Tabletről megy már a traktor is

A magyar gazdálkodók közül egyre többen hajlanak a precíziós technológiák alkalmazására. A környezetvédelmi szempontok mellett rövidesen uniós elvárás lesz a változtatható öntözés, a precíziós sorközművelés és talaj-előkészítés, vele a vetőmag, a növényvédő szerek, valamint a trágya elosztása vagy akár az automata kormányzás átültetése a hazai gyakorlatba.

Kép: Fotolia

A magyar gazdálkodók fele hallott már a precíziós gazdálkodásról – derült ki egy friss kutatás eredményeiből, amelyet a „Mi terem a neten 2016-ban?” konferencián mutatott be az Agroinform.hu. Az adatok alapján tehát egyre nő azok száma, akik alkalmazzák is, és ők szinte kivétel nélkül elégedettek az eredménnyel.

Tabletről vezérelt kombájn

A precíziós gazdálkodással nincsenek átfedések a vetésnél, szépen zárulnak a sorok, mindenhová csak annyi műtrágya jut, amennyi éppen arra a négyzetcentiméterre szükséges. Betakarításkor csökken a szemszállításra váró szerelvények állásideje, hiszen már a kombájn számítógépe jelez a pótkocsis traktornak, majd amikor melléér, teljesen átveszi az irányítását is, sőt, akár három együtt dolgozó kombájnt is vezérelhet egy tabletről egyetlen ember. A traktoros akár ki is szállhatna. Mindeközben a learatott termény nedvességtartalmát másodpercenként több százszor méri meg egy szenzor, mire a pótkocsi lebillenti a magokat a terményszárítónál, annak működését is beállítják a számítógépek. Aratás alatt pedig készülnek a digitális térképek, amiből a gazda pontosan látni fogja termőföldje adottságait, s egyben elkészül a következő év tápanyag-utánpótlási terve is. Nincs felesleges vetőmagvásárlás, vegyszerpazarlás, gázolaj-pocsékolás. High-tech a magyar szántóföldön!

Ugyanannyi robot lesz, mint ember
Körülbelül 30 évvel ezelőtt indult hódító útjára a személyi számítógép, amely átalakította a társadalmunkat és az életünket. A Kaspersky Lab szakértői úgy döntöttek, hogy e jeles évforduló alkalmából a messzi jövőbe tekintenek, és elképzelik, merre fejlődik majd az információtechnológia, hogyan változtatja meg az életünket 2045-ben, 30 év múlva.
A hatékonyságnövelés manapság vonzó lehetőség minden vállalkozás számára, bármilyen területen működik is. A gépeknek fontos szerep jut ebben a mezőgazdasági termelésben. A termelés költségei ugyanis egyre drágulnak, így egyre fontosabb az eredményesebb munkavégzés. A technológia pedig nemcsak a hatékonyságot növeli, hanem a szükséges élő munkaerő csökkentésére is alkalmazható. Ezért a mezőgazdaságban is egyre jobban teret nyernek a robotpilóta-rendszerek, de a gépesített vezérlés előnyei már egy egyszerű GPS-sorvezetővel is megtapasztalhatók.

A mezőgazdasági munkában a termőterületen gyakran keletkező átfedések és kihagyások több üzemanyag-felhasználást, emellett több munkaórát és ezzel többletkiadásokat is okoznak. A mezőgazdaságigép-vezérlés gyakorlatilag emberi beavatkozás nélkül teszi lehetővé, hogy a kombájnok, permetezők vagy traktorok akár centiméteres pontossággal működjenek, és haladjanak az előre meghatározott nyomvonalon.

Mezőgazdaságigép-vezérlés Magyarországon

Manapság hazánkban is egyre többen döntenek úgy, hogy a kevesebb ráfordítással nagyobb hozam elérését lehetővé tevő mezőgazdasági robotpilóta mellett teszik le a voksot. Amennyiben a traktor felszereltsége nem megfelelő, úgy az utólagos hidraulika-szelepvezérlés beépítésével van mód arra, hogy a kormányautomatika megfelelően szolgálja az igényeket. Hazánkban, a mezőgazdaságigép-vezérlés fejlődésének köszönhetően ma már vetés esetében is sikerrel bevethető a korszerű technológia, és e területen is megtakarítás érhető el. Míg robotpilóta használata nélkül ráfedések vagy duplán szórások keletkezhetnek, addig az eszköz használatával nemcsak ez kerülhető el, de így sok vegyszert, üzemanyagot, munka- és üzemórát takaríthatunk meg.

Sci-fi a földeken
Vezető nélküli traktorok szántják a földeket, elvetik a magot, műtrágyáznak, permeteznek, betakarítanak, vagy milliméter-pontossággal ültetvényt telepítenek. Amikor elvégezték az adott feladatot, kiállnak a terület határára, és megvárják a gazdát, aki hazakormányozza a traktort. Bár még nem általános az emberi erőforrás nélkül közlekedő munkagép, az ezt lehetővé tevő M2M technológia már számtalan módon teszi hatékonyabbá a mezőgazdasági munkákat.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo