Nyugdíj: sötéten látják a jövőt a fiatalok

Rendkívül pesszimisták az egyetemisták a nyugdíjkilátásokat illetően, és jelentősen alulbecsülik az átlagnyugdíjak értékét. Legtöbbjük úgy gondolja, hogy annak összege a 80 ezer forintot sem éri el, ezért döntő többségük úgy véli, hogy az állami nyugdíj nem lesz elegendő a tisztes megélhetéshez. Nagy részük ugyanakkor már tervezi, hogy gyűjteni fog majdani nyugdíja kiegészítésére.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kevésnek találják a nyugdíjat - kép: SXC

Az egyetemisták többsége nincs tisztában a mai nyugdíjak összegével. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint 113 ezer forint az átlagnyugdíj, a megkérdezett egyetemisták azonban átlagosan csak 81 ezer forintra becsülik azt. A legtöbben (42%) úgy gondolják, hogy az a 80 ezer forintot sem éri el – derül ki a  CIG Pannónia kutatásából. A pesszimista becslés valószínűleg nem független attól, hogy a magyarok jelentős része szerint az állami nyugdíj nem lesz elegendő arra, hogy a korábbi életszínvonalukat fenntartsák. A hallgatók 86 százaléka ért egyet ezzel a vélekedéssel. Ugyanakkor, azok sem becsülik lényegesen magasabbra az átlagnyugdíj összegét, akik szerint annak összege elegendő lesz a tisztes öregkori megélhetéshez (átlagosan közel 88 ezer forint).

Akik szerint nem lesz elegendő a nyugdíjuk, nagy számban tervezik, hogy félretesznek majd nyugdíjas éveikre. Csupán 3 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem fog takarékoskodni majd erre a célra. Majdnem minden második válaszadó (49%) azt tervezi, hogy már munkába állást követően elkezd kisebb összegekkel az öregkorra félretenni. A megkérdezettek több mint negyede (28%) pedig akkor kezd majd a nyugdíjas évekre gyűjteni, ha jövedelme elég magas lesz ahhoz, hogy ne érezze a félretett pénz hiányát. A diákok közel egytizede (8%) azt tervezi, hogy a nyugdíjba vonulás előtt 10-20 évvel vág majd bele a nyugdíjcélú megtakarításba.

„Jelentős eredmény, hogy már a fiatalok is felismerik saját felelősségüket az öregkori anyagi biztonságuk megteremtésében. Ez azért is fontos, mert a KSH előrejelzései szerint mire e generáció nyugdíjba vonul, már várhatóan több lesz a nyugdíjas, mint az aktív dolgozó, ami komoly finanszírozási problémát jelent majd az állami nyugdíjrendszer számára.”  - mondta Sallai Linda, a CIG Pannónia termékfejlesztési és kockázatvállalási vezérigazgató-helyettese a kutatás eredményeit értékelve.

„A bizonytalan nyugdíjkilátások miatt a fiatalok is bizalommal fordulnak a nyugdíjbiztosítások irányába, amelyek népszerűsége az év eleje óta elérhető adókedvezmények miatt is nőtt. E korosztálynak különösen fontosak ugyanakkor a megfelelő nyugdíjbiztosítás kiválasztásakor a felmerülő költségek és a rugalmas hozzáférés. Mivel számukra még távoli a nyugdíjba vonulás, lényeges, hogy ne járjon jelentős anyagi hátránnyal az előre nem látható helyzetekhez való alkalmazkodás. Társaságunkat az vezérli, hogy a fiatal generációk higgyenek az életbiztosítások versenyképességében, hosszú távú megtakarítási céljaik megvalósítására alkalmasnak tartsák szolgáltatásainkat” – hangsúlyozta Sallai Linda.

Nyugdíj vállalkozóként? Tegyünk érte!
A vállalkozóra nem jellemző, hogy nyugalmasan töltené a napokat. Küzdünk a cég fejlődéséért vagy éppen talpon maradásáért, próbálunk gondoskodni a munkatársainkról, családunkról. Önmagunkat azonban többnyire hanyagoljuk. Aztán jön a meglepetés, ha kiderül, hogy mi sem bírjuk töretlen erővel és energiával az idők végezetéig. Mit tehet a vállalkozó, ha nem minimálnyugdíjas akar lenni, hanem szeretné élvezni a dolgos évei gyümölcsét?

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo