Párizs: terv, az már van

Egy újabb megállapodás-tervezetet kapott kézhez az ENSZ 21. klímakonferenciáján résztvevő 195 ország a Párizs közeli le Bourget-ban, két nappal a klímavédelmi egyezmény megszületésének határideje előtt.

Kép: Pixabay

"Ez a szöveg megpróbálja a lehető leghívebben visszaadni a születőben lévő kompromisszumokat" - fogalmazott Laurent Fabius francia külügyminiszter, a klímaértekezlet elnöke a plenáris ülésen. Azt is jelezte, hogy a 29 oldalas tervezet "természetesen még nem a végső változat". A delegációk délután tanulmányozhatják a szöveget, majd ismét összeülnek, hogy kifejtsék első benyomásaikat, és az este folyamán is folytatják az egyeztetéseket. A francia diplomácia célja, hogy a megállapodás végső szövegét péntek délután 6 órakor jóvá tudja hagyni az ENSZ klímakonferenciája.

A tanácskozás célja, hogy a világ országai most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld légkörének felmelegedését két Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremtene a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltaná fel.

(A párizsi csúcs céljairól bővebben itt olvashat!)

Baljós árnyak a klímacsúcs felett
Éppen a klímacsúcsra időzítették a republikánusok az Obama-adminisztráció emissziócsökkentési terveinek megfúrását. Az elnök megvétózhatja a határozatot, de még ellenfeleinek még van egy dobása.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo