Költségkímélés cikkek


5 eszköz a használhatóbb belső szabályozásért

5 eszköz a használhatóbb belső szabályozásért  

A minőségirányítás rendszerről gyakran a felesleges adminisztráció jut a legtöbb ember eszébe. Pedig ha jól működik, a cégnek is hasznára válik és a kollégák is örömmel használják majd. A Piac&Profit szakértője ad 5 tippet ehhez.
Negyedével is olcsóbb lehet a bérszámfejtés

Negyedével is olcsóbb lehet a bérszámfejtés 

Tavaly már meghaladta a félmilliót azon munkavállalók száma, akiknek bérszámfejtését külső vállalkozások végezték. A Trenkwalder adatai szerint ennek ellenére – főként költséghatékonysági okokból – a következő évek további jelentős növekedést hozhatnak ebben a szegmensben, hiszen egy-egy ilyen döntés akár negyedével is csökkentheti a bérszámfejtéshez kapcsolódó kiadásokat. Ráadásul a megtakarítás korántsem az egyetlen előnye a kiszervezésnek.
Vállalati számlacsomagok: melyik, kinek éri meg?

Vállalati számlacsomagok: melyik, kinek éri meg? 

A friss cégeknek nem könnyű. Ugyan több akcióval próbálják a bankok magukhoz kötni már alakulásuk után a vállalkozásokat, de a díjakat jobban ismerve rögtön kitűnhet, hogy csak szélsőséges esetekben számít olcsónak az adott csomag.
Veszélyesen élnek a magyar gazdálkodók

Veszélyesen élnek a magyar gazdálkodók 

Rejtélyes a magyar gazdák viselkedése, még a szakemberek sem értik. Aszály, árvíz, jégverés, vihar, mind sújtotta az elmúlt években a mezőgazdaságot, ők mégsem élnek az államilag támogatott mezőgazdasági biztosítás lehetőségével, ha pedig kérik, akkor a pénzért nem jelentkeznek. Idén hamarosan újra igényelhetik a támogatást, s ezúttal talán már a pénzt is felveszik.
Így tömje be a lyukakat a cégszámlán

Így tömje be a lyukakat a cégszámlán 

Tipikus hiba a kezdő vállalkozók életében, hogy olyan lelkesen hajóznak a kitűzött céljuk felé, hogy észre sem veszik, amikor süllyed alattuk a bárka. Ha nem akarja, hogy csúfos véget érjen a nagy reményű vállalkozása, nézze át néha a pénzügyeit, és keresse meg a lyukakat a cég költségvetésében.
A jól tervezett amortizáció a sikeres cég titka

A jól tervezett amortizáció a sikeres cég titka 

A vállalkozók többsége tisztában van azzal, hogy a tárgyi eszközök értékcsökkenésének elszámolása befolyásolja az adóalapot, azonban arra már kevesen gondolnának, hogy a cég sikere is múlhat a jól megválasztott elszámolási módon.
Megéri tudatosan!

Megéri tudatosan! 

Egy vállalkozás pénzügyi stabilitásához kevés egy jó könyvelő. Tudatos, a területen jártas vezetőre van szükség. Szakértőnk tapasztalatai szerint a pénzügyi tudatosság legmagasabb szükséges szintjére eljutni sem ördöngösség. Lássuk az útvonalat!
Mekkora készletet halmozzak fel?

Mekkora készletet halmozzak fel? 

Ha nincs egy fia áru sem a raktárban, miközben vevők jönnek be, hogy Önnél költsék a pénzüket, az annál is rosszabb, mintha be sem jött volna senki a boltba. De a plafonig tornyosuló készletek is keresztbe tehetnek az üzletmenetnek.
Öt trükk kezdőknek a spóroláshoz

Öt trükk kezdőknek a spóroláshoz 

A saját vállalkozások nagy többségének közös jellemzője, hogy nem igazán vannak bő lére eresztve. Adunk néhány tanácsot, hogyan kerülje el az induláskor, hogy temérdek pénzt kelljen kiadnia.
A válság igazi nyertese

A válság igazi nyertese 

Nem a mezőgazdaság, nem a bankszektor és nem Kína volt a gazdasági válság nagy nyertese, hanem az atipikus foglalkoztatás. A rugalmas munkavégzésben új utakat nyitott a technológia fejlődése, a cégek költségcsökkentési törekvései, az Y generáció szabadságvágya és az egyébként foglalkoztatási szempontból rigorózus nyugati államok lazuló szabályozása is.

Négy tipp kezdőknek a könyvelés útvesztőihez 

Hacsak nem végzett számvitelt, a könyvelés szó hallatán valószínűleg lúdbőrözni kezd a háta. A kezdő vállalkozók számára pedig még inkább ijesztő lehet a könyvelés világa. Adunk néhány tippet az ismerkedéshez a számlákkal és pénzügyi műveletekkel.

Ne veszítsük el a kontrollt a kiszervezés miatt! 

Kiszervezni sok esetben tényleg megéri bizonyos tevékenységeket, ugyanakkor a folyamatok milyenségére is mindig nagy hangsúlyt kell fektetni, különösen, ha az befolyásolja a termékünk vagy szolgáltatásunk minőségét. Így csökken a minőségi eltérések vagy az indokolatlan, plusz költségek előfordulásának kockázata.

Kft. hárommilliós törzstőkével? Van más megoldás! 

Egy kezdő vállalkozásnak gondot okozhat az új Ptk.-ban meghatározott magasabb törzstőke-követelmény. A Piac & Profit szakértője szerint viszont van egyszerűbb és olcsóbb megoldás is!

Hat egyszerű tipp, hogy jobban kezelje pénzét 

Felelősen működtetni egy vállalkozást és kezelni a pénzügyeket két nagyon különböző dolog. Adunk néhány tippet, hogyan növelheti megfelelően nagyra a bankszámláján lévő összeget a szorgos évek folyamán.

Bevált spórolási tippek, amire nem is gondolnánk 

Már ötlete sincs, hogy lehetne néhány forintot megtakarítani a cég működésén? Mutatunk néhány – olykor extrém – ötletet ihletadónak, a legnagyobbaktól.

Így spórolnak a legnagyobbak 

Egy kezdő vállalkozás nincs kitömve pénzzel - a feltörekvő vállalkozók kényszerűségből (is) találékonyak, ha némi megtakarításról van szó. De a legnagyobbaktól származó költségcsökkentő tippek bármelyik vállalkozónak jól jöhetnek!

Fedezze az euróját, aki jót akar 

A forint komoly kilengéseket mutatott az utóbbi időszakban a devizapiacon. Felelős vállalatvezető ilyenkor fedezi a devizakitettségét, hogy ne a vállalkozás pénzével folytasson szerencsejátékot.

5 tipp, hogyan növekedjen költségek nélkül 

A szűkös anyagi lehetőségek világában a hatékonyság és a kreativitás jelenti az eszközt, ha valaki meg akarja tartani pozícióját a piacon vagy növelni azt. Adunk néhány tippet, hogy lehet minimális anyagi ráfordítással növekedésre bírni a vállalkozást.

Már a munkavállalók sem félnek a kölcsönzéstől 

Habár a Munka Törvénykönyvének tavaly életbe lépett változásaival komolyan megváltoztak a munkaerő kölcsönzés szabályai, a tavalyi második félévben beinduló gazdasági növekedés a munkaerő-kölcsönzés piacát is megmozgatta. A gazdaság megindulásával ugyanis a multinacionális és hazai kölcsönvevők jellemzően nem mertek vagy nem akartak saját állományba felvenni munkatársakat, így a foglalkoztatás bővülése munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül valósult, valósul meg.

A vállalkozók többsége "vakon" vezet. És Ön? 

Hogy érezné magát, ha egy repülőn ülne, és indulás előtt a kapitány így üdvözölné az utasokat: „Kedves utasaink! Tájékoztatom Önöket, hogy jelen pillanatban a repülőgép egyetlen műszere sem működik, de aggodalomra semmi ok, már 20 éve vagyok pilóta, csukott szemmel is elirányítom a gépet.” Nem biztos, hogy nyugodt útja lenne.

Egy jó terv aranyat ér! 

Egy jó termelési terv lehet a kulcsa annak, hogy az adott piaci keretek között a maximumot hozzuk ki a vállalkozásunk kapacitásaiból, márpedig hosszú távon akár ezen is állhat vagy bukhat a siker. Segítünk, mikre figyeljen, amikor a tervet írja.

A védőoltással mindenki nyer 

Bár már közelít az idei influenzajárvány, de még időszerű lehet, mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára a felkészülés. A jó hír: egy 2010 januárjától hatályos törvénymódosításnak köszönhetően a munkaadók adómentesen biztosíthatják a védőoltást dolgozóiknak.

Fogja diétára a cégét vagy belehal! 

Az alkalmazottak teletömése feladatokkal és kevésbé fontos célokkal csak arra jó, hogy elteljenek és a figyelmük elterelődjön a fő prioritásokról. Adunk néhány tippet, hogyan csökkentheti az adagjukat a megfelelő táplálkozás jegyében.

Távmunkás külföldről? Miért ne! 

A megfelelő munkaerőt nehéz megtalálni, de a megfelelő és olcsó munkaerőt még nehezebb. A modern technológiák fejlődésével azonban teljesen új lehetőségek nyílnak meg a cégek – és a munkavállalók – előtt: a távmunka ma már valódi alternatívát kínálhat, és nem feltétlenül Magyarországról.

Számoljon velünk, spóroljon velünk!  

Mostantól a Piac&Profit abban is segítséget nyújt, hogy Ön könnyedén megtalálja a cége számára legmegfelelőbb bankszámlát vagy legjobb hitel ajánlatot.

Bankváltás 7 egyszerű lépésben 

Az elmúlt hónapok banki díjemelései nyomán a vállalkozások banki költségei drasztikusan emelkedtek. Az azonos banki műveletek mellett is nem ritkán tízszeres, esetenként ennél is nagyobb különbségek miatt több cég is a bankváltás mellett döntött, az ezzel együtt járó procedúra azonban sokakat elriasztott attól, hogy meg is valósítsák terveiket. Szakértőnk Gergely Péter a teendőket 7 egyszerű lépésben összefoglalva mindenkit arra biztat, hogy ne habozzon váltani, megfelelő tájékozódás és előkészítés mellett ugyanis ez messze nem olyan bonyolult, mint az kívülről látszik.

Nincs pénz? Tegyük össze amink van! 

Minden cég életében van olyan időszak, amikor valamilyen okból lelassul a készpénz beáramlása, de a kiadások nem csökkennek. Ilyen esetekre bejáratott módszer a barter. De jó ez nekünk?

Kiszervezni jó! De miért? 

A gazdasági válság költségcsökkentő lépések egész sorozatát kényszerítette ki, ezek közül az egyik legtöbbet emlegetett a kiszervezés, vagyis az outsourcing. Azonban kevesen tudják, hogy a kiszervezésnek csak az egyik előnye a költségek csökkentése.

Bankszámla Szlovákiában? Megéri! 

A tranzakciós adók miatt egyre jobb megoldás lehet a külföldi bankszámlák használata a vállalkozások számára. Szlovákiában már havi 6-7 euróért lehet kapni olyan számlacsomagot, ami korlátlan ingyenes utalást tartalmaz. Céget Szlovákiában bejegyezni viszont meggondolandó.

Egy biztosan megtérülő befektetés 

Az elégedett, boldog munkavállaló kiemelkedő teljesítményre képest. Megéri költeni az alkalmazottak egészségére, közérzetének javítására: nemzetközi kutatások szerint e befektetések legalább két-háromszoros megtérülést biztosítanak.

Számoljunk, vagy ne? 

Egy vállalkozás komplex rendszer, rengeteg területet kell figyelni, egyensúlyban tartani, miközben nem csökkenhet a kreativitás és a lelkesedés sem, ha sikeresek akarunk lenni. Hiába működik azonban jól számos részterület, ha működésükről nem állnak rendelkezésünkre számok, és nem derül ki, hogy az egész rendszer esetleg veszteséget termel.

Akár milliós megtakarítást is hozhat a jó bankhasználat 

Sok szó esik mostanában arról, mekkora terhet jelent a cégeknek a tranzakciós adó bevezetése, számos cég gondolkozik az újabb teher elkerülésének lehetséges módjain. Gergely Péter a Bankráció.hu szakértője szerint viszont sokkal inkább a bankhasználati szokásainkat kellene racionalizálni a jelentős megtakarítás érdekében. Ha ebben tudatosak vagyunk, a plusz adónál lényegesen nagyobb terheket is megspórolhatunk.

Öt hiba, amit szolgáltatóváltásnál egy kkv elkövethet 

Egyre több kkv él a szolgáltatóváltás előnyeivel az energiapiacon, sokan azonban olyan hibákat vétenek a folyamat során, ami miatt kénytelenek visszalépni a váltástól. Az energiadiszkont.hu összegyűjtötte a leggyakoribb hibákat, amelyeket egy kkv elkövethet.

Csődbe is vihet egy rossz biztosítás 

A magyar vállalkozások sajnos jellemzően alulbiztosítottak, ez az a terület, amit elsők között vágtak meg a cégvezetők a válság kezdetén. A biztosítási díjak folyamatosan csökkennek, a többség azonban ezt sem fizeti ki. Pedig akár csődöt is jelenthet, ha nem védik magukat a cégek.

Energia: ajánlatdömping 

Jelentős megtakarítást érhet el egy cég, ha a szabadpiacon versenyezteti az energiaszolgáltatókat. Mivel a helyzetet egyre több kkv is felismerte, a szolgáltatók között is megindult a verseny: a csökkenő árak mellett egyéb kényelmi szolgáltatásokkal is bombázzák a vállalatokat.

Mit szervezzünk ki? 

A kiszervezés (outsourcing) az elmúlt évek egyik sokat hangoztatott, de keveset magyarázott üzletvezetési fogalma. Persze, azt értjük belőle, hogy valamivel nem nekünk kell foglalkozni a cég számos teendője közül, és több időnk marad a kulcstevékenységekre. De mit csinál az, akinek kiadunk egy adott területet?

Kiszervezési tippek gyakorló cégvezetőktől 

Megkérdeztük a Piac&Profit Üzleti Klub tagjait, milyen tapasztalataik vannak a kiszervezéssel kapcsolatban, kisvállalkozások vezetőiként.

Rizikós a biztosításon spórolni 

Két év alatt mintegy 20 százalékkal csökkent a biztosítás díja egy átlagos kkv számára. Ennek ellenére a hazai vállalkozások még mindig alulbiztosítottak, részint a tudatosság hiánya, részint a pénzügyi vonzatok miatt.

Adókedvezmény: többet kap, aki gyorsan ad! 

Még idén érdemes az előadói-művészi támogatások adókedvezményét kihasználni, mert jövőre a kedvezmény mintegy háromnegyede elveszik – mutat rá a MAZARS. A cég arra is felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy a több adó- és járuléknemet is érintő december 20-i határidő után nem csak a késedelmes fizetést, de a nem megfelelő mértékű adófeltöltést is szankcionálja a NAV.

Veszélyesen élnek a magyar cégek 

A vállalkozói szektor egyik sajátos problémája, hogy a cégek nem fordítanak kellő figyelmet az érték- és vagyonnövekedés követésére, ami jelentős kockázatot jelent több százezer társaság működésére. Márpedig a vagyon- és felelősséghez kapcsolódó kockázatok kezelése különösen fontos a versenypiacon, és ezen a területen bőven lenne hová fejlődni.

Tippek és trükkök a tranzakciós adó mérséklésére 

A vállalkozások jelentős része számára érezhető teher a tranzakciós adó, egyesek számára akár évi félmilliós kiadást is jelenthet. A terhek csökkenthetők némi odafigyeléssel. A Piac&Profit szakértője segít!

Hogyan mentsük meg az üzletünket?  

Rengeteg cég szűnt meg az utóbbi években Magyarországon és világszerte is, ám sok cégnél a válság csak előhozta a problémákat, amelyek évek óta lappangtak. Ha a vállalata bajban van, de szeretné megmenteni, adunk néhány tanácsot, hogyan tegye.

Változnak a támogatások adókedvezményei! 

A jövő évi adócsomag három ponton hoz változást a támogatási adókedvezmények terén. Ezek közül a legjelentősebb, hogy 2014-től csökken a filmalkotások és az előadó-művészeti szervezetek támogatásakor igénybe vehető adókedvezmény mértéke.

Így lehet olcsóbb a fuvarozás 

A szállítmányozó cégek becslése szerint egy fuvar teljesítése közben az összes költség legnagyobb hányadát még mindig az üzemanyag emészti fel, de egyre komolyabb tételt jelent a sofőr munkabére és az e-útdíj is. A költségek akár 20 százalékkal is mérsékelhetők a korábbinál szervezettebb közlekedéssel, valamint a megfelelő flottakövető szolgáltatás megválasztásával.

Négy tipp a válságmarketingre 

Nehéz időkben a cégvezetőknek a vállalkozás teljes spektrumán szét kell tekinteni, és végiggondolni, hogy lehetne úgy kievickélni a helyzetből, hogy virágzó és nyereséges maradjon a cég.

Komoly pénzt spórolhat a cég, ha most lép 

Az árambeszerzésüket rendszeresen megversenyeztető vállalkozások is 3-5 százalékot faraghatnak jövőre a költségeiken. A jelenlegi kedvező árak mentén érdemes akár már 2015-re is szerződést kötni a villamos energiára.

Költségcsökkentés ÉS hatékonyságnövelés? Nem lehetetlen! 

A válságban kényszerű költségcsökkentéseket a legtöbb menedzser és alkalmazott súlyos csapásként éli meg, a lépések nyomában rendszerint zuhanó morál és teljesítmény jár. Pedig ésszerű szervezéssel lehet javítani a hatékonyságon, akár csökkenő létszám mellett is.

Hogyan kerülje el a végzetes költségcsökkentést? 

Ha nehezen megy az üzlet a költségcsökkentés élet vagy halál kérdése lehet, az ész nélküli vágások azonban végül saját maguk ölhetik meg a vállalkozást. Csökkentsen, ha muszáj, de ésszel!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Költségkímélés téma
heti hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo