Mindent felülír a mobil

Magyarországon is átalakul a kereskedelem annak következtében, hogy a fogyasztók egyre több célra használják mobilkészülékeiket. Többek között ezt tárja fel a Nielsen globális felmérése a mobil eszközök térhódításáról, amivel világszerte megváltoztatják a kereskedelmet, vásárlástól a fizetés lebonyolításáig.

Kép: Mastercard

Minden harmadik magyar mobiltulajdonos össze szokta hasonlítani különböző kereskedők árait. Termékekre vonatkozó információkat szereznek be tízből hárman, ugyanennyien pedig azért tájékozódnak a neten, hogy minél jobban döntsenek vásárlásaikról. Többek között ezt tárja fel a Nielsen globális felmérése a mobil eszközök térhódításáról, amivel világszerte megváltoztatják a kereskedelmet, vásárlástól a fizetés lebonyolításáig.

A hazainál nagyobb ütemben terjed Európában a mobil eszközök használata: tíz európai fogyasztóból ugyanis átlag több mint négyen keresik a legelőnyösebb árakat mobillal, és hasonló arányban tájékozódnak termékekről.  Mobillal kutatják fel a fogyasztók a piacon elérhető kínálatot termékekből és szolgáltatásokból, kikeresik a számukra legelőnyösebb megoldást, az elérhető kuponokat vagy éppen árengedményeket. Azonkívül Földünk akármelyik pontjáról egyre több terméket és szolgáltatást vásárolnak, a világon bárhol működő üzletből vagy cégtől. (Idén először globálisan a mobil eszközökről többet vásároltunk, mint számítógépekről!)

A kocsmától az üzletig

A mobil eszközzel rendelkező magyarok felében (50%) él a szándék, hogy számlákat online egyenlítsen ki a megkérdezést követő hat hónap során - derült ki a kutatás pénzügyi lehetőségekkel kapcsolatos részéből. A válaszadó magyarok majdnem fele tervez (49%) vásárolni mobilapplikációval. Közel egynegyed részük (24%) pedig feltehetően fizet majd mobil eszközzel kiskereskedelmi egységben vagy vendéglátó helyen.

Kiéheztek az új szolgáltatásokra a fogyasztók
Minden korábbinál több magyar okostelefon-felhasználó vesz igénybe digitális szolgáltatásokat. A jelenleg elérhető mobil szolgáltatások nem elégítik ki a fogyasztói igényeket, és jelentős a szolgáltatóváltási hajlandóság.
„Mobilok használata az áruforgalomban jelentősen befolyásolja a kiskereskedelem egész gazdasági környezetét” – mondja Stuart Tagg, a Nielsen európai pénzügyi szolgáltatásainak vezetője, aki szerint a mobil eszközök nemcsak új fogyasztókat kapcsolnak be a modern gazdaság összefüggő rendszerébe, hanem lehetővé teszik, hogy jobban testreszabott legyen a vásárlás élménye, mivel termékeket és szolgáltatásokat inkább hozzá lehet igazítani az egyének szokásaihoz, szükségleteihez és ahhoz, ami rokonszenves nekik. "Hatékonyabb elfogadásról és használatról akkor beszélhetünk, ha a vállalatok megértik, hogy a fogyasztók milyen módon bonyolítják le vásárlásaikat egy digitális világban. Így alakíthatnak ki a cégek stratégiákat a fogyasztók szokásai, valamint az általuk kedvelt megoldások irányában.”

A fizetés is átalakul

Hatvanhárom ország fogyasztóit kérdezték meg, akiknek válaszai előrevetítik, hogy átalakul a bankszektor is, vele pedig az áruk vagy szolgáltatások pénzbeli ellenértékének kiegyenlítése. Minden eddiginél több megtakarítási és fizetési forma jön létre. Ezek elérik azt a becslések szerint kétmilliárd embert is, aki egyelőre kívül marad a bankrendszereken. Így a pénzügyi lehetőségek forradalma egyre inkább meghatározza a fogyasztók költéseit a következő évek során.

Ideje felébredni: mára pénztárca lett a mobilból
Az okostelefonjaink már rég túlléptek telefon funkciójukon. Ez nem kérdés, ez tény. Eleinte fokozatosan lettek szórakoztatási eszközök, gondoljunk csak az oly népszerű játékokra, majd szinte észrevétlenül váltak egyfajta mobil-pénztárcává – és ezt a cégek sem hagyhatják figyelmen kívül.
Mobil eszközökkel való bankolásnál egyenleg lekérdezése (globális átlag 47%) és számlák kifizetése (42%) jobban elterjedt, mint az átutalás bankszámláról egy másikra (36%). Ezek a számarányok azt mutatják, hogy a megkérdezés előtti hat hónap során a válaszadók hány százaléka hajtotta végre az adott műveletet. Magyarországon számlaegyenleget 40 százalék kérdezett le mobil készülékkel, számlát 31 százalék egyenlített ki így, átutalás lehetőségével pedig 26 százalék élt hat hónap alatt.

A bankolás terjedését mobil eszközökkel elsősorban a biztonsággal kapcsolatos aggályok gátolják, a globális válaszadók átlag 53 százaléka szemében. Inkább szeret személyesen felkeresni egy bankfiókot 31 százalék.

Függők vagyunk

Élelmiszer, víz és levegő nélkülözhetetlen az élethez. De a mobil eszközök? Nem feltétlenül szükségesek az életben maradáshoz, de a világ fogyasztóinak többsége (56%) nélkülük elképzelhetetlennek tartja az életét. Szintén a válaszadók nagyobb része, 53 százaléka mondja, hogy feszültté válik, ha mobilkészüléke nincs kéznél - fogalmaz a Nielsen jelentése. (Más kutatás is megerősítette, függők lettünk a mobiltelefonunktól.)

Különösen az Y generációt, az 1980 és 2000 között születetteket tekinthetjük a mobil vásárlási, bankolási és fizetési aktivitások úttörőinek. Hozzájuk képest felénél is kisebb a mobil eszközök használóinak aránya a „csendes” generációban (1925–1945 közt születettek) vagy a második világháború vége és 1964 között születettek nemzedékében.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo