Több a trükkös munkáltató

Az idei első negyedévben a munkaügyi hatóság 5918 munkáltatót ellenőrzött, és a vizsgálatok során a foglalkoztatók 58 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket, míg 2013 azonos időszakában a munkáltatók felénél tárt fel szabálytalanságokat.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Főleg az építőiparban ismét terjedőben van a feketemunka - Kép: SXC

A munkaügyi jogsértések az ellenőrzés alá vont foglalkoztatottak 51 százalékát, mintegy 34 ezer embert érintettek, ami javulást jelent tavalyhoz képest: 2013 első három hónapjában 65 százalék volt a szabálytalansággal érintett munkavállalók aránya. A 2014. első negyedévében feltárt jogsértéseket elkövető 3423 munkáltató közül 1122 vállalkozással szemben szabtak ki munkaügyi bírságot, összesen csaknem 166 millió forint összegben - olvasható a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának honlapján közzétett tájékoztatóban. (Nem véletlen, hogy a munkavállalók úgy érzik, egyre csak romlanak a munkafeltételek.)

Az ellenőrzési tapasztalatok szerint még mindig kiemelkedő szabálytalanság a feketefoglalkoztatás. A munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 13 százalékát teszi ki a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzéssel érintettek száma, amely emelkedett tavalyhoz képest. A tavalyi év első negyedévéhez képest jelentősen nőtt a „feketemunkások” aránya, különösen az építőipari vállalkozások tekintetében (34 százalék). Az ellenőrzések 16 százalékát tartották a felügyelőségek az építőiparban, amely arányaiban növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A munkavállalók azonban még akkor is félnek a hatósághoz fordulni, amikor csúnyán kitol velük a munkahelyük.

A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó munkáltatók ellenőrzési aránya az előző évhez képest némileg nőtt, 13 százalék volt. Ez az ágazat most a feketemunkások 15 százalékát adta, amely a tavalyi évhez képest kis növekedést jelent, és az ágazat továbbra is a három „legfertőzöttebb” ágazat között van.

(Korábbi cikkünkből megtudhatja, mitől válhat rémálommá egy munkaügyi ellenőrzés!)

A kereskedelmi vállalkozások esetében a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavállalók arányát tekintve tavalyhoz képest csökkenés volt, ugyanis a 2013. januártól márciusig terjedő időszakában ez az ágazat termelte ki a feketemunkások 13, míg idén 12 százalékát. Az ellenőrzések 28 százaléka ebben az ágazatban zajlott 2014 első negyedévében; ez 2013-hoz képest csökkenést jelent.

Ezekért a hibákért százezrekre büntethetik!
A magyar vállalkozások sokszor nem is tudják, hogy az általuk követett gyakorlat, mint a próbanap, vagy a levonások a munkabérből, ütközik a munkajoggal. A tájékozatlan cégeket pedig súlyos büntetéssel sújthatja a Munkaügyi Felügyelet.
A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések több mint 4000 munkavállalót érintettek, ami növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezek a jogsértések jellemzően a kereskedelem, a vendéglátás és a feldolgozóipar területén foglalkoztatott munkavállalókat érintették a legnagyobb számban. A tapasztalatok szerint gyakran előfordult, hogy a munkavállalókat a munkáltató nem tájékoztatta a munkaidő-beosztásról, illetve a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontjáról. A dolgozók munkaideje sokszor meghaladta a napi, illetve a heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékét, emellett a munkaszüneti napon történő munkavégzés szabályainak megsértésével is lehetett találkozni. (Azt sem árt tudni, milyen szabályok vonatkoznak a főnökre.)

A munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével 5254 dolgozót érintően találkoztak a munkaügyi felügyelők, amely tavalyhoz képest szintén növekedést jelent. A legtöbb munkaidő-nyilvántartással összefüggő jogsértést a kereskedelemben és a feldolgozóiparban foglalkoztatott munkavállalókkal szemben követték el a munkáltatók. Több ellenőrzött munkáltató sem tartotta be a szabadság kiadására vonatkozó szabályokat; ezen jogsértések többségét már évek óta a feldolgozóipar területén munkát vállaló foglalkoztatottakkal szemben követik el.

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések - például a kötelező legkisebb munkabér és garantált bérminimum szabályainak megsértése, a határidőben történő bérkifizetéssel összefüggésben megállapított jogsértés - mértékét jól mutatja, hogy az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott ötödét érintette az idei első három hónapban. Ezen belül a legjelentősebb a munkabér védelmére vonatkozó szabályok, illetve a pótlékokra vonatkozó szabályok megszegése volt.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo