Költségkímélés cikkek


A vállalkozók többsége jobban járna a kivával és a katával

A vállalkozók többsége jobban járna a kivával és a katával 

A mikro- és kisvállalati kör 60-70 százalékának alakulhat kedvezőbben az adóterhelése az idén bevezetett két új adózási formára történő áttéréssel a Századvég Gazdaságkutató számításai szerint. Ahhoz viszont, hogy a kisvállalati adóra (kiva) jogosultak nagyobb hányada válassza ezt az adónemet, az áttérés részletszabályainak "kifésülésére" van szükség.
Kevesebb is elég a büntetéshez

Kevesebb is elég a büntetéshez 

A korábbiaknál jóval „izzasztóbb” vagyongyarapodási vizsgálatokra számíthatunk az idén, mivel a jogszabályváltozások leszűkítik a vizsgálati alanyok védekezési lehetőségeit, miközben jelentősen megkönnyítik az adórevizorok dolgát. A magánszemélyek banki adatai például gyakorlatilag ugyanolyan könnyen és gyorsan elérhetők lesznek az adóhatóság számára, mint mondjuk az ingatlan-, vagy a gépjármű-nyilvántartás adatai.
Az energiatudatos cégeknek több marad a zsebében

Az energiatudatos cégeknek több marad a zsebében 

Március 6. az Energiahatékonyság Világnapja. Az Európai Unió célja 2020-ig 20 százalékos fogyasztáscsökkenés elérése. Az energiafelhasználás hatékonyságának javítása egyben jó lehetőség a költségek csökkentésére is, miként arra szakértőnk, Kohl Zsuzsanna felhívta a figyelmet.
Kártyúkár: mit kell tenni, hogy a biztosító fizessen?

Kártyúkár: mit kell tenni, hogy a biztosító fizessen? 

A téli hónapok végével a karbantartási hiányosságok miatt nagyon sok kátyú alakul ki a közutakon. Ha nem sikerül kikerülni és véletlenül kátyúba hajtunk, az akár komoly károkat is okozhat a gépjárműben.
Mekkora költségtérítés adható a dolgozóknak utazásra?

Mekkora költségtérítés adható a dolgozóknak utazásra? 

A közelmúltban tette közzé a Nemzetgazdasági Miniszter közleményét a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés felső korlátjáról, mely szerint a munkáltató által fizetett összeg 2013-ban havonta 34 600 forint lehet. Érdemes tudatában lenni a korlátnak, hiszen bármekkora is az utazással kapcsolatban felmerülő összeg, a munkáltató térítése ezt nem haladhatja meg. A UCMS összeállítása arra ad választ, hogy ki, milyen feltételek teljesülése esetén számíthat költségtérítésre.
Nem spórolnak a cégek ott sem, ahol lehetne

Nem spórolnak a cégek ott sem, ahol lehetne 

Csak a kis- és középvállalkozások negyede élt az áramszolgáltató váltás lehetőségével az elmúlt tíz évben. Az okok között a tájékozatlanság, az időhiány és a bizalom hiánya is jelen van, pedig amelyik vállalkozás körültekintően vált, legalább 10, de akár 30 százalékkal kevesebbet fizet majd.
Mindent tud az AEE

Mindent tud az AEE 

Alaposan kidolgozták a NAV-nál az adóügyi ellenőrző egység (AEE) követelményeit, úgy tűnik, az adóhivatal szakértői a legkörmönfontabb csalásokat is igyekeztek kivédeni. Az AEE-be csak írni lehet, törölni nem, áramforrás nélkül is képes működni, egymillió bizonylatot tud tárolni, és ha mégis betelt, csak cserélni lehet, újrafelhasználni nem.
A teljes áfa visszaigényelhető az operatív lízingnél

A teljes áfa visszaigényelhető az operatív lízingnél 

Az új szerződések állománya már bővült tavaly a hazai lízingpiacon, de a teljes portfólió ötödével esett 2012-ben. Az elmúlt esztendő egyértelmű győztese a flottafinanszírozás, minden 5. hazai új autó és ezen belül minden 4. céges autó flottafinanszírozással kelt el a Magyar Lízingszövetség beszámolója szerint. A kedvező elmozdulást jogszabályi változások is segítették.
Miért kell GPS egy kukásautóba?

Miért kell GPS egy kukásautóba? 

Az elmúlt évtizedben a GPS alapú alkalmazások már nem csak a gépjárművezetők tájékozódását segítik. Egyre több, első hallásra szokatlan területen is alkalmaznak már műholdas rendszereket Magyarországon is, aminek köszönhetően jelentős – esetenként 30 százalék feletti – költségmegtakarítást érhetnek el a vállalkozások.
Így értelmezi a NAV a készpénzfizetési korlátot

Így értelmezi a NAV a készpénzfizetési korlátot 

Másfélmillió forint fölött korlátozták a vállalkozásoknál a készpénzhasználatot. A részletes szabályokról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részletes útmutatót is kiadott: érdemes átböngészni.

Pénztárgépcsere: megvannak a technikai paraméterek 

Gőzerővel folyik a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) történő bekötésének előkészítése: pénteken a technikai paramétereket rögzítő rendelet is megjelent. Az átállásra korábban meghatározott időszak igen szűk, a pénztárgépek tudása, s ára között számottevő eltérések mutatkoznak, a vállalkozásoknak érdemes tehát mielőbb áttekinteni a kötelezettségeket és lehetőségeket.

Egy biztosan megtérülő befektetés 

Az elégedett, boldog munkavállaló kiemelkedő teljesítményre képes. Megéri költeni az alkalmazottak egészségére, közérzetének javítására: nemzetközi kutatások szerint e befektetések legalább két-háromszoros megtérülést eredményeznek.

Cafeteria? Egészségére!  

A munkáltató többféle béren kívüli juttatással is támogathatja költséghatékony módon munkavállalója öngondoskodását.

Nem éri meg, ha betegen is bejön a kolléga 

Kevés cégvezető tartja fontosnak az influenzás megbetegedések okozta munkaerő-kiesés kezelését illetve a megelőzést. Pedig a gyógyulás alatt ő fizeti a dolgozót, a betegen érkezők pedig másokat is megfertőzhetnek.

Segítünk céges bankszámlát választani!  

Egy pénzügyi termék lényegesen egyszerűbb, mint egy okostelefon. Ha a vállalkozások csak annyi időt fordítanának a megfelelő bankszámla kiválasztására, mint amennyit sokan eltöltenek, amikor a mobileszközök között válogatnak, a megspórolt évi összeg akár a legújabb technológiai innováció megvásárlására is elegendő lehetne, bár ez a cég méretétől s bankszámlaforgalmától is erősen függ.

"A bér legalább ne veszítsen az értékéből" 

A fizetések reálértékének megőrzése az 5,2 százalékos MSZOSZ-bérajánlás minimális célja - hangsúlyozta győri sajtótájékoztatóján Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerdán.

Nem „lila köd” zöldnek lenni! 

A világot kis lépésekben lehet megváltani, kezdjük tehát otthon! A zöldebb élet ráadásul elsősorban takarékosságra tanít, vagyis nemcsak a környezetnek tesz jót, hanem a pénztárcának is.

Több lett a szociális hozzájárulási adó - Mi történt? 

Az első idei béreket utalják a vállalkozások, sokan azonban váratlan költségemelkedéssel találták magukat szembe: a befizetendő szociális hozzájárulási adó (szocho) ugyanis jóval magasabb lett a tavalyinál. Mi történt?

Sokat lehet spórolni a bankköltségeken 

Évente 20-30 ezer forintot is meg lehet spórolni, ha igényeinknek megfelelő folyószámlát és bankkártyát választunk, és azokat tudatosan használjuk – állítja Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője.

Figyeljünk a betegbiztosításokra! 

Az idei évtől jelentősen átalakultak az üzleti biztosítások SZJA-törvény szerinti adókötelezettségét érintő rendelkezései. A módosítás miatt a munkáltatóknak érdemes áttekinteni a kapcsolódó jogszabályt az egyes biztosítási szerződések megkötése előtt, hogy ne érje őket meglepetésként egy esetlegesen felmerülő adóteher az adott biztosítással összefüggésben.

Weben vadásszuk a leértékeléseket – 7 tipp a biztonságos netes vásárláshoz 

Az európai fogyasztók 60 százaléka már az interneten is keresi a januári leárazások miatt kedvezőbb áron elérhető termékeket.

Változtak a számviteli szabályok 

Már a 2012-es beszámolóikban is előnyösen alkalmazhatják a január 1-jével megváltozott számviteli törvény egyes új passzusait a hazai vállalkozások, hívja fel a figyelmet a MAZARS nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat.

Erzsébet magasan vezeti a TOP-listát 

A 2013-as cafeteria toplistát az egy évvel ezelőtt bevezetett Étkezési Erzsébet-utalvány és a SZÉP Kártya különböző alszámlái vezetik a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. kutatása szerint. A munkáltatók többsége a dolgozók étkezését, pihenését, egészségmegőrzését és rekreációját támogatja a béren kívüli juttatásokkal.

Lízingeljünk napenergiát! 

Az emberek nem veszik meg a benzinkutakat vagy a közműipari vállalatokat. Akkor miért kellene megvásárolniuk a szoláreszközöket, vélik azok az üzletemberek, akik a szolárpanelek lízingeléséből húznak jó pénzt. A fogyasztónak a megtermelt energiát számlázzák ki havonta.

Tízezreket lehet megtakarítani egy jó bankválasztással 

Körültekintő választással az átlagos banki ügyfél éves szinten akár 25 ezer forintot takaríthat meg a banki költségein – derül ki a Bankmonitor.hu országos hálózattal rendelkező bankokat érintő felméréséből. Az elemzés szerint más-más bank számít a legolcsóbbnak a minimálbérrel, az átlagos, illetve a magas jövedelemmel rendelkezők számára, a teljesen ingyenes bankolás lehetősége pedig marginálisra szűkült.

Így változtak az illetékszabályok 

Januártól emelkedik a lakásvásárlások illetéke, viszont egyszerűsödik a helyzet öröklés és ajándékozás esetén.

Több sebből vérzik a pénztárgépek hálózatba kötésének terve 

Sok még a bizonytalanság a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) történő bekötése ügyében. Egyelőre az látszik, hogy viszonylag kicsi az esélye a március végi határidő tartásának.

Mégis megérte volna a kivát választani? 

Számtalan bizonytalansági tényezőnek köszönhető, hogy a megadott határidőig a vártnál lényegesen kevesebben választották a kisvállalati adózást (kivát). Az új forma ugyanakkor a jövőben bonyolultsága ellenére is kedvező hatású lehet Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint. Ehhez azonban le kellene tisztítani a jogszabályt, és csak az adózást elkerülő céllal választók kiszűrését biztosító intézkedéseket meghagyni.

Százból négy cég becsődöl - Hogyan kerüljük el a bedőlést? 

A hazai vállalkozások több mint 4%-a bedől, azaz 100 cégből átlag 4 válik egy éven belül fizetőképtelenné. Az elmúlt 5 évben a helyzet folyamatosan romlott, a bedőlési arány megduplázódott a 2008-as szinthez képest. Összegyűjtöttünk néhány figyelmeztető jelet, amely segít elkerülni, hogy tömegessé váljanak a kifizetetlen számláink.

Sokba fog nekünk kerülni a rezsicsökkentés 

A kormány ígérete alapján jövőre 10 százalékos rezsiköltség-csökkentést hajtanak végre. Az ígéret szerint a villamos energiára, a gázra és a távhőre kiterjedő lépést nem tudják áthárítani a szolgáltatók a fogyasztóra. A Policy Agenda által készített elemzés szerint a rezsiköltség áthárítását valójában a kormány már maga el is végezte, első körben a hazai kis- és középvállalkozásokat sújtva. Az energiainfo.hu elemzése szerint a kkv-k villamosenergia-költségei 11-12, de akár 30 százalékkal is nőhetnek.

Örökölhető, rugalmas, lehetőség adójóváírásra 

Érdemes az önkéntes pénztári megtakarításokra is gondolni az év végén, hiszen a tagi befizetésekhez kapcsolódó adókedvezmény idén is igénybe vehető, a hosszú távú megtakarításokat ösztönző állami támogatások egyik elemeként. Életkortól függően évi 100, vagy 130ezer forint lehet a maximális adójóváírás összege.

Így is gondoskodhatnánk a gyermekeinkről 

Nehéz helyzetben van az, aki szülőként, nagyszülőként 0-14 éves gyermeke, unokája számára takarékoskodna a kiskorú nevére szólóan, ugyanis csak korlátozottan érhetők el ilyen konstrukciók a hazai bankoknál – derül ki a Bankmonitor.hu friss piaci körképéből.

Melyik a legolcsóbb bankszámla? 

A PSZÁF a lakossági ügyfelek tájékozódását segítő számlaválasztó programot indított el honlapján. Az interaktív internetes alkalmazás összehasonlíthatóvá teszi a forint folyószámlák, a betéti bankkártyák és a belföldi forint pénzforgalmi műveletek kondícióit, ezzel is segítve a szolgáltatók közötti versenynek az érvényesülését a fogyasztók javára.

Megéri még idén nyugdíj-előtakarékossági számlát nyitni! 

Az új szabályok értelmében jóval korábban kell majd megkezdeni az előtakarékoskodást, mert 2013-tól a nyugdíj-előtakarékossági számlák (nyesz) minimális tartási időszaka háromról tíz évre nő.

Kérnénk egészségbiztosítást, ha lehetne 

A következő hetekben hazai munkavállalók százezreinek kell meghatároznia a 2013-ra vonatkozó béren kívüli juttatási csomagját. Az előző évekhez képest újdonság, hogy 2012-től a munkáltató által kötött egészségbiztosítások díjai adó- és járulékmentessé váltak egy törvénymódosításnak köszönhetően. Ennek következményeként egyre szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé a magas szintű magán egészségügyi ellátás Magyarországon. A Generali Biztosító reprezentatív felmérése szerint egyébként a munkavállalók közel 30%-a kap cafeteriát vagy egyéb béren kívüli juttatást, 70%-uk számára pedig vonzó lehetőség ez a típusú egészségügyi szolgáltatás.

Olcsóbb lesz a szabadalom, versenyelőny lehet 

Nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament az európai szabadalom létrehozására vonatkozó indítványt, amely világszinten versenyképesebbé teszi majd a kkv-kat is.

Fontosabb lehet az egészségbiztosítás a cafeteriában jövőre 

Miközben a cafeteria-juttatások terhei 2013-ban 30,9 százalékról 35,7 százalékra emelkednek, a munkáltatók jövőre is adómentes juttatásként adhatják dolgozóiknak a visszavásárlási értékkel nem rendelkező egészségbiztosítást. Bár a jövő évtől érvényes adóváltozások között vannak még kérdőjelek.

Egyszerűbb lesz az e-számlázás 

Napjainkban vitathatatlan tény, hogy a papíralapú iktatás felett eljárt az idő, az elektronikus dokumentumkezelés idő-és költséghatékonyságát számos bevált gyakorlat bizonyítja. Az e-számlázással tonnányi papírt spórolhatnának meg a vállalkozások, azonban a gyakorlat hazánkban még mindig nem népszerű a cégek körében.

Bankszámlák: vállalati ügyfelek nagyító alatt 

Magyarországon a vállalkozások 227 pénzintézetnél vezetik számláikat, de 1000 feletti vállalati ügyfélszámmal csupán 50 pénzintézet rendelkezik. A vállalati bankszámlák 80 százaléka 13 pénzintézetnél összpontosul. A Bisnode csoporthoz tartozó, nemzetközi cégminősítő, Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzése a cégbíróságon bankszámlát bejelentett vállalkozások adatait tartalmazza. A bankszámla adatok hivatalos forrásból bárki számára elérhetőek, a Bisnode csoport, mely Európa egyik vezető digitális üzleti információ szolgáltatója, a nyilvános adatok összesítését végezte.

Boldogabb dolgozó kevesebb pénzért? 

A hazai vállalatok jelentős része tájékozatlan és bizalmatlan az atipikus foglalkoztatással szemben, pedig a munka és magánélet egyensúlyának kialakításával küzdő munkavállalók hálásak lennének a lehetőségért, amely hatékonyságban busásan megtérül a munkaadónak is.

Hogyan juthatnak vissza az idősebbek a munkaerőpiacra? 

Az időskori népességben rejlő lehetőségek kiaknázása sürgető társadalmi kihívássá vált az elmúlt években. Az Európai Unióban az 55 és 64 év közöttiek foglalkoztatási rátája majdnem elérte az 50 százalékot 2011-ben, míg hazánkban az idősebb korosztály mindössze 36 százaléka aktív munkavállaló. Drasztikus csökkenő tendencia figyelhető meg továbbá Magyarországon: az 55-59 közöttiek 54 százaléka, míg a 60-64-es korosztály pusztán 14 százaléka tartozik a foglalkoztatottak táborába.

Új előírások az ipára - Mire kell figyelni? 

Jelentős mértékben változnak az iparűzési adó szabályai 2013. január 1-jétől. A új előírások közötti eligazodásban Kovács Andrea okleveles adószakértő segíti a Piac&Profit olvasóit.

Hogy válasszunk számlázó programot?  

A számlázás minden vállalkozás életének egyik legalapvetőbb része. Egy kötelező feladat, amit mindenki szeretne a legegyszerűbben és a lehető legolcsóbban megoldani, a törvényi előírások betartásával. Egyre többen választanak számlázó programokat, főként az elektronikus számlázás terjedésével. Egyesek ingyenesen elérhetők. De bízhatunk bennük?

Érdemes a védelembe fektetni a szállítmányozóknak 

Karácsony közeledtével a megszokottnál is több nagy értékű áru mozog az utakon. Az ilyeneket szállító kamionok gyakori célpontjai a közúti tolvajoknak, és lopás esetén pedig az okozott kár meghaladhatja akár a több százmillió forintot is. Modern biztonságtechnikai megoldások és megfelelő árubiztosítás segítségével hatékonyan csökkenthetőek az anyagi károk.

Megmenthető a magyar fürdőszektor? 

Magyarországon több mint 300 fürdő üzemel, azonban ezeknek kevesebb mint 10 százaléka működik nyereségesen. A szektor összességében évente több tízmilliárd forintnyi hiányt termel. Pedig a veszteséges fürdők egy részét akár már 2-3 év alatt nyereségessé lehetne tenni. A megoldást a műszaki innováció és a technológiai fejlesztések, valamint a létesítmények térségi turisztikai stratégiába illeszkedő, menedzserszemléletű üzemeltetése együtt biztosíthatják.

Kata, kiva, eva, tao: kinek melyik való? 

A mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára két új adónem jelenik meg jövőre, miközben megmarad az eva: a pénzforgalmi szemléletű kisvállalati adó (kiva), valamint a kisvállalkozások tételes adója (kata).

Pénzkidobás informatikust tartani? 

Míg korábban a céges cd-szállítmány beszerzéséhez is informatikus kellett, ma mindkettőből egyre kevesebb van. A cd-k helyét a felhős tárhelyszolgáltatások veszik át, az informatikusok szerepét pedig az általános számítástechnikai tudás terjedése csökkenti. Az IT szakemberek súlya csökken: ritkán kell informatikai vezető, ha már minden vezető egy kicsit informatikus – mutatott rá Rónai Balázs az Abesse Zrt. vezérigazgatója.

Könnyebbséget hozhat a kisadózó vállalkozások tételes adója 

Talán a legkevésbé vitatott 2013-as új adónem a kisadózó vállalkozások tételes adója, becenevén a kata. Valóban sokak számára megkönnyítheti az adózást, sőt arra késztethet, hogy a fekete vagy a szürke zónából átlépjenek a fehérbe. Arra viszont, hogy a kata szebb-e, jobb-e, mint az eva, már nehéz egyértelmű választ adni. Van, akinek az új többet ígér, van, akinek az elmúlt évek viszontagságai után is érdemesebb az evánál maradnia.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Költségkímélés téma
heti hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo