Két nyelvtudással elérhető a siker

Sokszor már a gyakornoki pozícióknál is szükséges, az álláshirdetések pedig több mint negyven százaléka vár el valamilyen szintű angol nyelvtudást, akár olyan pozíciók esetében is, ahol nem lenne feltétlenül szükséges. A legtöbb esetben nem kötik szinthez a nyelvtudást, azonban a megjelölt szintek közül a középfok a leggyakoribb - derül ki a profession.hu közleményéből.

2020-tól a felsőoktatási tanulmányok feltétele lesz a középfokú nyelvvizsga, amely akár 28-32 ezres költséget is jelenthet a diákok számára. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kijelentette, hogy a kormány elvi támogatást ad az első középfokú nyelvvizsga térítésmentessé tételéhez, és remélhetőleg még ebben a kormányzati ciklusban életbe lép a szabályozás.

A nyelvtudásra viszont nem csak az egyetemhez, a munkába álláshoz is nagy szükség van. A profession.hu adatbázisának eredményei szerint a legtöbb hirdető angol, német vagy francia nyelvtudást ír elő, igazán eredményesek viszont két nyelvvizsga birtoklásával lehetünk a munkaerő-piacon. Szembetűnő, hogy olyan esetekben is követelmény a nyelvtudás, amelyekben a munkakör nem feltétlenül tenné ezt szükségessé – ez a kompetens pályázók kizárásával járhat. (Gyakori gond a munkáltatók részéről a feleslegesen túlzó elvárások megfogalmazása.)

Ezzel szemben a profession.hu rendszerében regisztrált munkavállalók csupán 57 százaléka beszél valamilyen nyelven, 40 százalékuk legalább középfokon. Összességében elmondható, hogy azok a munkavállalók, akik egy vagy több nyelven beszélnek folyékonyan, nagyon keresettek a munkaerő-piacon.

Ha van nyelvtudás, az átlagban magasabb az elvártnál

Az álláshirdetések közel fele angol nyelvtudást vár el a jelentkezőktől, az összes hirdetés mintegy 13 százaléka kifejezetten középfokú nyelvtudás tüntet fel követelményként. A felsőfok kevésbé népszerű, ezt csak a hirdetések 8 százaléka írja elő. A jelentkezők nyelvtudását megfigyelve szembetűnő, hogy a tudás szintje átlagosan magasabb azok között, akik beszélnek valamilyen nyelvet. A pályázók 29 százaléka középfokú, 10 százalék pedig felsőfokú angol nyelvtudással rendelkezik.

A második legnépszerűbb nyelvtudás a német: szint feltüntetése nélkül a hirdetések mintegy 4 százaléka keres munkavállalókat, ami nagyjából megegyezik a középfokú nyelvtudást előíró hirdetések arányával. A jelentkezőket tekintve minden negyedik (26%) feltünteti a német nyelvtudást, ugyan szintmegjelölés nélkül.

A francia nyelv keresettsége jóval elmarad a németétől, kevesebb, mint a hirdetések egy százaléka keres szintfeltüntetés nélkül, vagy középfokú nyelvtudással munkavállalókat. A jelentkezők száma magasabb, összesen nagyjából a jelentkezők 5 százaléka tüntet fel valamilyen szintű nyelvtudást.

Sokat ér a skandináv nyelvismeret

Szembetűnő, hogy a szolgáltató központok esetében népszerűek az északi nyelvek (norvég, dán, finn, svéd). A legkisebb eltérés a hirdetők elvárása és a pályázok kvalifikáltsága között a szlovén, holland, norvég felsőfokú nyelvtudásnál figyelhető meg, míg orosz, ukrán, illetve szerb nyelvtudással rendelkezők jóval többen vannak, mint ahány hirdetés előírja ezeket a nyelvtudásokat.

Karrierépítés
A tudás a legjobb befektetés. Akár nyelvtudásunkat, akár szakmai ismereteinket szeretnénk bővíteni, az előrelépés szempontjából mindenképpen hasznos lehet például egy OKJ-s tanfolyam elvégzése. Ezek a tanfolyamok rövid idő alatt és rugalmas képzési rendben elvégezhetők, így akár munka mellett is megszerezhető az a tudás, ami segíthet egyről a kettőre lépni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo