Ki ne szeretne otthonról dolgozni, amikor elkerülheti a kényelmetlen városi közlekedést, sok időt takaríthat meg és még a gázszerelőt is be tudja engedni a lakásba, miközben a napi feladatait sem kell elhanyagolnia. Bár a „home office”, azaz a távmunka immár nem ismeretlen idehaza sem (sok vállalat kezd rádöbbenni, hogy valóban komoly költségcsökkentési tényező lehet) makacs tévhitek élnek a munkavállalók és a munkáltatók fejében egyaránt ezzel az atipikus foglalkoztatási formával kapcsolatban.
Pedig fontos, hogy a tényeket és a fikciót elválasszuk egymástól: a munka hatékonysága mellett a dolgozó és a cégvezető közötti bizalmi viszonyt (ami elengedhetetlen a sikeres távmunkához) is lerombolhatja, ha irreális elvárásokkal kezdünk bele az atipikus munkavégzésbe.
Első tévhit: bárhonnan végezhető
Amikor a távmunkáról beszélünk, a dolgozó szeme előtt máris felrémlik, hogy a strandon ücsörögve belogol a laptopjáról, és miközben cseresznyepirosra sül Siófokon, még szabadságot sem kell kivennie a munkahelyéről. Nos, ez nagy tévedés. Az otthoni munkavégzést nem véletlenül nevezik otthoni munkavégzésnek. Minden álláshoz, legyen az bármennyire is modern és papírmentes, szükséges a megfelelő munkaállomás: jegyzetek, telefonszámok, iratok, amelyekre bármikor szükség lehet, stb. Ez a munkaállomás elköltözhet az irodából az otthoni íróasztalra, de senki sem fogja gyakran betömködni a strandfelszerelés mellé egy sporttáskába. Ezen kívül az sem mellékes, hogy ha kommunikálnunk kell a főnökünkkel, ügyfelünkkel, vagy munkatársainkkal, nem szívesen hallják a pancsoló gyerekeket a telefonban. (Még rosszabb, ha a sürgősségiről jelentkezik be a meetingre valaki!)
Szép is lenne, ha igaz lenne. Sok vezető abba a hitbe ringatja magát, hogy a távmunka bevezetésével csökken a munkatársak közötti feszültség, elmaradnak az irodai konfliktusok, így ritkábban kell a marakodók közé csördítenie. A keserű valóság azonban az, hogy a megfelelő kommunikáció nélkül az alapvető érdekütközések nem tűnnek el – sőt egyes esetekben még fokozódhatnak is, például vita alakulhat ki amiatt, hogy „ő miért dolgozhat otthonról és én miért nem?”
Harmadik tévhit: nincs szükség visszajelzésre
Ha a munkatárs otthonról dolgozik, akkor jól érzi magát, biztos a munkájában - hiszen a cég komoly bizalmat fektet bele – és sem visszajelzésre, sem motivációra nincs szüksége. Ez téves alapvetés: felmérések igazolják, hogy éppen a távmunkában dolgozó munkatársak féltik a legjobban az állásukat – igaz, ez komoly motivációs tényező -, ám az atipikus foglalkoztatás hajlamos „másodlagos státuszba helyezni a munkatársakat, akik így „elfelejtődnek”, kimaradnak a céges rendezvényekből, jutalmakból, bérfejlesztésből – ami alacsonyabb bérstátuszba kényszeríti a dolgozót és csökkenti motivációját. Ezért fontos a rendszeres megjelenés – legalább havonta kétszer – az irodában, a munka kiértékelése, új célok kijelölése.
Negyedik tévhit: a magányos farkas paradoxon
Sok cégvezető és távmunkás úgy érzi, hogy elég ha magas szintű informatikai ismeretekkel rendelkezik, mert a távmunkában fölösleges a szociális együttműködési hajlandóság, nem kell a csapat részeként dolgozni, együttműködni. Csakhogy éppen a távmunkában mindennél fontosabb, hogy az így foglalkoztatott dolgozó megfelelő csapattag legyen, hiszen ha elmarad a munkájával, vagy hibát vét, sokszor csak túl későn derül ki. Ezért elengedhetetlen, hogy aki távmunkában dolgozik, folyamatos kapcsolatot tartson a munkatársaival, és így kiküszöbölhessék az esetleges csúszásokat, vagy hibákat. Ezért a távmunkásnak éppen ellenkezőleg, a tévhittel szemben, szoros szociális kapcsolatban kell lennie és tudnia kell csapatban dolgozni, és meg kell tanulnia a virtuális brainstroming szabályait. Ebben pedig létfontosságú a menedzserek szerepe, hogy a megfelelő csapattagokat válogassák össze, hiszen ha össze nem illő habitusú emberek kerülnek egybe, komoly fennakadások léphetnek fel a munkamenetben.
