2060-ra gyógyulhat be az ózonpajzs

A világ nagy része fogott össze azért, hogy kijavítsa azt, amit elrontott: segítse az ózonréteg regenerálódását, az ózonlyuk megszűnését. Az eredmények bizakodásra adnak okot, de még hosszú az út a teljes gyógyulás feltételezett idejéig.

Nem egyhamar, de helyreállhat az ózonpajzs – Kép: Pixabay

Az ózonpajzs nélkülözhetetlen az élethez: magas napvédő faktorszáma nélkül az ultraibolya sugárzás darabokra törné az élő szervezetek DNS-ét, és felbontaná a sejtjeikben lévő kémiai kötéseket. Az UV-C sugárzást teljes mértékben, a kevésbé káros UV-B intenzitását nagymértékben, az UV-A sugarak intenzitását pedig kisebb mértékben nyeli el – írta az ecolounge.hu.

A 80-as évek óta figyelik meg, hogy az Antarktisz fölött lyuk keletkezik a magaslégköri ózonrétegben. Az ózonlyuk évről évre augusztusban alakul ki, szeptember végére, október elejére éri el legnagyobb kiterjedését, majd december közepén zárul be. Eddig 2000-ben mérték a legnagyobb kiterjedést: akkor 29,9 millió négyzetkilométeres lyuk tátongott a Déli-sarkvidék felett.

Bizakodásra adnak okot az Alabama Egyetem kutatócsoportjának 2003 augusztusában közzétett eredményei, amelyek szerint az ózonpajzs külső részén (a sztratoszféra felső rétegeiben) jelentősen lassult az ózon lebomlásának sebessége. Jó hír az is, hogy az Antarktisz feletti ózonlyuk tavaly a második legkisebb kiterjedését érte el az elmúlt húsz év alatt: a lyuk átlagos mérete 17,9 millió négyzetkilométer volt, ami a kutatók szerint az Antarktisz feletti magasabb léghőmérsékletre vezethető vissza.

A cikk folytatása itt olvasható!

USA & Kína: végre csökkentik légszennyezésüket!
A globális emisszió 43 százalékáért felelős két nagyhatalom a legnagyobb légszennyező infrastruktúrák és közlekedési eszközök füstjének csökkentését vállalta e héten. A megállapodás azonban törvényileg nem kötelező érvényű. Fontos lépés ez egy globális ÜHG-kibocsátás-csökkentési egyezmény felé. A kétoldalú megállapodás az erőműveket, a gyárakat és a teherszállító járműveket érinti. Peking és Washington egyúttal az energiahatékonyság javításának céljait is megszabta az új egyezményben.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo