Megmozgatta a cégek fantáziáját az MNB hitele

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitel Programban kapott keretből elsősorban az új hitelekre fókuszál a hitelkiváltással szemben a Budapest Bank (BB), amelynek elsődleges célja, hogy a vállalkozások fejlesztéseit ösztönözze. A pénzintézetnél eddig 13 milliárd forint összértékben hagytak jóvá igényt a program első két pillérében, és több mint 30 hitelt már folyósítottak.

A jóváhagyott összegből  megközelítőleg 6,6 milliárdot tesz ki az első pillér keretében megítélt összeg, a pénzintézet a témában kiadott közleményében hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a számok a következő napokban gyorsan nőnek majd.

MNB Növekedési Hitel Program
1. pillér Finanszírozhatunk beruházást – tárgyi eszközök beszerzését, létesítését, már meglévő eszközök korszerűsítését, kapacitásbővítést –, valamint készletvásárlást és meghatározott vevői követeléseket. Ezen túlmenően a forrás EU-s támogatás önrészére és előfinanszírozásra is igénybe vehető. Ugyanebből a forrásból a hasonló célokra felvett korábbi hiteleinket – folyószámlahitelt is, ha igazoltan készletvásárlásra vagy vevői követelések finanszírozására fordítottuk – vagy pénzügyi lízinget is kiválthatunk. Több részletben is folyósítható a hitel.
2. pillér Kizárólag a kkv-k fennálló devizahiteleinek és pénzügyi lízingjeinek forinthitellé alakítására szolgál. A 2013. március 31. után átstrukturált, vagy 90 napon túl nem teljesítő hitel kiváltására egyik pillér esetében sincs lehetőség. A hitel csak egyösszegben folyósítható.
Több az új hiteligény

A beérkezett kérelmek alapján a vártnál több az új hitelek iránti igény, azaz a kedvező forrás lehetősége sok vállalat fantáziáját megmozgatta, és most az eddig halogatott, vagy csak részben végrehajtott fejlesztések megvalósításába fognak. Ezen belül is a Budapest Banknál a meglévő ügyfeleknek nyújtott új hitelek, valamint az új ügyfelek hiteligénylései voltak túlsúlyban, így az eddig jóváhagyott hitelek közel háromnegyede új hitelállományként jelenik meg. A bank az MNB programból kapott keretből főként a fejlesztéseket szeretné ösztönözni, ennek eredményeként várhatóan a program végén is az új hitelek lesznek túlsúlyban az első pillérben.

Kép: PP-archív

Míg a kkv-knál valamelyest gyakoribb az új beruházásokhoz kért forrás, a mikrovállalkozásoknál egyenlő arányban oszlik meg a beruházási (beleértve például az eddig bérelt telephelyek megvásárlását szolgáló hitel) és forgóeszközhitel igénye. A jóváhagyott hiteleknél eddig fele-fele arányban vannak a vidéki és budapesti ügyfelek. A kkv-k általában a hosszabb (5-10 éves) futamidőt választják mind a hitelkiváltás, mind az új forgóeszköz vagy beruházási hitelek esetében.

Az eszközpark megújítása lesz az elsődleges hitelcél

A bank – saját tapasztalata és anyavállalata, a GE Capital által készített kutatás alapján – arra számít, hogy az új hiteleknél az eszközpark megújítása lesz az elsődleges hitelcél.  Az említett kutatás szerint ugyanis a hazai kkv-szektor 404 milliárd forintnyi bevételtől esett el az elmúlt években az elavult berendezések miatt.  A program most jó lehetőséget biztosít az amortizálódott eszközök lecserélésére, ami a versenyképesség megőrzésének elengedhetetlen feltétele.

Ki kaphat az MNB olcsó hiteléből?
Az MNB Növekedési Hitelprogramját kizárólag kkv besorolású társaságok vehetik igénybe. Az ehhez szükséges önminősítés látszólag egyszerű számítással elvégezhető, ám a BDO Magyarország tapasztalatai szerint az érvényes jogi szabályozás főként a kapcsolódó vagy partnervállalkozási viszonyban álló társaságok számára számos buktatót rejt. Nem biztos, hogy minden cég kkv, ami annak látszik!
A kutatás a GE Capital, a Budapest Bank anyavállalata rendszeresen végzett „SME Capital Expenditure (Capex) Barometer” felmérése keretében készült hét ország (Egyesült Királyság, Olaszország, Németország, Franciaország, Lengyelország, Csehország, Magyarország) összesen 2286 darab 2-249 főt foglalkoztató kis- és középvállalkozása körében.

A kutatás elsősorban azt vizsgálta, hogy a fenti országokban működő kkv-k az elmúlt évben és idén milyen és mekkora beruházásokat valósítottak meg illetve terveznek a gépek és berendezések; munkatársak személygépjárművei; haszongépjárművek; IT hardver; IT szoftver; irodai eszközök területén. (Az építési, ingatlanvásárlási, egyéb célú beruházásokat nem vizsgálták).

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo