Magyar webshopok: irány a külföldi piac!

Nem szabad alábecsülni a nemzetközi értékesítésben rejlő lehetőségek mértékét. 2014 első félévében 21 százalékkal növekedett a Magyarországra érkező PayPal fizetések volumene az elmúlt év azonos időszakához képest.

Magyarországon túl, globálisan szemlélve az adatok továbbra is az online export jelentős bővülését mutatják, amellett, hogy néhány gazdaság esetében a hagyományos export tevékenység volumenének enyhe csökkenése tapasztalható. Hasonló trend látszik például az Európai Unió országaiban, ahol a szállítási költségek relatíve alacsonyak, illetve az országok között nem áll fent vámkötelesség. A magyarországi kereskedők 13 százaléka értékesíti online is termékeit, közülük pedig 33 százalék fogadott megrendeléseket 2012-ben az EU más országaiból. (Az online kereskedelem hazai piaca is bőven növekedhet még.)

Damien Perillat, a PayPal közép-európai piacokért felelős ügyvezetője szerint nem szabad alábecsülni a nemzetközi értékesítésben rejlő lehetőségek mértékét: A magyar online kereskedők megrendelései a PayPal információi alapján legfőképpen Európán belülről érkeznek. A nemzetközi tranzakciók 17%-a az Egyesült Királyságból, 11%- a Németországból érkezik, de Észak-Amerika is jelentős felvevője a magyar kereskedők termékeinek – az átutalások 34%-a érkezik a tengeren túlról. Érdekesség, hogy a magyar online export tekintetében jelentős növekedést produkáló országok szinte változatlanok az elmúlt években. A legkeresettebb kategóriák között a számítógépes játékok, az autóalkatrészek, a szórakoztató-elektronikai készülékek, a divatcikkek, az utazási szolgáltatások és a szoftverek is megjelentek.

Öt tipp, amivel tovább növelheti vásárlói számát!

Sikerfaktorok a magyar kereskedők számára

A magyar online kereskedők sikeréhez jelentősen hozzájárult, hogy számos egyedi, kézműves termék készül az országban, valamint nemzetközi összehasonlításban versenyképesek az árak. A legtöbb nyugati piacokról érkező vásárló azért vásárol külföldről, mert olcsóbb (80%), illetve mert nagyobb a választék azokból a termékekből, amik náluk nem elérhetőek (79%).

A kutatás ugyanakkor rámutat, hogy háromból csak egy nyugat-európai vásárlóban tudatosul, hogy nem saját hazájában található webshopból rendelt. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a regionális, köztük a magyar webshopok közül is sokan futtatnak felületeket angol és német nyelven, nemzetközi domain alatt olyan szolgáltatásokkal támogatva, mint a helyi nyelven történő kapcsolattartás, mobiloptimalizált fizetési lehetőség és nemzetközi csomagkövetés.

A technika csodája: tudjuk, mire vágyik a vevő
A klasszikus kereskedelem egyik nagyon fontos eszköze a „follow up”, vagyis az utánkövetés. A probléma, hogy a látogatók jelenetős része első látogatáskor nem vásárol, csak nézelődik, nem más az internetes világban sem. Azonban már meg tudjuk célozni a korábbi látogatóinkat remarketing hirdetéssel.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo