Több ezer gazda bukhatja a támogatást

Körülbelül 3 ezer gazdálkodó számíthat támogatáslevonásra amiatt, hogy a január 31-i határidőig nem nyújtottak be elektronikus gazdálkodási naplót (webGN) a nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih). A határidő előtti egy-két napban a termelők dömpingszerűen töltötték fel a naplóikat a Nébih-hez.

Nagyot hajráztak nemrég a gazdálkodók, amikor feltöltötték elektronikus gazdálkodási naplóikat a Nébih internetes felületére. A határidő múlt hét szerdán, január 31-én járt le, de egy-két nappal korábban még több mint 10 ezren nem tettek eleget kötelezettségüknek – írta az agrárszektor.hu.

Kép: MEGFOSZ

A Nébih tájékoztatása szerint végül a körülbelül 25 ezer érintett termelőből 22 221-en nyújtottak be határidőre webGN-t, és ez 89 százalékos arányt jelent. Ebből azonban az is látszik, hogy nagyságrendileg 3 ezer gazdálkodó az elektronikus naplót január 31-ig nem adta be, így szankciókkal – támogatáslevonással – kell szembesülnie.

Az érintett támogatási konstrukcióknál a pályázati felhívások tartalmazzák, milyen büntetés jár, ha a termelők a webGN-n nem töltik fel (lásd az alábbi táblázatot). Ez általában az adott évre járó támogatás 15 százalékának levonását jelenti, de az agrár-környezetgazdálkodási és okögazdálkodási támogatásoknál – ahol úgynevezett tápanyag-gazdálkodási tervet is be kell adni – további 15 százalék, azaz összesen 30 százalék lehet. A tápanyag-gazdálkodási terv ugyanis része a webGN-es nyomtatványnak, így e tervet sem töltik fel azok, akik a webGN-t nem nyújtják be.

Összeírják a gyümölcsösöket, kötelező válaszolni
Gyümölcsösültetvény-összeírást tart a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatgyűjtés során azokat a gyümölcstermesztő gazdálkodókat kérdezik meg, akik 2017-ben területalapú támogatást igényeltek. Az összeírásban érintettek levélben értesítést kapnak, a válaszadás a megkérdezett gazdaságok számára kötelező.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo