JEREMIE: most kezdődik a hajrá

A kockázatitőke-befektetések felpörgésére lehet számítani a JEREMIE-alapok kifutásával. Most már nemcsak az új cégek remélhetnek forrást, de a pénzek fele még mindig a startupokhoz áramlik – derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2015 második negyedéves jelentéséből.

Kép: Pixabay

Az idei második negyedév során lezárt kockázatitőke-befektetések összértéke 2,6 milliárd forintot tett ki, amely mintegy 43 százalékkal maradt el az előző negyedév összértékétől. Az átlagos tranzakcióméret az április–júniusi időszakban 150 millió forintot ért el, de a befektetések értéke nagy szóródást mutat. A második negyedévben megvalósult legnagyobb értékű beruházás 568 millió forintot tett ki.

„A második negyedév tranzakciószámának várhatóan átmeneti visszaesése ellenére 2015 második félévében a kockázatitőke-befektetések volumenének további növekedésére számítunk – reagált Molnár András, a HVCA elnökségi tagja, a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. – A magyar kockázatitőke-piacot idén is a JEREMIE-alapok dominálják, amelyeknek kihelyezési időszaka év végén lejár,  meghosszabbítása még bizonytalan. Így a befektetési időszak hajrájában várhatóan növekvő mértékben jutnak majd első körös és follow-on befektetéshez nagy növekedési potenciállal bíró vállalkozások.”

A befektetők nemcsak az új társaságokban látnak fantáziát. Ezt mutatja, hogy a negyedév során a lezárt tranzakciók értékének 73 százaléka áramlott új befektetési célpontokhoz, szemben az előző negyedévben tapasztalt 83 százalékos aránnyal. A befektetett tőke 27 százaléka olyan társaságokhoz folyt be, amelyek már korábban is finanszírozáshoz jutottak, befektetőik a cégek további fejlődését kívánják biztosítani az újabb tőkeinjekcióval.

Van amiben topon vagyunk
A negyedik legjelentősebb szereplő volt Magyarország a közép-kelet-európai kockázatitőke-piacon 2014-ben, az összes régióbeli kockázati- és magántőke-befektetés értékének 13 százaléka, mintegy 170 millió euró került hazánkban befektetésre. Az eredmény az év végén kipörgő JEREMIE-alapoknak is köszönhető.
A cégek életciklusát tekintve a legtöbb befektetés ismét a startup fázisú cégekre jutott: a források 57 százaléka áramlott ezekbe a társaságokba. A fennmaradó 43 százalék kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a magvető és a későbbi életciklusban lévő vállalkozások között.

A három legtöbb kockázati tőkét bevonó ágazat a negyedév során a teljes tőkemennyiség 81 százalékát volt képes magához vonzani. Ezek közül az élettudományok területére érkezett a kihelyezett kockázati tőke 49 százaléka, az üzleti és ipari termékekbe 17, az üzleti és ipari szolgáltatásokba pedig a források 15 százaléka. Volumenét tekintve mindhárom szektor 300 millió forint fölötti értékű kockázati tőkét volt képes mozgósítani. Az élettudományok szektora 2013 harmadik negyedéve óta folyamatosan ott szerepel a legjobban teljesítő három ágazat között, a mostani 1,2 milliárd forintos kockázatitőke-befektetéssel ebben az időszakban érte el eddigi legjobb eredményét.

A negyedév során hat kilépésre (exit) is sor került, amelyek három kockázatitőke-alaphoz voltak köthetőek. Úgy tűnik, hogy bár a befektetések területén kisebb volt az aktivitás, a kiszállások területén több ügyletet zártak a hazai pénzügyi befektetők: az idei évben eddig nyolc exitre került sor, ami darabszámát tekintve megegyezik a 2014 során összesen megvalósult kiszállással.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo