Öt tipp, hogy ne maradjon nyakán az áru!

Keresletet támasztani a terméke számára sokkal több feladatot jelent, mint simán piacra dobni azt. Felmérni a terepet, kitalálni, mire van szüksége az ügyfeleknek, legyőzni a konkurenciát és folyamatosan bizonyítani a termék jogosultságát a piacon egyenként is nagy kihívást jelentő feladatok.

Ne feledkezzünk meg a fontos teendőkről! - Kép: Pixabay

A bevezetés előtt, alatt és után egyaránt rengeteg feladat vár Önre, hogy felkeltse a fogyasztók kíváncsiságát és érdeklődést. Az alábbiakban felsorolunk öt fontos teendőt a folyamat során.

Piacfelmérés. A cégének muszáj odafigyelnie arra, mire is van szüksége a fogyasztóknak. Igyekezzen minél több információt szerezni felméréséken, tesztcsoportokon, a közösségi oldalakon és a saját honlapján keresztül. Ha azt látja, hogy egy-egy részlet sokszor felbukkan az Önhöz eljutó információkban, bizony változtatásokra vagy új termékre van szükség. (Sok vállalkozás éppen azért megy csődbe, mert ezt elmulasztja!)

Kiemelkedő támogatás. Ha most lépett csak a piacra, a termékének szüksége lesz arra, hogy bebizonyítsák róla, a fogyasztóknak feltétlenül szükségük van rá. Erre pedig a legjobb, ha oktató és egyben informatív tartalmat szolgáltatást nyújt hozzá. A célközönség felmérésének létfontosságú szerepe van abban, hogy kitalálja, milyen formában érdemes szolgáltatást nyújtania, vagy hogy hol aktívak a potenciák ügyfelek a világhálón. Írjon blogot, amelyben bővebben kifejtheti a terméke előnyeit, tegyen közzé magyarázó videókat a termék működéséről vagy valami figyelemfelkeltőt, ami elülteti a kíváncsiságot a fogyasztókban. A rendszeres tartalomgyártás segít kiépíteni a bizalmat a (leendő) ügyfelekkel, megerősíti az Ön cégéről, mint komoly vállalkozásról kialakult képet és ideális esetben az eladási mutatókon is meglátszik majd a jó marketingstratégia hatása.

Tegye közzé a visszajelzéseket. A fogyasztók jobban bíznak azokban a termékekben, amelyeket más vásárlók már kipróbáltak és megvételre ajánlottak. Az amerikai Ipsos felmérése szerint a 18-64 év közti korosztályban a vásárlók 78 százaléka olvassa el más felhasználók véleményét, mielőtt egyik vagy másik termék mellett döntene. A véleményekre természetesen a termék fejlesztése során is komoly szerep hárul, így két legyet üthet egy csapásra.

Hogyan válasszunk logót?
Némely cégnek még a nevét sem kell ráírnia, mégis mindenki tudja, hogy a logó mire utal. És nem feltétlenül a méregdrágán csináltatott lesz a legsikeresebb, ahogy számos példa mutatja!
Adjon kedvezményt az új vásárlóknak. A vásárlók könnyebben fogják kipróbálni az új termékét, ha különleges kedvezményt ad számukra. A vásárlók nagyobb része természetes bizalmatlanságánál fogva vásárol új terméket, ha dönthet a konkurencia ismert termékénél is, de ha olcsóbban hozzájut az Önéhez - talán. Nyugodjon meg, ha beválik számára a dolog, legközelebb is Önnél fog vásárolni - akár teljes áron is. Csak tegye nyilvánvalóvá, hogy ajánlata egyszeri ajánlat, nehogy csalódnia kelljen a vevőnek, mikor másodszor is betér a boltjába. Próbálja meg rávenni őket arra, hogy írjanak tesztet, véleményt a termékéről.

Alakítson ki exkluzív klubot. A legjobb stratégia, ha a leghűségesebb vásárlókat megjutalmazza és becsben tartja. Hozzon létre egy csoportot a leghűségesebb vásárlókkal és adjon nekik állandó kedvezményeket, lehetőséget, hogy az új termékeit a nagyközönség előtt már tesztelhessék és vonja be őket a termékfejlesztésbe is. Az ő véleményük magasabb súllyal szerepel majd a felmérésben, ha arról van szó, az ügyfelek tetszését milyen irányú fejlesztések nyernék el leginkább. (Ügyeljünk viszont arra, hogy ne csak idegesítsük az ügyfelet!)

Amikor az ügyfelek érdeklődését szeretné felcsigázni, mindig tartsa szem előtt, hogy senki sem fog a terméke iránt érdeklődni, amíg Ön be nem bizonyítja annak létjogosultságát. Mindig figyeljen arra, az ügyfelek mit is szeretnének, hogyan tudná őket még elégedettebb vevővé tenni.

A cikk az alábbi írás alapján készült

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo