Még évekig fogyhat a cégvilág

A cégstruktúra konszolidációja és a gazdaság jelenlegi állapota bizakodásra adhat okot a versenyszektor szereplői számára. A pozitív növekedési kilátások és a lassan megtisztuló cégvilág egészségesebb kereskedelmi kapcsolatokhoz vezethet, ami tovább erősítheti a gazdaság növekedését, és megkönnyítheti a valódi potenciállal rendelkező startup vállalkozások alakulását – vélik az Opten céginformációs szolgáltató szakértői.

Kép: Fotolia

A második negyedévben 12 985 cég szűnt meg Magyarországon, 31 százalékkal több, mint egy évvel korában, és 3 százalékkal több, mint az első negyedévben. A törölt cégek száma 2014 eleje óta negyedévről negyedévre emelkedik, ám a növekedés dinamikája most megtört, miután az utolsó két hónapban kismértékben csökkent a szám: az áprilisi 4639-es csúcs után májusban 4247, júniusban pedig 4099 gazdasági társaság jutott erre a sorsra.

„A dinamika megtörése nem feltétlenül egy új trend nyitánya; a nemrég indult és a folyamatban levő cégeljárások vizsgálata azt valószínűsíti, hogy egész évben magas marad a törlések száma” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója.

A frissen indított felszámolások száma az utolsó két negyedévben látványosan visszaesett, de a kényszertörléseké stabilan emelkedik. 2013 végétől a tavalyi év végéig az új felszámolások száma stabilan 4200 és 4500 között mozgott, idén az első negyedévben viszont csak 3084, a másodikban pedig 2408 ilyen eljárást tett közzé a cégbíróság. „Az idei megszűnési rátára ez még nem lesz hatással, sokkal inkább azt fogjuk érezni, hogy tavaly még magas volt a felszámolási ráta, és gyors ütemben emelkedett a kényszertörlések száma” – mondja Tóth Tamás.

Óvatosabbak a felszámolásokkal

Tavaly az utolsó három hónapban látványosan megugrott a frissen indított kényszertörlések száma, a negyedéves szám az addigi 7300-ról 13 ezer fölé emelkedett. Ezek az eljárások általában lényegesen gyorsabban lezárulnak, mint a felszámolások. „Ettől függetlenül a felszámolások számának csökkenése nagyon kedvező jelenség – mondja az Opten igazgatója –, és minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a jogalkotók jelentősen megszigorították a felelősségi viszonyokat a társas vállalkozások, és mindenekelőtt a korlátolt felelősségű társaságok tulajdonosai és vezetői esetében.”

Fellélegzik a cégvilág?
Nem egészen 4300 cég szűnt meg Magyarországon májusban, számottevően kevesebb, mint áprilisban. Nagy örömre még sincs ok, nem biztos, hogy trendfordulóról beszélhetünk.
Ugyanez a felelősség lehet az oka annak is, hogy egyre kevesebb új társaság alakul, így 2014 eleje óta folyamatosan csökken a működő cégek száma: a 2013-as 605 ezres csúcshoz képest már csak 579 ezer cég tevékenykedik Magyarországon. Idén a második negyedévben alig több, mint 6000 új társaság jött létre, ami jóval kevesebb, mint a fele a megszűnők számának. „2011-ben még sokszor 12-16 ezer új vállalkozást jegyeztek be egy negyedév során, pedig a válságot követő években ez nem volt gazdaságilag indokolt. A bejegyzések számának csökkenése így nemcsak a makrogazdasági folyamatokról szól, hanem a cégvilág fokozatos megtisztulásáról is” – jelzi Tóth Tamás.

A hazai gazdaság fundamentumai erősebbek, mint néhány évvel korábban, ugyanakkor a gazdaságpolitikával szembeni bizalom alacsony szintje miatt a fejlődés még nem érte el potenciális szintjét. Az Európai Unió gazdasági és politikai helyzetéről sem lehet elmondani, hogy nyugalmi állapotban van, ami szintén nem segíti a beruházásokat. Ennek ellenére a frissen alapított cégek között a korábbi évekhez viszonyítva nőtt azoknak az aránya, amelyek mögött van üzleti terv és valódi gazdasági tevékenységre vonatkozó szándék.

„A jelenlegi tendencia azt mutatja, hogy a gazdasági társaságok általános adminisztrációjára vonatkozó jogszabályi környezet többnyire megszilárdult, a cégalapítások számának csökkenése is megállni látszik, így amennyiben a gazdaságpolitikai helyzet hosszabb távon stabilizálódik, az elkövetkező évektől újra növekedhet az alapítások száma. Ez persze nem jelenti azt, hogy az új alakulások száma el fogja érni a törlésekét. A jelenlegi konszolidáció eredményeképpen a cégek számának csökkenése még 4-5 évig is eltarthat” – valószínűsíti az Opten igazgatója.

KÉNYSZERTÖRLÉS? MIKOR KERÜLHET ERRE SOR?
Egyre több cég kerül kényszertörlésre, részben azért is, mert nincsenek tisztában azzal, hogy az eljárás legfőbb szabályai 2014. július 1-jei hatállyal jelentősen módosultak, ezért érdemes áttekinteni az új rendelkezéseket. A kényszertörlési eljárás a cég jogutód nélküli megszűnését eredményezi, és amely a végelszámolással és felszámolási eljárással ellentétben a cég visszafordíthatatlan megszűnésére irányul.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo