E-útdíj: csak a gond van vele

Csúszik a regisztráció, 25 napos próbaidőt kérnek a fuvarozók, és jelentősen drágulhatnak az alapélelmiszerek. Tíz nap múlva indulnia kell a rendszernek, de még komoly akadályokat kell eltakarítani az útból.

A regisztráció csúszik, a rendszer mindenképpen elindul

Bár az e-útdíjról szóló rendelet szerint a fuvarozók június 20-tól regisztrálhatják járműveiket az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) rendszerében, a kezelő honlapján a kezdés dátumát átírták június 24-re – írta az utdijhirek.hu szakportál szerdán. Kibédi Varga Lajos, az ÁAK e-útdíjszóvivője szerint az információs technológiai rendszer végső tesztelése és validálása miatt tolódik a regisztráció kezdete. „A tesztelés befejezését követően azonnal indul a regisztráció – tette hozzá, és kijelentette: – A rendszer indulását az esetlegesen kitolódó regisztráció nem veszélyezteti." A regisztrációhoz név és jelszó szükséges, a személyes adatok, a számlázáshoz szükséges információk, valamint a gépjármű adatainak megadása. A szakmai szervezetek eleve szűknek találták a rendelkezésre álló időkeretet, így még kevesebb idő, mindössze egy hetük lesz mindenre. A nagyobb fuvarozótársaságok számára viszont jó hír, hogy lehetőség lesz flottás feltöltésre, tehát nem kell minden autót külön regisztrálni. (Az útdíjrendszer 10 nap múlva mindenképpen elindul.)

Próbaidőt kérnek a fuvarozók

A használatarányos útdíj (e-útdíj) bevezetése előtt 25 napos valós próbaidőre van szükségük a fuvarozóknak, különben kilométeres sorok alakulhatnak ki a határokon – közölte a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) csütörtökön. Az érdek-képviseleti szervezet szerint nincs elegendő fedélzeti egység (OBU) sem a nemzetközi, sem a kizárólag belföldi fuvarozást végzőknek. Az import beérkezése június 24-e után várható, a hazai gyártók pedig nagyobb mennyiséget csak július közepére tudnak előállítani. (Az már biztos, hogy hiánycikk lesz a GPS.)

A februári kormányhatározat 25 napos próbaüzemet írt elő, de a felhasználók többségének – 200 ezer magyar rendszámú teherautónak és több tízezer külföldinek – a próbaüzemre csak a fedélzeti eszköz beszerzése után lesz lehetősége. A fedélzeti egység hiányában vásárolható viszonylati jegy megvásárlásának betanulására – még a számítógéphez szokott járművezetőknek, vállalkozóknak is – kevés a június 20-tól rendelkezésre álló 10 nap. A határátkelőhelyeken azért alakul ki torlódás, mert – alternatív út hiányában – a fedélzeti egységgel rendelkező, illetve előre fizető járművek nem tudják kikerülni azokat, akik a határon rendezik az útdíjat. Végül a fuvarozók szerint nem létezik az a kártya, amellyel fizethetnék az útdíjat. A kormány és a fuvarozók közti stratégiai megállapodás egyik pontja szerint kedvező kondíciójú kártyával hidalhatják át az útdíj miatti átmeneti likviditási zavart a vállalkozók.

Drágulhatnak az élelmiszerek

Gőzerővel folyik a rendszer kiépítése – Kép: MTI, Fotó: Balázs Attila

Habár a kormány csinos kis kompenzációs csomagot állított össze a fuvarozóknak, a költségeik mindenképpen emelkedni fognak. A szállítmányozás árának emelkedése kellemetlen következményekkel járhat: ha a fuvarozók áthárítják megemelkedett költségeiket, az végső soron mindenképpen a fogyasztói árakban fog jelentkezni. Újra megszaladhat tehát az a jelenleg alacsony infláció, és így elmaradhat akár a kormány által remélt reálbér-növekedés is. A fuvarozás drágulása a vállalkozások számára újabb pluszterhet jelenthet, így kénytelen visszafoghatják fejlesztéseiket, ami visszavetheti a gazdaságban tapasztalható törékeny és egyelőre nagyon halovány fellendülést.

Az útdíj fogyasztói árindexre gyakorolt hatását nem lehet pontosan előre jelezni, de a rendelkezésre álló adatok és a külföldi – köztük szlovák, lengyel – példák alapján megállapítható, hogy annak mértéke nem lesz jelentős. A szaktárca ezt annak kapcsán közölte, hogy az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége szerint az olcsóbb alapélelmiszerek ára 30 százalékkal is nőhet az elektronikus útdíj rendszerének bevezetése miatt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a makrogazdasági szempontokat figyelembe véve látható, hogy az infláció a visszafogott fogyasztói kereslet, a rezsicsökkentés és az erősödő árfolyam miatt tartósan alacsony szinten maradhat, amit az útdíj bevezetése nem veszélyeztet.

Nem terveztek a cégek az útdíjjal
A cégek háromnegyede nem számolt az idei költségek tervezésekor az útdíj bevezetésével, közel felük pedig nem tartja elfogadhatónak az ebből adódó áremelkedést, bár a logisztikai szolgáltatóknak ez drasztikusan megnövekedett pluszköltséget is jelenthet – többek között ez is kiderült a trans-o-flex Hungary Kft. megbízásából az Ipsos által készített kutatásból. A 300 Magyarországon működő vállalat megkérdezésén alapuló felmérés arra is rámutatott, hogy az online vásárlások térnyerése jelentősen átformálhatja a piacot, szereplőit új megoldások bevezetésére késztetheti.
A lengyel és szlovák adatok szerint az e-útdíj bevezetésekor és az azt követő fél évben az alapvető élelmiszerek ára csak kismértékben, 1–4 százalékkal nőtt. Az áremelkedésnek az útdíjak mellett számos egyéb oka is lehetett. Hazai példaként az üzemanyagárak mozgásának alapvető élelmiszerek árára gyakorolt hatásai vizsgálhatók. A 2009–2012 közötti időszakban a 2010-es kimagasló üzemanyagár-emelkedéshez a négy év legalacsonyabb élelmiszerár-növekedése társult, vagyis az üzemanyagárak változása nagyon szűk határok között érvényesül az élelmiszerárak változásában – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A szaktárca értékelése szerint az egyes áruféleségek értéke és szállíthatósága jelentősen befolyásolja az útdíj bevezetésének árnövelő hatását. Ebből a szempontból sem mindegy, hogy 1 kilogramm közúton szállított áru értéke 100 vagy 1000 forint. A gyakorlati tapasztalatokon alapuló szlovák számítások szerint hosszú távon, nagy tömegben szállított, viszonylag alacsony árú üdítő esetében az árnövelő hatás 0,75 százalék, pékáru regionális szállítása esetén 0,085 százalék. A szűk kereslet miatt a termelők és kereskedők sok esetben nem tudják érvényesíteni a magasabb előállítási költségeket a fogyasztói árakban. A tavalyi gabona terméseredményeket követően például a pékek jelentős, 20 százalékos kenyérár-emelést tartottak volna szükségesnek. Idén áprilisban azonban a kenyér ára mindössze 1,3 százalékkal volt magasabb, mint 2012 augusztusában, ugyanezen időszak alatt a liszt 12 százalékkal drágult – írja az NFM.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo