsősorban a nettó fizetések adóváltoztatás miatti szinten tartása indokolt - áll a friss MFB indikátor felmérésben.
Munkajogi területen kevés az akadály

A Laga és a Deloitte legutóbbi közös felmérése az országonként eltérő munkajogi környezeten belül a felmondási idők, valamint a végkielégítés szabályozását illető egyedi gyakorlatokat vizsgálta Európában. A felmérés szerint hazánkban rugalmas a szabályozás, vagyis a régióban jellemző szintnél az állam ezen a munkajogi területen kevesebb akadályt gördít a vállalkozások elé. A kutatás megerősítette továbbá, hogy Nyugat-Európa országaiban továbbra is jelentősen magasabb költségekkel jár elbocsátani egy munkavállalót, mint a Közép-Európai országokban - a felmérés szerint akár kétszeres különbség is előfordulhat. A felmérés megmutatta: Olaszországban a legdrágább elbocsátani valakit, ezt követte Belgium, Spanyolország, de az élmezőnyben volt még Hollandia és Norvégia is.

Az euróövezet viszontagságos helyzete miatt egyes országok - például Olaszország és Spanyolország - az elmúlt évben változtattak az elbocsátásokra vonatkozó szabályozáson, ami általában mindenhol a munkáltatói költségek csökkenését és a felmondási idő rövidülését eredményezte. A változtatások azért váltak szükségessé, mert a korábban inkább rugalmatlan elbocsátási szabályok a kedvezőtlen gazdasági környezetben sokszor lehetetlenné tették a vállalkozások számára a hatékony szervezeti átalakításokat a költségek lefaragása érdekében.

A felmérésben résztvevő országok 80 százalékában hasonló költségekkel kell számolnia a munkáltatónak a munkaviszony megszüntetésekor felmerülő költségeket illetően, attól függetlenül, hogy egyéni vagy gazdasági okok miatt történik a munkavállaló elbocsátása. Kivételt jelent Bulgária, Dánia, Lengyelország, Szlovákia és Csehország, ezen országokban ugyanis az elbocsátás okától függően eltérőek a költségek. A tavaly júliusban életbe lépett módosítások miatt Magyarországon tovább enyhült a helyzet: ma már nem jár végkielégítés annak, akinek a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása, vagy a nem egészségi okkal összefüggő alkalmatlansága miatt mondanak fel.

Sokat számítanak a ledolgozott évek

A felmérésben vizsgált országok mindegyikében az életkor és a munkában töltött évek határozzák meg leginkább az elbocsátás költségeinek mértékét.

A legtöbb országban, így hazánkban is, a munkáltatónak szigorú törvényi feltételek szerint kell eljárnia az elbocsátások során, például a felmondás indokolása tekintetében. Belgium az egyik kivétel ez alól, ott a munkáltató bármilyen indokolás nélkül felmondhatja a munkaviszonyt.

Rugalmasság vagy eldobható munkaerő?
Az új Munka törvénykönyvét - melynek szabályairól részletesen olvashat Szolgáltatások kkv-knak menünkben a Jogi kisokos fülre kattintva - számos bírálat érte, hogy túlságosan kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat. A munkaadók képviselői szerint viszont szükség van a rugalmasságra a cégek életben maradásához.
Dr. Papp Anna Katalin hozzátette, a felmérés négy alapvető esetet vizsgált két különböző minta segítségével. Az első minta egy 35 éves, 7 év munkaviszonnyal rendelkező jogtanácsost, a második pedig egy 49 éves, 11 év munkaviszonnyal rendelkező jogtanácsost vett alapul. A két képzeletbeli munkavállaló elbocsátásának költségeit először egyéni, majd gazdasági okokra hivatkozva számolták ki a felmérésben résztvevő országok 2011 decemberében irányadó jogszabályainak megfelelően.

A fiatalabb munkavállaló egyéni okok miatt történő elbocsátása Olaszországban a legdrágább, több mint 140 ezer eurós költséggel járhat. Magyarországon hasonló esetben átszámítva kevesebb, mint 30 ezer eurót fizetne ki a munkáltató. Gazdasági okok miatt történő elbocsátás esetén az olasz munkáltató még mindig magas, 120 ezer euró körüli összeget fizetne ki, Magyarországon a költség átszámítva továbbra is 30 ezer euró alatt maradna.

Az idősebb és tapasztaltabb munkavállaló egyéni okokból történő elbocsátásának költsége Olaszországban elérheti a 325 ezer eurót, míg itthon átszámítva kb. 70 ezer eurós költséggel számolhatna a munkáltatója. Gazdasági okok miatti, jogszerű elbocsátás esetén (lásd 2. ábra) Olaszországban 280 ezer eurós költség is terhelheti a munkáltatót, Magyarországon maradna az átszámítva 70 ezer euró körüli összeg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo