Nyolc tanács, hogy ne bukjon el az új vállalkozása

A legtöbbünknek élete folyamán néhányszor biztosan megfordul a fejében, hogy saját vállalkozásba fog. Adunk nyolc tippet, hogy ne jusson kátyúba már a legelején.

A saját lábra állás izgalmas és ijesztő is egyszerre, de különösen vonzó lehet a fiataloknak a munkanélküliség vagy a képzésüknek nem megfelelő munkakör nyomasztó nyűgéből való kitörésre. Alison Green tanácsadó összeszedett nyolc tippet, ami segít abban, hogy ne dőljön be a szépreményű vállalkozása.

1) Próbálja ki félállásban. Ahelyett, hogy nagy lendülettel felmondana a munkahelyén és nekivágna az ismeretlennek, reménykedve, hogy majd csak megjelennek az első vevők, próbálja meg a rendes munkája mellett beindítani a saját vállalkozását. Így lesz rá lehetősége, hogy feltérképezze és meghódítsa a piacot: ha nem jönne össze, még mindig ott van a havi fizetése, amiből megélhet. Ha elég nagyra nő a vállalkozás, hogy főállásban is eltartsa Önt, magabiztosabban mondhat fel a munkahelyén.

2) Mit jelent vállalkozónak lenni? Alkalmazottként a munkaadója határozhatja meg, mikor, hol és hogyan kell dolgoznia. Önálló vállalkozóként ebbe kevesebb egy szerződő fél beleszólása, ugyanakkor ha szabadúszóként mégis vállal megbízásokat, készüljön fel rá, hogy a megbízási szerződésekben is lehetnek erre vonatkozó kikötések.A vállalkozói léthez szükség van bizonyos különleges képességekre - amelyek fejleszthetők.

3) Beszéljen egy könyvelővel. Alkalmazottként az adóbevallását jó esetben évente egyszer elég volt aláírnia, amikor a cég könyvelője elkészítette, rosszabb esetben pedig ráment egy-két estéje, mire kitöltötte. Vállalkozóként ennél jóval nagyobb mennyiségű adózási előírásnak kell megfelelnie. Készüljön fel rá úgy lelkileg, mind munkaszervezés tekintetében, hogy rengeteg papírmunkát kell majd végeznie. Nézze át könyvelőjével azt is, milyen adókedvezmények vonatkoznak Önre és új vállalkozására.

A sikerre nincs recept!
A sikerre éhező menedzserek gyakran elődeik életrajzát bújják ötletekért, hogy megtalálják a siker kapuját nyitó bölcsek kövét. Pedig a sikerhez nincs univerzális recept vagy tervrajz, ami alapján mindenki számára elérhető lenne. Persze tanácsok azért vannak.
4) Készüljön fel a szűkösebb napokra. Szabadúszóként a bevételek különösen az első időkben elég hektikusak lehetnek, hosszú hetek-hónapok is eltelhetnek úgy, hogy semmi bevétele nem lesz. Bár a nemfizetés ősi hagyománya kezd háttérbe szorulni, még mindig gyakran előfordul, hogy egy-egy ügyfél késedelmesen fizet. Készüljön fel némi tartalékkal a nehezebb időszakokra, ne kelljen a pénztelenség frusztrációjával szembenéznie.

5) Jól lője be az árakat. Az árakat, díjszabást nehezebb jól kitalálni, mint gondolná. Ha túl keveset kér, elesik egy csomó bevételtől, így nem lesz elég pénze megélni és fejlődni. Ha túl sokat, nem jönnek a vevők és bedől az egész üzlet. Ráadásul az árak meghatározásánál a korábbi fizetését is nehéz lenne célként megjelölni, hiszen az adók és járulékok miatt hatalmas a torzítás a bruttó és a nettó jövedelmek között. Beszéljen néhány szakértővel, akik ismerik a célpiacot, végezzen piackutatást és soha ne lankadjon a figyelme, hogy mindig biztosan jól árazza be a termékeit a folyton változó körülmények között.

6) Húzzon hasznot az ingyenes online termékekből. Az internet tele van mindenki számára elérhető ingyenes szoftverekkel és megoldásokkal, legyen szó projektmenedzsment vagy CRM-eszközökről, nyomtatványkitöltő szoftverről vagy könyvelőprogramról. Nézzen utána, nem csak rengeteget spórolhat, de nagy lökést is adhat a korai időszakban minden bizonnyal erőforráshiányos vállalkozásának.

7) Tanulja meg reklámozni önmagát. Ha ez mégsem megy, mindenképpen találjon egy szakértőt, aki ezt megteszi. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: lehet akármilyen jó egy termék, akármilyen nagyszerű egy szolgáltatás, piac és ügyfelek nélkül nagyon hamar meg fog halni az egész. Készítsen tervet arra vonatkozóan is, hogyan találja meg és hálózza be az új ügyfeleket, nélkülük ugyanis nem ér semmit az ötlete.

8) Dolgozzon órarend szerint. Akkor is, ha nem kell. Bár a saját vállalkozás általában nem kívánja meg a kilenctől ötig munkarendet (eleinte), a legtöbb önálló vállalkozó előbb-utóbb beáll egy rendszeres munkaritmusra. Bár a rugalmas munkaidő nagyon vonzó lehetőség, aki túlzottan is rugalmas, hét vagy hónap végén belerokkan a munkába.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo