Tetszik a cégeknek a diákmunka

A kétezres évek óta gombamód szaporodnak a diákszövetkezetek, a tapasztalatok pedig vegyesek. A kkv-k és a multik is szívesen alkalmaznak diákmunkásokat, szezonális kapacitásnövelésre és gyakornokként.

Kép: Meathead Movers

Bár az elmúlt években nagyjából kitisztult a kép a törvényi szabályozást illetően, most készült egy felmérés, melyben olyan cégeket kérdeztek, melyek már vettek igénybe diákmunkaerőt. A válaszadók 35 százaléka legalább fél éve, 61 százaléka pedig két évnél régebb óta áll kapcsolatban diákszövetkezetekkel.

A Produkteam Kft. felmérését budapesti és környéki cégek HR munkatársai töltötték ki, akik időszakosan vagy rendszeresen diákmunkát vesznek igénybe. Az eredmények nem reprezentatívak, azonban igen széles skálát ölelnek fel, mind a vállalatok nagyságát a dolgozók létszáma szerint nézve, mind pedig szakterületeik alapján: a válaszadók között volt például ügyvédi iroda, nemzetközi logisztikai cég, rendezvényszervező iroda, és autóipari beszállító gyár is – olvasható együttműködő partnerünk, a HR Portál cikkében.

A válaszadók közel fele 1-25 fő közötti állandó létszámmal rendelkező cég, érdekes azonban, hogy harmada pedig 200 főnél nagyobb multinacionális vállalat. Ez arra enged következtetni, hogy a hazai gazdasági élet legkisebb, illetve legnagyobb szereplői, a kkv-k és a multik egyformán fogékonyak erre a foglalkoztatási formára.

Az ezerarcú diákmunka

Fordított áfát fizetnek a diákszövetkezetek és a munkaerőkölcsönzők
A munkaerő-kölcsönzésre és az iskolaszövetkezetekre is kiterjeszti a fordított áfázást a kedden elfogadott adócsomag egy kormánypárti módosítás nyomán. Az iparági szakértők üdvözlik a döntést, amitől a piac tisztulását várják.
Ahány munkaadó, annyi elképzelés a diákmunkáról is. A diákok foglalkoztatása jelenthet könnyű betanított fizikai munkát, például borítékolást, gyártósori összeszerelést, de akár hostess feladatokat, vagy felsőfokú nyelvismerettel rendelkező, gazdasági vagy mérnök szakos hallgató szakmai gyakorlatát is. A felmérés megmutatja, hogy a cégek 90 százalékban szellemi munkaerőként alkalmazzák a diákokat, további egy harmaduk pedig emellett fizikai pozíciókban is foglalkoztat hallgatókat.

Jelenleg a vállalatok 61 százaléka az időszakosan megnövekedett munkaerő-igény esetén dönt a diákmunka mellett, azonban második helyen 28 százalékban már gyakornoki munkakörökben, az utánpótlás biztosításának érdekében választják a diákmunkát.

A diákmunka akkor lehet a legmegfelelőbb, ha a pozíció betöltése rugalmasságot igényel. A válaszadók ugyanis a diákok rugalmasságával és munkához való hozzáállásával voltak megelégedve leginkább, ami a gyakornoki pozíciók legáltalánosabb követelménye is. A fent említett tendencia folytatására enged következtetni az, hogy a vállalatok 70 százaléka lehetségesnek tartja, azon belül pedig 33 százalékuk biztos abban, hogy szeretné bővíteni diákmunkaerő-bázisát.

Ziccert hagy ki, aki nem dolgozik nyáron
A szabadságolások és a szabadtéri rendezvények időszaka nemcsak a kikapcsolódás lehetőségét, hanem a nyári munkavállalás esélyét is nyújtja. Szakértők szerint a jól megválasztott és elvégzett nyári munka sokat lendít a későbbi elhelyezkedési esélyeken.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo