Nem lenne ördöngösség az Ubert is megadóztatni

A közösségi gazdaság szereplőinek elszámoltatása technikailag könnyen megoldható lenne. A hatóság akár minden fizetésnél automatikusan, tranzakciós díj levonása nélkül megkaphatná az adóelőleget – hívta fel a figyelmet a Barion az Uber körül kialakult vita kapcsán.

Kép: Freedigitalphotos/iosphere

A közösségi szolgáltatások egyik fő kritikája, hogy a szolgáltatást nyújtók adózása a hatóság számára nem átlátható, így felmerül az adóelkerülés gyanúja. Bíró Tamás, a Barion Payment Zrt. egyik alapítója szerint igaz, hogy a technológiai fejlődéssel rengeteg megválaszolandó kérdés jár együtt, de a közösségi gazdaságot hajtó vállalkozások átlátható elszámoltatására éppen az innovatív pénzügyi start-upok tudnak választ adni. Az Európai Unió a fizetéseket is az egyszerűség és olcsóság felé tereli, így például az E-pénz Direktívájának értelmében a pénz lemorzsolódása nélkül, nagy tömegben is végrehajthatóak a kis összegű tranzakciók, ami a hagyományos banki rendszerben nem lenne gazdaságos.

Oszd meg és uralkodj!
A közösségi hálóknak köszönhetően mára bármit bárkivel megoszthatunk a világon. Ez egyrészt a túlfogyasztás korszakának végét jelentheti, sokak számára viszont a túlélés eszköze lehet. A megosztás gazdasága megváltoztathatja a világot.
Így a szolgáltatást igénybe vevő vásárló közvetlenül annak a személynek fizet, aki a szolgáltatást nyújtotta. A fizetést lebonyolító pénzügyi szolgáltató a bankkártyáról vagy prepaid egyenlegről kifizetett pénzt a szolgáltatás nyújtóinak (mert több is lehet) jóváírja, majd a jóváírt díjból kifizeti a szervezőt és ügynökeit megillető kis összegű jutalékokat.

Bíró szerint ebben a modellben az is kezelhető, hogy a szervező ügynökeihez hasonlóan az adóhatóság is azonnal megkapja az őt illető adóelőleget. Mivel az elektronikus fizetések esetében minden lépés egyértelműen dokumentált, az adóhatóság mindent nyomon tud követni, beleértve a szolgáltatást nyújtó sofőrök, őstermelők, háziasszonyok és amatőr séfek bankszámlájára kerülő bevételeket, valamint a szolgáltatást megszervező közösségi szereplők jutalékait. A technológia tehát rendelkezésre áll. Ha a hatóságok felveszik a tempót a startup cégekkel, akkor előírhatnak olyan szabályozást, mely transzparens fizetési megoldásokra épül.

Csakhogy mint az Uber és az AirBnb esete is megmutatta, hogy az állami szabályozók egyszerűen képtelenek lépést tartani ezeknek a cégeknek a megjelenésével, terjeszkedésével, üzleti modelljével, a dolgukat pedig külön nehezíti, hogy ezek a vállalatok nem rendelkeznek „megfogható” tulajdonnal, hiszen a világ legnagyobb taxi társaságának egyetlen autója sincs, a világ legnagyobb szálláshely szolgáltatója pedig egy hotellel sem rendelkezik. Nem véletlen, hogy a vállalatok a legnagyobb üzleti kockázatnak éppen egy ilyen, a semmiből előtűnő rivális megjelenését tekintik.

Tarol vagy letarol az Uber?
Látványos és érzelmektől fűtött demonstrációval tiltakoznak az Uber közösségi autómegosztó terjedése ellen a budapesti taxisok. A taxirendelet hatálya alatt működő fuvarozók az applikáció betiltását követelik. Testközelből láthatjuk, a közösségi gazdaság térnyerése éppúgy veszteseket is "termel", mint minden átalakulás.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo