Cégvezetés & irányítás cikkek


Önismeret a nagyívű karrier titka

Önismeret a nagyívű karrier titka 

A sikeres karrierstratégiához elengedhetetlen, hogy ismerjük önmagunkat, képességeinket, személyiségünket. Karrier iránytűnk csak akkor mutat a helyes irányba, ha tisztában vagyunk erősségeinkkel éppúgy, mint hiányosságainkkal. Az önismeret akkor is fontos, amikor karrierválasztás előtt állunk és akkor is, ha a választott pályánkon előbbre akarunk jutni.
Közös érvényesülés a természetes verseny ellenére

Közös érvényesülés a természetes verseny ellenére 

Minden korábbinál erőteljesebb mértékben kerültek előtérbe a különböző összefogások az üzleti életben. Ezek minősége és mennyisége az egyik sarokpontja a sikernek. A tőkebevonástól, a beszerzéstől és a marketingtől a kutatás-fejlesztésen át a HR-ig, illetve a munkatársak képzéséig, az üzleti élet minden területére jöttek már létre klaszterek. A lényeg, hogy az így tömörülő, azonos ágazatban működő vállalkozások találjanak egy közös érdeket, és ennek rendeljék alá a versenyszemléletet.
Többet adni mindig megéri!

Többet adni mindig megéri! 

Akár egy egyénről legyen szó, akár egy csoportról vagy egy cégről, a hosszú távú fennmaradásuk és életszínvonaluk minősége attól függ, milyen cseréket folytatnak a környezetükkel. Azok, akik a bőséges csere mellett döntenek, akkor is virágoznak, amikor a többiek gondban vannak.
Mi fán terem a HR stratégia?

Mi fán terem a HR stratégia? 

Akkor működik jól a cég és termel értéket, hasznot, ha a munkatársak képesek együttműködni a vezetéssel és egymással, ha a siker érdekében képesek csapatban dolgozni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a dolgozók pontosan értik, mit akar tőlük a vezetés, és az elképzelésekkel képesek azonosulni is.
A kudarc dicsérete

A kudarc dicsérete  

Vajon kinek van több kudarca? Egy kudarc-embernek vagy egy siker-embernek? Bármennyire meglepő is, egy sikeres embernek sokkal több kudarca van élete során. Érdemes hát elgondolkodni azon, mit is gondoljunk a kudarcokról! A Piac&Profit szakértője segít!
A sikeres vezetés 5 pontja

A sikeres vezetés 5 pontja 

Minden vezető közös feladata, hogy csapatát a kitűzött célig elkormányozza. Van, akinek ez könnyebben megy, mások „vért izzadva” terelgetik alkalmazottaikat a helyes irányba. Tudatosan felépített vezetéssel bárkinek könnyebb lehet! A Piac&Profit szakértője segít, hogyan.
Összhang nélkül nincs hosszú kapcsolat

Összhang nélkül nincs hosszú kapcsolat 

A vevő és az eladó közötti kapcsolatban az összhang és a megfelelés olyan tényezőkkel áll összefüggésben, mint a közös küldetés, jövőkép, kultúra, együttműködési módszerek, vezetésfelfogás, illetve elvárások. Minél nagyobb fokú az összhang és a megfelelés, annál erősebb a hűség.
Az érzelmi intelligencia a cégen belüli jó viszony kulcsa

Az érzelmi intelligencia a cégen belüli jó viszony kulcsa 

Egy adott egyén intellektuális teljesítménye különböző alkalmakkor, különböző területeken, más-más körülmények között változhat. Az „intelligencia” koncepciói arra tesznek kísérletet, hogy ezt a bonyolult jelenségrendszert átlássák és rendszerbe szedjék. A Piac&Profit szakértője, dr. Poór Ferenc segít áttekinteni a lényeget!
Megéri kölcsönösen értéket nyújtani!

Megéri kölcsönösen értéket nyújtani! 

A gazdasági érték ajánlata a vevővel fenntartott kapcsolat pénzügyi kihatásaira utal, például arra, hogy milyen gazdasági hatása van annak, ha egy szállító biztosítja, illetve nem biztosítja az adott terméket vagy szolgáltatást. Más szóval, arra a kérdésre válaszol, hogy „hogyan segítünk egymásnak több pénzt keresni, és a piacon maradni”.
Nincs hatékony munka büszkeség nélkül

Nincs hatékony munka büszkeség nélkül 

Egy idő után a mindennapi munka már nem ad sok újdonságot, rutinná, majd monotonná válik, elfogy a lendület. Nincs lelkesedés, nincs ötlet és nincs hatékonyság. A vezetők azzal szembesülnek, hogy munkavégzés helyett csak „munkába járást” kapnak. Mit lehet ilyenkor tenni? Hiszen jó szakemberek mind, évek óta itt dolgoznak, együtt kezdtük el a céget felépíteni, sőt sokszor tettek le eredményeket az asztalra, nem szeretnénk megválni tőlük.

A teljesítmény fontos - de mit kell teljesíteni? 

A teljesítmény fontos, de nem az egyetlen meghatározó tényezője a hűségnek. Azt is fontos tudni, hogy mely teljesítménytényezők számítanak igazán a vevőnek, és melyek nem.

A jó eredmény még kevés a hűséghez 

Az elégedettség mérése fontos, mert tudnunk kell, hogy feladatainkat mennyire sikeresen teljesítjük. Vigyázni kell azonban, hogy a hűség értékelése során ne ezt tekintsük az egyetlen meghatározó tényezőnek vagy mérőszámnak.

Üzleti függés – te vakarod az én hátamat, én a tiédet 

Az üzleti függés a kapcsolat marketingszempontból történő pozicionálása. Arról szól, hogy hogyan segíthet vevőjének megoldásokat kidolgozni, amelyek segítségével a piacra juthat, bővítheti vagy megtarthatja vevőkörét, és szilárd versenyképességet alakíthat ki a piacon.

A stratégia az útvonal, amely a célunkhoz vezet 

Ahhoz, hogy sikeresen érjük el vágyainkat, eredményesebbé és elégedettebbé váljunk, többlépcsős folyamaton kell végighaladni. Szakértőnk, Vass Andrea coach most a cél meghatározása után következő stratégia alkotást veszi górcső alá.

Tud segíteni vevőjének a gyenge láncszemek megerősítésében? 

A vevővel való kapcsolat operatív alapja a strukturális függés, amely magában foglalja az embereket, létesítményeket, rendszereket és elosztási csatornákat. A strukturális függés közös célt ad a vevőnek és az eladónak, és ezáltal elősegíti a hűség elmélyítését.

Tippek, hogy a munkahelyi álomcsapat valósággá váljon 

2013 biznisztrendjei között egyértelműen szerepel az együttműködések és az érzelmi intelligencia irányába való elmozdulás – szögezi le blogbejegyzésében Dianne Crampton, a vállalati csapat építésének egyik vezető észak-amerikai szakértője, a TIGERS Success Series alapító elnöke. De mit tehetnek/tegyenek az egyes szervezetek, hogy létrehozzák az együttműködésre épülő, hatékony alkalmazotti környezetet a vállalatuknál?

A munkatársak bevonásának dicsérete 

Miért praktikus bevonni a munkatársakat a döntésekbe? Mik az előnyei és hátrányai? Mihez képest kell bevonni őket? Ha igen, mikor és hogyan? Szakértőnk, Beck György az egyszemélyi döntés hátrányairól és a kollektív döntéshozatal, a bevonás előnyeiről ad tanácsot.

Az ügyfelek kizárólagos hűségének 7 feltétele 

Évtizedeken keresztül az elégedett vevő volt a cél, ezért küzdött mindenki. És bár az elégedettség fontos, ami ennél is többet ér az a vásárlói hűség. A Piac&Profit szakértője sorozatában végigveszi a vásárlói hűség 7 feltételét és azt, hogyan érhetjük el!

Mit jelent a pénzügyi intelligencia egy vállalkozásban? 

A pénzügyi intelligencia fogalmát érdemes a vállalkozás szintjén is megvizsgálni, hiszen egy rendszer szintjén minden máshogyan működik, mint a magánember életében. Vagy mégsem? Hogy függ össze a siker és a pénzügyi intelligencia? Szakértőnk, Herman Judit segít!

A személyiség és kompetencia szerepe a munkaerő-felvételben 

Sok helyen esik szó a munkaerő kompetencia alapú kiválasztásról, amit fontosnak és időszerűnek tartunk. Ehhez arra van szükség, hogy olyan „munkaköri térképpel” rendelkezzünk, amely a legfontosabb ismertek körét, a személyiséggel kapcsolatos elvárásokat is megfogalmazza, vagyis az elvárt kompetencia (kompetenciák) teljes körét tartalmazza. Fontos elv, hogy minden feladathoz, minden munkakörhöz speciális felkészültség, személyes megfelelés szükséges, ennek kellene érvényesülnie a kiválasztásban. A Piac&Profit szakértője, dr. Poór Ferenc segít áttekinteni a lényeget!

Megszólítsam a betérő vevőt, vagy hagyjam nézelődni? 

A legnagyobb feladat minden kereskedőnek becsalogatni a potenciális vásárlók tömegét, majd elérni, hogy vásároljanak is! Mennyi múlik az eladókon? Hogyan viselkedjenek? Megszólítsanak minden betérő vásárlót, vagy „csak” álljanak rendelkezésre, és várják meg, amíg a vásárló kezdeményez? Személyes meglátásom alapján – „ahány ház, annyi szokás” –, minden kereskedőnek megvan a saját „tuti” módszere.

Céges ügyekben nem a többség dönt 

Sokan gondolják, hogy hatalmat és irányító szerepet csak az birtokolhat, akinek többségi támogatottsága van. A cégvezetők azonban jól tudják, hogy a döntés a vezető felelőssége, és akkor is keresztül kell vinni a vezetői akaratot, ha a csapat egy része nem ért egyet. Szakértőnk ad tanácsokat, hogy csináljuk!

HR nélkül lemarad! 

Ha jól működik, észre sem veszi, olyan simán megy minden. De ha a cégnél nincs hozzáértő gazdája a területnek, nap mint nap áll a bál, folyamatosak a problémák. Ez pedig nem csak a munkahelyi légkört rombolja. Gyengül a hatékonyság, csökken az eredményesség, és a vezetők értékes idejüket és energiájukat ilyen problémák megoldásával töltik. Ez pedig nagyon sokba kerül!

Beszédes számok, empatikus kontrollerek 

Empátiára és kiváló kommunikációs képességekre is szükségük van a kontrollereknek ahhoz, hogy sikerrel láthassák el a munkájukat.

Hogyan ne öltözzünk nyáron az irodában? 

Az alábbiakban felsoroltakat nagyon ajánlott mindenkinek kigyomlálnia az üzleti öltözködésre szánt ruhatárából.

A felelősségvállalás teszi etikussá az üzletet 

Üzleti etikával foglalkozó tudósok, üzletemberek, gondolkodók gyűltek össze csütörtök délután, hogy megvitassák az üzleti etika iránt elkötelezettek felelősségét az idén először összehívott Üzleti Etikus Cégek Fórumán, ahol a korábbi Üzleti Etikai Díjat nyert cégek közül többen is bemutatták programjaikat. A jó példák révén is igazolást nyert, hogy etika és profit nem egymást kizáró fogalmak.

Milyen az ideális munkavállaló?  

Egy kötetlen reggeli beszélgetés közben merült fel a téma: ki, kivel dolgozik szívesen. Négyen ültünk az asztalnál, ügyvezetők, tulajdonosok, mérnök, közgazdász, marketinges, szóval különböző végzettségűek. Mindenkit érdekelt a téma, mindenkinek meg volt a maga véleménye. Az egyikünk azt mondta, hogy azokat az embereket keresi, akinek tűz ég a szemében! Ebben mind egyetértettünk. De milyen is az?

Főnök, vagy mentor? 

Közösen gondolkodnak veled, vagy csak utasítanak? Támogató, inspiráló vezetők, vagy hatalommániás, csak a pozícióra éhes főnökök vesznek körül? Léteznek ma a munkahelyeken mentor típusú vezetők vagy „csak” főnökök vannak?

A hatékony bemutatkozás 3 pontja 

Új üzleti kapcsolatok kialakítására, új üzleti partnerek megismerésére remek lehetőséget adnak a szakmai konferenciák, kiállítások, vásárok. Sokan mégsem használják ki ezeket a lehetőségeket kapcsolatépítésre, mert félnek attól a pillanattól, amikor eljön a – sok kisvállalkozót próbára tevő – bemutatkozás rész.

3 motivációs módszer, amihez nincs szükség pénzre 

A legtöbb vezető szembesül azzal a problémával, hogy a munkatársai egy idő után nem lelkesednek kellőképpen feladataikért. Sokkal több időt vesz igénybe egy-egy munkafázis, mint korábban, ami akár komoly anyagi veszteséget is jelenthet a cégnek. A jelenség oka lehet a motiváció elvesztése.

Hogyan találjunk jó üzleti ötletet? 

Az emberek azt hiszik, hogy csak a fantasztikus, eredeti ötletből lehet sikersztori. Valójában azonban a nagy üzletek talán kevesebb, mint egy százaléka indul ilyennel.

Minden vállalkozó gonosz kizsákmányoló? 

A magyar társadalom többsége ma úgy tekint a vállalkozóra, mint egy tolvajra, aki mocskos kapitalistaként kizsákmányolja a szegény alkalmazottakat. Sokan irigylik ezt tőlük. A felelősséget, munkát viszont nem látják emögött.

Kihasználatlan kapacitások a csapatban – ki tehet róla és mit kezdjünk vele? 

Csapatok fejlesztése során sokszor hallunk olyan visszajelzést a vezetőtől, hogy évek óta dolgozik együtt az embereivel, de „sosem gondoltam volna XY-ról, hogy…” vagy „erre aztán igazán nem számítottam nála, ez teljesen új megvilágításba helyezi a konfliktusainkat…” A gyorsan változó üzleti környezet egyre hatékonyabb vezetői munkát igényel, a csapaton belüli szinergia kihasználásának, előmozdításának képessége így egyre jobban felértékelődik – hívja fel a figyelmet Székely Gábor, a Piac & Profit szakértője.

Támogató és hátráltató szokásaink 

Nem elég egy motiváló cél, ha nem társul hozzá a meggyőződés, hogy ezt képesek is vagyunk megvalósítani. A minket támogató vagy akadályozó gondolkodásmódról, meggyőződéseinkről, hiedelmeinkről, átkeretezésről ír szakértőnk, Vass Andrea coach.

Csak a jó kérdésen múlik a motiváció? 

Érdekes megfigyelni, hogy a vezetők többsége úgy próbál motiválni, ahogyan az emberek többsége ajándékot vesz: „aminek én is örülnék” alapon. Pedig kommunikációval ki lehet deríteni, hogy mi az, amivel a munkatársak leginkább motiválhatók – és ez egyáltalán nem biztos, hogy a pénz. Szakértőnk segít!

Hogy lesz az álmokból vállalkozás? 

Klasszikus álom: meg szeretnék élni abból, amit szeretek. Szeretek sütit sütni, tehát muffin-vállalkozást nyitok. Szeretek túrázni, tehát túravezető leszek. PHP-programozó vagyok, weboldalak fejlesztésével indulok a világhír felé. Számos oka lehet az ilyen döntéseknek. Kis hazánkban ez leginkább így hangzik: “kénytelen vagyok vállalkozni, mert nem élek meg / nem férek bele egy multis dobozba / nincs munkám / gyerekkel nem tudok elhelyezkedni...” A Piac&Profit szakértői segítenek, mik az első lépések az álmoktól a sikeres vállalkozás felé.

3 érv megváltozott munkaképességű emberek alkalmazása mellett 

Egyre több munkáltató számára lehet vonzó lehetőség megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztatni. 2013-ra változott az ezzel kapcsolatos szabályozás, így amellett, hogy ez felelős döntés, a költségek csökkentésében is segíthet.

Állás vagy vállalkozás - honnan tudjuk, hogy jól döntöttünk? 

Nem minden választás a megfelelő választás. Van olyan karrierdöntés, ami alapjaiban elhibázott, és leginkább csak pokollá teszi az ember életét. Az alábbi rövid lista néhány egyszerű támpontot ad arra nézve, hogy az alkalmazott/vállalkozó dilemma esetén milyen tényezők mentán kell(ene) döntenünk.

Állás vagy vállalkozás – melyik kinek való? 

Az „állás vagy vállalkozás” dilemma napjainkban sem kevésbé aktuális, sőt talán még nagyobb jelentőséggel bír, mint a rendszerváltás óta valaha. Olyan kérdés ez, amivel karrierünk során legalább egyszer mindannyian szembesülünk, akár önszántunkból, akár a külső, kényszerítő körülmények miatt. Az alábbiakban néhány alapvető gondolatot veszünk szemügyre, amely segíthet ebben a döntésben. Fontos ugyanis, hogy egy ilyen horderejű döntést a megfelelő okok miatt hozzunk meg – mondja szakértőnk, Herman Judit.

Tudja, mire vállalkozik? 

A vállalkozásindítás, -fejlesztés azonban nemcsak új lehetőségekkel, de új veszélyekkel is jár – hívja fel a figyelmet a Piac&Profit szakértője, Vuray György.

Valóságshow a cégben 

Néhány cégben valóságshow folyik, ahol a „nézők” szerepét a cégvezető, a HR-es és a tulajdonosi kör veszi fel, akik időről időre ki- és beszavaznak „játékosokat”. Néha nem azt, akit kellene, és nagy valószínűséggel nem azok nyernek, akik a legtöbbet teszik a csapatért, hanem akik a legintelligensebben játsszák a munkahelyi valóságshow-t. A Piac&Profit szakértője segít, hogy szűrjük ki a bajkeverőket!

Bérajánlás mérték nélkül 

Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését – tartalmazza a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén megszületett országos bérajánlás. A megállapodásban ugyanakkor az emelésről konkrét szám nem szerepel.

Hogyan lehetünk eredményesebbek? 

Min múlik az, hogy megvalósítjuk-e az álmainkat, hogy egyáltalán merjük-e és tudjuk-e azt az életet élni, amit szeretnénk? Kamaszként mindnyájunknak vannak álmai, nagy, világmegváltó tervei, aztán valamivel vagy sokkal alább adjuk, vagy el is felejtjük ezeket az álmokat. A Piac&Profit szakértője segít megtudni, mit tehetünk magunkban a sikerért!

Szerezzük meg az első egymilliót..., és ne költsük el! 

Sokszor halljuk, hogy az első egymillió (tízmillió) megszerzése az igazán nehéz. Pedig dehogy. Ha tudásunkat sikeresen értékesítjük, és költségeinket a minimálisra csökkentjük (igen, össze kell húzni magunkat), egymilliónyi megtakarítás aránylag hamar összejön. Jól befektetni saját cégünkbe sokkal nehezebb.

Nem a pénz, a biztonság a lényeg 

Nem a magas fizetés, hanem a hosszú távú, biztos megélhetés a legvonzóbb dolog a potenciális munkavállalók számára – derült ki a Randstad globális felméréséből. A nőknek a barátságos munkahelyi légkör és a magánélettel való egyensúly megteremtése fontos még álláskereséskor, a férfiak inkább a karrierlehetőségekre koncentrálnak.

Csak tavaszi fáradtság, vagy a kiégés veszélye fenyeget? 

Ha munkánk során gyakran foglalkozunk emberekkel akár vezetőként, akár beosztottként, számolnunk kell a kiégés, vagyis a burnout veszélyével. De hogy ismerjük fel?

Itt rontják el a kezdő vállalkozók! 

Mindazoknak, akik tőkebevonási lehetőséget keresnek, legyenek ötletgazdák vagy egy ideje már működő kisvállalkozások, tisztában kell lenniük a sikeres vállalkozás két legalapvetőbb, megkerülhetetlen feltételével.

A stressz és a báránybőrbe bújt farkasok 

Korunk kísértő szelleme a stressz. Rengeteget hallani róla, sőt még az állam is támogatja – EU-s pályázatokon keresztül – a stresszkezelő tréningeket. A megoldást azonban az ok megtalálása jelenti még akkor is, ha az sokszor csodálatosan rejtett.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Cégvezetés & irányítás téma
heti hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo